A szegedi színészet története

2017-02-13 11:23

I. A kezdetekben Szeged színészete az országos színházi fejlődési vonal jellemzőit mutatja. A történelmi hátrányok miatt a nyugat-európai színházművészethez viszonyítva megkésettség jellemzi, de egyes közép- és kelet-európai népek színházi kultúrájának színvonalánál kedvezőbb benyomást kelt. Szeged már az 1700-as évek legelején színházalapítási jogot kért a királytól, amelyet 1719-ben meg is kapott, de sajnálatos módon az első állandó társulat megtelepedéséig és a kőszínház megépítéséig még várnia kellett a városnak.
Színházi élmény nélkül nem maradtak azonban a város lakói, a korabeli viszonyoknak megfelelően erről elsősorban az iskolai színjátszók és a főúri ú. n. „kastélyszínházak” idevetődő társulatai gondoskodtak. Szegeden a katolikus iskolai színjátszás jelentős alföldi játszóhelyeként tartja számon a magyar színháztörténet a piarista rend által működtetett iskolaszínházat 1719-1755-ig. A kezdetben nevelő célzatú drámajátékok betanító tanáraiból a világi színiirodalom első szerzői Szegeden (Dugonics András) kerültek ki, diákelőadóiból lettek a későbbi énekesek, színészek.

A régi színházi épületII. Markánsabban a 19. század elején bontakozott ki Szeged színházi élete, amikoris a városban rendszeresen megforduló hivatásos német együttesekkel közel egyidőben megjelennek a „Nemzeti Jádzó Társaságok”, a magyar színjátszás jeles képviselői. Kelemen László társulata 1800-ban két ízben, Wesselényi báró kolozsvári együttese 1803-ban, Ernyi Mihály társulata 1806. október 18-tól 1807. április 3-ig teljes színi évadban játszott a városban. A század első évtizedeiben a kor neves színészei, többek között: Déryné, Egressy Gábor, Szerdahelyi József játékában gyönyörködhettek a szegediek. Színházépület hiányában változó helyszíneken léptek fel az egymást váltó vándortársulatok, Láng Ádám, Kilényi Dávid, Wandza Mihály, Abday Sándor… együttesei. Játszottak a felsővárosi templomban, a városháza emeleti nagytermében, későbbiekben a felsővárosi Kaszinóban, a Hét pacsirta vendégfogadó kertjében és az új sétatéri nyári színkörben…

III. A negyvenes években a város vezetése állandó játszóhely és társulat megteremtésén fáradozott, egyelőre eredménytelenül, jóllehet Komlóssy József 1840-1841-ben már hathónapos évadot tartott. 1842-tól Latabár Endre, Szerdahelyi-Szabó, Hevesy Imre, Gócs Ede, Havi-Szabó társulata, „dal- és táncztársasága” tért vissza, játszott rendszeresen Szegeden. Az 1848-as forradalom kitörésének hírére két nappal később már Szigligeti Szökött katonáját adja Kőrösy Ferenc társulata. Havi Mihály nyugati turnéjáról visszatérve, jó anyagi érzékkel részvények kibocsájtását tervezi egy új színkör felépítésére. A még mindig fából eszkábált színház fel is épült, a város 15 éves játszási engedélyt adott ki rá, de 1849 nyarának végén a szabadságharc eseményei olyan fordulatot öltöttek, hogy a sikeres Havi-társulatnak tanácsos elhagynia a várost.
Világost követően, a megtorlás idején a német színjátszás erősödése figyelhető meg. A város vezetése azonban nem mondott le egy állandó színházi épület megteremtéséről, amely otthont adhatna a magyar színjátszásnak. Elsőnek Latabár Endre-Tóth József társulata tér vissza 1850-ben Szegedre, majd Hetényi Józsefék, Havi Mihály váltják őket…

IV. 1856-ban végre megnyílik az első önálló színház, a nőegylet engedi át telkét a mai Hági helyén. A Szeged-Pest vasútépítkezésből kimaradt anyagokból emelik fel, tetőzet csak 1858 őszére kerül a kívül óriási barakkra emlékeztető otromba faépületre.A régi színházi épület A több száz nézőt befogadó, karzattal és páholysorral is rendelkező csúnyácska építményt a szegediek elnéző szeretettel „bódészínháznak” becézték.
Ez az új, csúnyácska színházépület biztosítja azonban a szegedi színészet első aranykorát, három évtizeden át sok kiváló művész játszott benne. Adtak itt hazafias drámát, népszínművet, operát (Follinus repülőtársulata, Temesvári német opera). Legnevezetesebb, legsikeresebb évad (1860-61) kétségen kívül a budai népszínház alapítójának Molnár Györgynek nevéhez fűződik, de 1878-ban a nagy tragika Jászai Mari is játszott a „bódészínház” deszkáin.
1878-ban Színügyi Egylet alakul, újra napirendre kerül a kőszínház felépítésének igénye. A természet megakadályozta a terv újabb halogatását, az 1879-es nagy árvíz elrendezte a színház ügyét is. A város újjáépítése során Szegedre áramló hazai és nemzetközi segítség lehetővé tette egy impozáns kőszínház felépítését.

V. A színház épületének megtervezésére a Monarchiában ismert színházépítő-páros, Ferdinand Fellner és Hermann Helmer bécsi építészek irodája kapott megbízást. Az 1882-ben megkapott tervek alapján Jiraszek és Krausz cége vállalkozott az 1800 férőhelyes színház megépítésére, ami tüneményes gyorsasággal el is készült. A színházavató díszelőadásra 1883. október 14.-én Ferenc József császár is a városba látogatott. Az épület, egyes források szerint 440 ezer ezüst forintba került, világítása, fűtése, felszereltsége a kor technikai színvonalának megfelelően készült, jóllehet az impozáns, majd 2000 nézőt befogadó színházterem méretéhez viszonyítva a színpad és a kiszolgáló és közlekedő helyiségek, a foyer is aránytalanul kicsinek bizonyultak.
Az 1885 áprilisában keletkezett színpadi tűz rendkívüli pusztítást végzett, csaknem az egész nézőteret elpusztította. Az eredeti kivitelező, Jiraszek és Krausz cége bő másfél év alatt újra színházat varázsolt a kiégett falakból, amely 1886 októberében nyitotta meg kapuit. A freskókkal, aranyozással gazdagon díszített belső tér férőhelyeit ezúttal 1500 nézőre csökkentették, közönségforgalmi, színpadi arányain jelentősen nem változtattak. A színházépület impozáns neobarokk homlokzatával, harmonikus arányaival jól illeszkedik a nagy árvíz után felépült Tisza parti paloták sorába.

VI. 1886. október 2-án avatják a helyreállított színházépületet, ezúttal Tisza Kálmán tiszteli meg a várost jelenlétével. A balszerencsés Nagy Vincét 1886-tól Aradi Gergő váltja, majd 1889-től Makó Lajos foglalja el az igazgatói bársonyszéket.
Makó művelt, tapasztalt színházi szakember, műsorpolitikáját is európai kitekintés, műfaji gazdagság jellemezte. Még két ciklusban tér vissza Szegedre, ismeri saját korának szerzőit, „modern” francia darabokat mutat be a kötelező klasszikusok, Shakespeare és Molière mellé, sőt a népszerű olasz operák is felkerülnek a műsorrendbe.
Somogyi Károly Krecsányi Ignácot, Janovics Jenő a visszatérő Makó Lajost váltja, és a századfordulón már nagy nevek: – Beregi Oszkár, Tóvölgyi Margit, Anday Blanka – is megjelennek a színlapon.

