Elhunyt Nagy Zoltán színművész

2021. június 17.

78 esztendős korában elhunyt Nagy Zoltán színművész, akinek neve egybeforrt a Família Kft-ben Kövér Lajoséval.

Nagy Zoltán Ivánka Csaba-díjas, Aase-díjas színművész 1943-ban született Budapesten. Tanárnak készült, 1966-ban a szegedi tanárképző főiskolán magyar–történelem–ének szakon végzett. A színészmesterség már hallgatókorában érdekelte, pályája így már a Szegedi Egyetemi Színpadon elkezdődött. Előbb a Veszprémi Petőfi Színház tagja volt (1966–1975), majd öt évre a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. Két év szolnoki (Szigligeti Színház) kitérő után kilenc éven át a Nemzeti Színházban játszott, 1991-ben a Pécsi Nemzeti Színházhoz került, majd 1992 és 1998 között szabadúszóként dolgozott. Az Újszínházhoz 1998-ban szerződött.

Amikor 2017-ben megkapta az Ivánka Csaba-díjat, a Színház.org holnapján a többi között ezekkel a szavakkal méltatták művészetét: „Van egy színész, aki háromszorosan is nagy. Nagy egyszer a nevében, nagy másszor a termetében, s harmadszor nagy kvalitásban. Nagy Zoltánról van szó, aki jelenleg az Újszínház deszkáit koptatja, vagy inkább recsegteti. Nekem harminc éve Zolika, öreg vidéki színész, holott a hóna alatt szaladgálok el akkor is, ha kihúzom magamat, és immár harminc éve pesti színházakban játszik. Ha eszembe jut hórihorgas alakja, mert új világunk sajátos működése következtében egyre ritkábban látjuk egymást, holott a logika szerint éppen fordítva kellene ennek lennie, emlékképek sorozata támad rám...”

Nagy Zoltán számtalan szerepben mutathatta meg tehetségét. Fontosabb szerepei között jegyzik a La Mancha lovagját (Mitch Leigh: La Mancha lovagja), Lucifert (Madách Imre: Az ember tragédiája), Lőrinc barátot (Shakespeare: Rómeó és Júlia), és számos filmben is láthattuk (Família Kft., Villanyvonat, Ferike, Vörös föld).

A teljes hír az Index oldalán olvasható.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI