Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Szegedi Nemzeti Színház

2021. szeptember 03.
Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Szegedi Nemzeti Színház

A mai társulati üléssel hivatalosan is elindult a Szegedi Nemzeti Színház 2021/2022-es évada. A színfalak mögött és a Szegedi Szabadtéri Játékokon nyáron is intenzív munka folyt, a társulat most mégis újult erővel, nagy lelkesedéssel várja, hogy a nézőtéren üdvözölhesse a közönséget.

„A világjárvány nem csak a testünket, minket magunkat, a szeretteinket támadja – de a kultúránkat is. Nem járhatván színházba, múzeumba, koncertre, társaságba… A vírus oda sújtott le, ami miatt jó volt európainak lenni. Ami meghatároz minket” - idézte Göttinger Pált évadnyitó beszédében Barnák László főigazgató, és kifejtette, Szegednek és a világnak egyaránt szüksége van színházra, kultúrára.

Ezt támasztotta alá dr. Kozma József, a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke, aki úgy fogalmazott, csak az a közösség tud fennmaradni, amelynek van színháza. A szegediek szeretik a színházukat, óriási hiányérzet volt bennük, amíg nem lehetett előadásokra járni. Éppen ezért magasra helyezik a várakozást és biztosak lehetnek benne, hogy a teátrum munkatársai felül is múlják az elvárásokat.

A színházban nyáron sem állt le a munkavégzés, a társulat tagjai közül többen dolgoztak a 90 éves Szegedi Szabadtéri Játékok produkcióiban is. Az, hogy összesen 28 előadást láthatott 66 000 néző, körülbelül 1500 ember munkájának köszönhető. A siker közös, a közönség kultúra iránti szomja és a Szabadtéri utáni vágya pedig a város identitásának szerves része, a turizmus generátora, kultúrstratégiailag is kiemelt helyszín és intézmény.

A Szegedi Nemzeti Színház az elmúlt évad végét követően is folyamatosan üzemelt, a műszaki és művészeti ügykezelés, a titkárság és a gazdasági hivatal biztosította a napi ügymenetet a Szabadtéri Játékok lebonyolítása és az új évad előkészítése érdekében, valamint bérléseknek, külsős előadásoknak (THEALTER) is helyszínt biztosított az intézmény. Mindemellett a színház épületében folytak a Szabadtéri Játékok próbái, melyeken a művészeken kívül a színházi ügyelők, asszisztensek, súgók, műszaki dolgozók: díszítők, kellékesek, világosítók, öltöztetők, fodrászok többsége részt vett, végigdolgozva ezáltal az egész nyarat. A teátrum művészeit a Szöktetés a szerájból, a Scapin furfangjai és a West Side Story előadásaiban láthatta a Szegedi Szabadtéri közönsége.

A biztonságos munkavégzés és színházlátogatás feltételeinek biztosítására maximális figyelmet fordít az intézmény: a dolgozók nagy része túl van a második oltásán vagy akár a harmadikon is, az eddiginél is több kézfertőtlenítő állomás található az épületben, illetve előadások előtt, alatt és után folyamatos fertőtlenítés végez a takarítószemélyzet.

Augusztus 24-től a Nagyszínházban és a Kisszínházban egyaránt a teljes társulattal elindult 4 produkció próbafolyamata: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog, Bohémélet, A padlás és továbbjátszásként 1984, melynek szeptemberi előadásaira már szinte alig kaphatók jegyek.

Kállai Ákos drámapedagógus ismertette a Kooperáló terveit az új évadra: Visszajátszó elnevezésű ingyenes programjukkal segítik a diákokat az egymásra hangolódásban és abban, hogy megtalálják a tanévkezdéshez szükséges dinamikát. Pedagógusok számára is készülnek egy dráma- és élménypedagógiai módszerekre épülő workshoppal Tanári értekezlet címen, valamint továbbjátsszák tantermi előadásaikat, új osztálytermi produkciót hoznak létre, és feldolgozó foglalkozásokat tartanak egyes előadásokhoz.

A Szegedi Kortárs Balett új bemutatói, a The Black Paintings/Blue október 1-től a Kisszínházban, a Concerto/A csodálatos mandarin november 26-tól a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével a Nagyszínházban, a Danza pedig február 25-től a Kisszínházban látható. Táncművészként az idei évadtól Kiss Réka, Francesco Totaro és Diletta Ranuzzi, gyakornokként pedig Horváth Léna és Hegedűs Luca csatlakozik a társulathoz.

Horgas Ádám főrendező elmondta, sűrű, tartalmas, nehéz évad előtt áll a prózatagozat, az új bemutatók mellett sok felújítópróbával is számolni kell, de hatalmas szakmai tudással és hittel bír a társulat, lázas játszani akarást érez a színészekben, ő pedig nagyon büszke arra, hogy itt lehet.

Dinyés Dániel zenei vezetője ismertette a operatagozatot érintő változásokat, bemutatta az új tagokat:

Tötös Roland – magánénekes
Ferenczy Orsolya – énekkari énekművészből magánénekes
Lévai Léda Hanna – énekkari tag
Mozetic Adrián és Bajusz Krisztián Dániel – énekkari tag
Kis Kármen – tánckari tag
Jónás Dzsenifer – tánckari tag

Az operatagozat a vidéki színházak közül egyedülállóan sok bemutatóval, köztük Donizetti Stuart Mária című magyarországi ősbemutatójával, klasszikus és modern feldolgozásokkal készül az új évadra. Dinyés Dániel szerint egy rendkívül társulat épül a színházban, tele fiatalos energiákkal, lendülettel, ami megerősítheti a szegedi operajátszást.

Barnák László főigazgató köszöntötte a jubileumukat ünneplő munkatársakat:

Kerek Mónika személyi titkár, protokoll referens 25 éve a Szegedi Nemzeti Színház tagja.

A műszaki dolgozók közül vezetőként Burján Zsolt 27 éve, Stadler Ferenc 27 éve, Szabó György 33 éve, munkatárként Dancsó Kovács Krisztián 28 éve, Horváth László 25 éve, Kocsis László 29 éve, Liszi Ferenc 29 éve, Molnár Béla 26 éve, Tóth Szilárd pedig 25 éve erősíti a teátrum csapatát.

A Szegedi Nemzeti Színház hagyományosan minden évben a Pro Theatro, a Színházért-díjjal köszöni meg egy-egy civil, nem színházi, de hozzá kötődő nézők-barát áldozatos, anyagi ellenszolgáltatás nélküli segítő tevékenységét, jelenlétét. Az első alkalommal Hevesi Zoltán önkéntes vezető, tavaly dr. Iván László fül-orr gégész kapta a díjat, míg idén Kerek Attila zeneszerző, karmester, nyugalmazott vezető főtanácsos kapta a díjat.

A főigazgató azzal zárta az évadnyitó társulati ülést, hogy az intézményben mindannyian várják a nézőkkel való találkozást, erre készülnek teljes erővel, hogy az új évadban is a Szegedi Nemzeti Színház legyen a nap fénypontja.

>> fotók: Kelemen József