A régi színházi épületA harmadszorra visszatérő, 1908-ban váratlanul elhunyt Makó Lajos örökébe veje, Almássy Endre lép, látványos vendégjátékokkal, „sztárok” (Fedák Sári, Ódry Árpád…) meghívásával menti meg a Makó-ciklusból hátralévő időt. A század első évtizedeiben rangos helyi szerzők is felbátorodnak, Tömörkény majd Juhász Gyula jelentkezik egy-egy rövidebb színdarabbal. Megszületik az első szegedi opera, A faluni bányász (1909) a zeneiskola igazgatójának, Király-Kőnig Péternek alkotása.

A vesztett háború, Trianon után a színházbajáró kedv is megcsappan, gyakran üres széksorok tátonganak az anyagi terhekkel, válsággal küszködő színházban. A legjobb műsorkínálat sem csalogatja be a nézőket. Igazgatók váltják egymást, a mélypontról csak lassan lendül át a színház. Andor Zsigmond igazgató az operakultúrára áldozott sokat. Bemutatja, vezényli Gounod Faustját, neves operaházi vendégeket, Székelyhidi Ferencet, Bazilides Máriát, Németh Máriát invitálja szegedi vendégjátékra. A műsor meglepően friss, Mascagni ősbemutatót tartanak (1923, A kis Marat), színvonalas prózatársulat Ibsent, Pirandellót, Lengyel Menyhért-darabokat játszik. Azonban hiába jelenik meg a tetszetős Rostand, Molnár Ferenc a háziszerzők között, az operettek színpadán a népszerű Páger Antal és Patkós Irma – a színház bizonytalan helyzetére nem látszik más megoldás, minthogy a város „házikezelésbe” vegye.

1926-31-ig városi felügyelettel működött a színház. A gazdasági ügyeket intendáns, városi tisztviselő intézte. A válságot szigorú takarékossággal, létszámleépítéssel vélték elrendezni. Az egymást követő művészeti vezetők (Tarnay Ernő, Kürthy György) a színvonalat változatos prózai és operett előadásokkal, tehetséges fiatal színészek leszerződtetésével (Jávor Pál, Neményi Lili, Rajz János, Dayka Margit, Kiss Manyi…) valamint neves fővárosi művészek vendégjátékával (Bajor Gizi, Uray Tivadar, Csortos Gyula…) igyekeztek fenntartani. A költséges operai részleget is leépítik egy időre, noha ezekben az években játszottak Szegeden Tannhäusert, Fideliot, 1930-ban Kodály Háryját. Az operai ínséget az Operaház alkalmankénti vendégjátékával, neves énekesek fellépésével (Svéd Sándor, Székely Mihály, Walter Rózsi, Marcel Journet, Teiko Kiva) csillapították. A házikezelést rövid ideig tartó konzorcium váltotta fel majd újra visszatér a város a vállalkozó igazgatóval történő szerződéshez, de ez már a gazdasági világválság utáni konszolidációt jelezte.

A régi színházi épület1933-1939-ig Sziklai Jenő igazgatása hat évad alatt kiegyensúlyozott műsorpolitikájával elérte a színház stabilizálását, a nézőszám növekedését. Sziklai neves operett-szerzők, Kálmán Imre, Lehár Ferenc műveinek magyarországi ősbemutatóival (Ördöglovas, Szép a világ) országos figyelmet keltett: Klebelsberg Kunó eredményes kultúrpolitikájának köszönhetően a szegedi egyetemi negyed szívében, a Dóm téren a harmincas években megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok (1931-39). Neves rendezők (Hevesi Sándor, Bánffy Miklós, Nádasdy Kálmán…) és művészek (Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő…), előadók (Lehotay Árpád, Tőkés Anna, Csortos Gyula, Palló Imre, Németh Mária, Millos Aurél, Gina Cigna, Dora Doria…) emelték fénybe a játékokat, kapcsolták be Szegedet az európai szellemi vérkeringésbe. Ennek a felívelő folyamatnak vetett véget a második világháború kitörése. A háborús éveket Kardoss Géza és Bánky Róbert színházigazgatói tevékenysége jelzi, majd 1944 őszétől, a szovjet csapatok bevonulása idején rövid, pár hónapig tartó konzorcium Baranyi János zeneiskolai igazgató vezetésével.

1945-ben a város megkapta a volt Kolozsvári Nemzeti Színház felszerelését, és 1945. augusztus 29-én a Vallás és Közoktatási Minisztérium döntése alapján létrejött az ország harmadik állami kezelésű színháza, a Szegedi Állami Nemzeti Színház. A színház élére szeptember elsején Lehotay Árpádot főigazgatónak, a volt kolozsvári zenei vezetőt, Vaszy Viktort operaigazgatónak nevezték ki.

Szeged színészete a háborút követő első évtizedben látványosan tükrözi a kultúrát is átmosó társadalmi, politikai változásokat. A Vaszy vezette opera sikerszériája, remek énekesei (itt tűnik fel a hamarosan országos tenor sztárrá lett Simándy József is) mellett, Lehotay távozása után egymást váltó rendezőkkel (Hegedűs Tibor, Abonyi Géza, Both Béla) szerényebb eredményeket produkál a próza. Az országos államosítást (1949. augusztus 1.) követően megszüntették a szegedi színház privilegizált helyzetét, javait szétosztották a többi vidéki színház között. A központi kultúrpolitikai irányítás nyomására a csökkentett létszámú együttes az egymást kétévente váltó igazgatók vezetésével a „szocialista-realista” színjátszás követelményeinek próbált megfelelni. A kemény diktatúra, a kulturális sematizmus éveinek 1956-ban forradalom vet véget. 1957-ben bár a „puha diktatúra” évei következnek, a kulturális életben Szegedre nézve is kedvező döntések születtek. A színház élére igazgatónak került vissza a korábbi sikeres időszak irányítója, Vaszy Viktor. Vaszy színházi vezetése (1957-69-ig) elsősorban az operajátszásnak kedvezett, de felfejlesztette a tánctagozatot is. A drámai tagozatot prózai főrendezők irányították 1969-ig. Vaszy városi főzeneigazgató lett, a szimfonikusokat és az operát továbbra is ő irányította 1975-ig.
A régi színházi épületA prózai tagozat néhány kiváló, későbbiekben országos hírnévre is szert tevő rendezővel – Ádám Ottó, Horvai István, Bozóky István, Komor István, Szendrő József, Angyal Mária, Sándor János… – kevésbé látványosan, de esetenként jelentős előadásokat produkálva tevékenykedett. Ilyen volt Az ügynök halála Kiss Ferenccel a főszerepben, a Szendrő rendezte Rómeó és Júlia Mécs Károllyal és Papp Évával, és a Rozsdatemető a fiatal Sándor János rendezésében. Ezekben az években is számos kiváló színész karrierje indult a Szegedi Nemzeti Színházból. Szeged nem csupán Páger, Jávor, Simándy, Bessenyei „szárnyrabocsájtó” városa; innen ívelt fel Domján Edit, Inke László, Kaló Flórián, Kovács János pályája is.

Rövid ideig Lendvai Ferenc igazgatása idején művészi igényű „sztárszínház”, majd Giricz Mátyás igazgatásával a hetvenes évek végén izgalmas modern politizáló színház formálódott Szegeden. Közben a nagyszínház felújítását, amelynek egyre sürgetőbb jelei mutatkoztak, sem lehetett tovább halogatni. A színház prózai tagozata 1977-ben birtokba vette a frissen átépített Kisszínházat (ekkor még Kamaraszínház néven működött!) és az operai részleg számára előkészítették, Zenés Színházzá alakították a Nagyszínház mellett található filmszínházat. Prózai és zenei főrendezők, zeneigazgatók váltják egymást a színház és a tagozatok élén (Léner Péter, Sándor János, Ruszt József, Pál Tamás, Oberfrank Géza…) a Nagyszínház bezárását (1978. április) követő időkben.

