Rácz Tibor Szeged Kultúrájáért-díjat kapott

2018-01-31 13:00

Január 22-én Rácz Tibor, a Szegedi Nemzeti Színház Örökös Tagja vehette át a Szeged Kultúrájáért-díjat. A kitüntetés apropóján mesélt a színművész pályájának legizgalmasabb, legérdekesebb pillanatairól.

A szüleim 1947-ben szerződtek Szegedre. 1951-ben a Pillangókisasszonyt játszották, és válogatást tartottak a gyerekszerepre. Én három és fél éves voltam. Édesanyám szépen felöltöztetett és azt mondta: „Viselkedj bátran, és törekedj arra, hogy megkapd a szerepet!” Én magam nem emlékszem, mi történt, édesanyám elmondásából ismerem a történetet. Állítólag olyan elszánt voltam, hogy nagyon csúnyán néztem a többiekre. Már akkor elvetemülten akartam szerepelni. Végül több gyereket is kiválasztottak, köztük engem is. Két év alatt 33-szor léptem színpadra a Pillangókisasszonyban, pedig többen váltottuk egymást. El lehet képzelni, hogy akkor hányszor ment az előadás. Iván Margit operaénekesnő, aki ugyanakkor operettprimadonnaként is sztár volt, énekelte Cso-cso-szánt. Férjével, Lakky Józseffel is jóban voltam. Az egyik előadáson a takarásban odalépett hozzám a színpadon és azt mondta: „Nagyon aranyos vagy. Adj egy puszit!” Mire én: „Nem adok, füstölyög a szád.” Jóska ugyanis épp akkor nyomta el a cigarettáját. Később, mikor Bonit játszott, én vettem el a belépőkabátját és a sálját a színpadon mint pici lakáj.

Carl Orff Hold című operájának próbái alatt történt, hogy az épp akkor Szegedre szerződött Réti Csaba, tenorista érdekes módon pihente ki magát a szünetekben. Réti Csabáról tudni kell, hogy testnevelő tanárként végzett. Amikor eljött a szünet, kézenállásba lendült és úgy járkált egy kicsit.

Van egy érdekes történetem arról is, amikor két darabban ugyanazzal a színésszel voltam lekettőzve. A Jekyll és Hyde című musicalben a Legjobb barát szerepét Makrai Pállal felváltva csináltam. Ugyanebben az időszakban Konter László felkérésére Békéscsabán Sztárcsinálókat énekeltem, ahol szintén Makrai Pál a váltótársam volt. Így mi ketten kizárólag út közben találkoztunk valahol Szeged és Békéscsaba között, mert vagy én menetem Csabára és ő jött Szegedre, vagy fordítva.

Még egész fiatalon Vámos László elvitt az Operettszínházba. A nyári szünet alatt azt a feladatot kaptam, hogy tanuljak meg két szerepet németül. Nagyon lassan ment a tanulás, még Boni grófot sem sikerült maradéktalanul elsajátítanom, máris kezdődött a széria. Én Németh Sándor kóverja voltam. Minden este odaléptem hozzá, hogy megkérdezzem, hogy van, mire ő azt felelte: „Kicsit kapar a torkom.” Én pedig minden este átnyújtottam neki egy kis üveg whiskey-t. Szerencsére később kellett csak beállnom, immáron magyarul.

Volt szerencsém az amsterdami Concertgebouw színpadán is énekelni, ami minden operaénekes álma. Nekem egy nap mindjárt két előadásom is volt azon a turnén, ahol különböző operettekből adtunk elő részleteket. A családom is ki tudott jönni megnézni az egyik előadást. Rita lányom, aki akkor már zongorázni tanult, elképedve meredt beénekléskor egy Steinway zongorára. Odakint ugyanis minden skálázó-teremben egy Steinway volt.