Léner magyar szerzőkhöz kötődik (Maróti Lajos, Sütő András…) Ruszt artisztikus „világszínházat” csinál fiatalokkal, Sándor János a divatos zenés játék, musical felé is nyit. Kovács János, Király Levente, Vass Gábor, Kovács Zsolt, Dobos Kati, Fekete Gizi, Rácz Tibor… művészete fémjelzi ezt az időszakot. Közben az országos szervezési és részben helyi változatási igény új típusú vezetésben véli megtalálni a helyes egyensúlyt a művészeti irányítás és a színház gyakorlati vezetése között.

Nagy László kívülről, az első „menedzser-igazgatóként” ebben az áramlatban került a színház élére. Nehéz időszakban irányít, felügyeli a színház átépítését, amelyet nyolc évi munka után 1986. október 4-én adtak át.
Az újjávarázsolt, modernizált színpadtechnikájú színházpalota átadására fényes külsőségek között került sor. A díszelőadáson a Szegedről indult kiválóságok, Páger, Bessenyei, Simándy is felléptek. 1987-ben megalakul a Szegedi Balett, Bartók-Pásztory-díjat kap az itthon és nyugat-európai turnéin egyaránt sikeres opera társulat. A színházi viszályok a fényes, szép épületben is felütötték fejüket, az erős opera Oberfrank Géza, Pál Tamás majd Gregor József vezetésével meghátrálásra készteti, mint már annyiszor a szegedi színház történetében a drámai művészeti vezetőt és fordítva. Először Ruszt távozik (1989) a társulat jelentős részével, hogy megalapítsa a Független Színpadot, Gregor rövid ideig 1982-ben más okok, részben felívelő nemzetközi karrierje okán válik meg a társulattól.

A rendszerváltást követően Nagy László is leköszön, őt új, szintén „civil” területről érkező igazgató, Kormos Tibor váltja. A felfejlődő Szegedi Balett Imre Zoltán, az operatagozat Molnár László karmester vezetésével, Galgóczy Judit művészeti irányításával működik a kilencvenes évek közepén.
Majd az igazgatóváltás Nikolényi Istvánnak kedvez, akinek régi dédelgetett álma valósul meg, – no meg a megváltozott országos színházi finanszírozási rendszer is ezt sugallja –, a kőszínház és a szabadtéri összevonásával a saját igazgatói égisze alatt. Nikolényi kiváló művészeti vezetőket nyer meg: Pál Tamást láthatjuk ismételten a szegedi opera élén, a drámai tagozatot Szikora János rendező veszi át, aki a szabadtérin is emlékezetes előadásokat hoz létre. Az anyagi nehézségektől, vitáktól sem mentes időszakot Korognai Károly színész-igazgató regnálása követi, aki változatos műsorpolitikával, a Vígszínház attraktív vendégjátékával, jelentős fővárosi művészek és rendezők (Alföldi Róbert) felkérésével igyekszik színvonalassá tenni a művészi munkát. Az operát a fiatal Oberfrank Péter vezeti, a Szegeden már korábban feltűnt Kovalik Balázs rendezővel karöltve, közös művészi elképzelések szerint. Korognait sem kerüli el a (minden) színházat visszatérően fenyegető pénzügyi fiaskó.

Utódjára, Székhelyi Józsefre vár a művészi és pénzügyi egyensúly megteremtése 2002-ben. A 2007-es mérleg, amely tevékenysége végét is jelzi, azt mutatja, ez csak részben sikerült neki.

2008. február 14-én a városi közgyűlés Gyüdi Sándor karmesternek, a Szegedi Szimfonikusok több éve eredményesen működő vezetőjének szavazott bizalmat.