Összezárjuk a családot karácsonykor

2019. november 20.

Nem csak töltött káposztából áll a karácsony. Egy olyan ünnep is lehet, ami káoszba torkollik, ha mindent a megfelelési kényszer és a hamis gesztusok irányítanak. Csorba Katával és Rédei Rolanddal jártuk körbe, ők hogyan élik meg Varsányi Anna Ünnep című darabját, ami hamarosan ismét terítékre kerül.

 

Télen-nyáron sikeres az Ünnep. Lehet azért, mert olyan karaktereket kapunk, akikkel könnyű azonosulni. Ti hogyan helyeztétek bele magatok a szerepetekbe?

Csorba Kata: Az általam megformált Éva egy harmincas nő, gyermek nélkül. Ez az egyik konfliktuspont a darabban.  Én harmincöt éves vagyok, és természetesen erősen foglalkoztat a gyermekvállalás témaköre. A másik pont, hogy Éva szerkesztőként dolgozik és szerelmes a munkájába. Ez is közös bennünk, hiszen ha teljesen őszinte akarok lenni magamhoz, a színház a legfontosabb az életemben. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem vagyok odaadó szerelemmel a kedvesem iránt. Szerencsés vagyok, mert tiszteli a hivatásomat és jól tolerálja ezt a „másik szerelmet”.

Rédei Roland: Én is jól tudtam azonosulni a karakteremmel szerencsére. Persze nem minden tulajdonságunk közös az általam alakított Zolival. Valószínű, hogy azért is volt könnyű megfogni őt, mert egy jó légkör alakult ki a próbafolyamat során. Színészként megengedhettem magamnak, hogy önmagam legyek. Ebben a csapatban biztonságban érzem magam. Úgy viselkedhetek, ahogy nem feltétlenül tenném egy másik próbafolyamat során. Megengedhettem egy két plusz poént, ami akár segített is nekünk, előhozott új ötleteket.

Milyen az általatok megformált párocska?

Csorba Kata: Annyit elárulhatok, hogy ez nem egy valós szerelmi kapcsolat. Éva egy idő után kiborul, mivel folyton nyaggatják otthon a szülei, hogy mikor lesz végre tartós kapcsolata, és az unokakérdést sem ússza meg soha. Ezt megunva egy jó barátját viszi haza végül az ünnepekre. Mi a civil életben is jó barátok vagyunk Rolival, színpadon többször voltunk már partnerek, ez nagyban megkönnyítette a közös munkát.

Rédei Roland: Akkor jó egy páros a színpadon, ha kevés valódi színpadi akció kell ahhoz, hogy impulzust adjanak egymásnak. Nekünk a darabban kevés olyan jelenetünk van, amikor direkt egymással játsszunk. Inkább mindkét karakter a szülőkhöz húz, velük állunk a deszkákon, Szilágyi Annamáriával és Kárász Zénóval. Ennek ellenére mégis együtt vagyunk, közösen figyeljük egymás érzelmeit. Ez annak a jele, hogy jó páros vagyunk szerintem.

Milyen volt az első találkozásotok a darabbal?

Csorba Kata: Hatalmasakat nevettem. Mikor megtudtam, mi készül, sürgettem Varsányi Annát - a darab íróját -, teljes lázban égve, hogy küldje minél hamarabb, mert el szeretném olvasni. Elsőre rövidnek tűnt, sajnáltam, hogy már a végére jutottam, de később Anna írt még a darabhoz. Úgy tűnt, hogy talán hirtelen ért véget a történet, de egy gyönyörű rendezői ötletnek köszönhetően ez az érzés elmúlt. Szívet facsaró a befejezés, a visszajelzések alapján, ezt a közönség is így gondolja.

Rédei Roland: Emlékszem a közegre, mikor megelevenedtek a mondatok Zénó és Annamari hangján. Akkor szerettem bele a darabba teljesen. Érdekes, hogy nyáron próbáltuk és játszottuk először, mégis tökéletes volt akkor is.

Csorba Kata: Inkább az ünnep jellege fontos, ahogy a cím is üzeni. Mikor az emberek össze vannak zárva, sajnos családi légkörben hajlamosak vagyunk szétszedni egymást banális problémák miatt, nagyobb ilyenkor a feszültség, hogy minden időben kész legyen és persze mindenki jól érezze magát. Ilyenkor szélsőségesebben tudunk viselkedni egymással. Néha kiborítjuk azt a bizonyos bilit, nem történik ez másképp az előadásban sem.

A sok nevetés ellenére szomorkás a végkifejlet. Hogyan éltétek ezt meg, mennyire volt példaértékű számotokra ez a darab?

Csorba Kata: Nekem nagyon tanulságos volt abból a szempontból, hogy itt azért megmutatjuk az embereknek, mennyire pitiáner dolgok miatt tudjuk szétszedni egymást. Valóban valami nagy tragédia előszelét kell ahhoz éreznünk, hogy megértsük, mik az igazán fontosak dolgok? Szerintem örüljünk annak, amink van, az egészségünkért legyünk hálásak. Nevessünk! A humor kiváló gyógyszer, és nagy szerencse, hogy ingyen van. A darabnak sikerült formálnia a gondolkodásmódomat. 

Rédei Roland: Érdekes a humor egyébként. Nem mindig a szereped kedvéért nevetsz, sokszor a saját lelkedből. Miért ne lehetne az általam alakított figurának az vicces, ami nekem is? Amikor ez a kettő összeér, akkor valóságosabb lesz a helyzet. Jó így jelen lenni. Egy hangsúly, egy gesztus is lehet ilyen. Ha olyan előadást nézünk, ami folyamatosan nevettetni akar, akkor egy idő után nem tud hova építkezni a dolog, csak a nevetés van. Viszont ha látjuk a történések mögött a valós életet és annak hullámvölgyeit, akkor sokkal közelebb kerül hozzánk.

Csorba Kata: Műfajilag hozzám egyébként mindig közelebb álltak az ilyen produkciók. Mikor kacagunk, de eljön a pillanat: odafagy a mosoly az arcokra, olykor még le is gördül egy könnycsepp. 

Tanulságos tanácsotok van esetleg karácsonyra? A túlélés érdekében persze.

Csorba Kata: Ne vegyenek szakácskönyvet annak, aki nem szeret főzni.

Rédei Roland: Karácsony körül mindenkit nagyon átjár a szeretet, akkor felkerül egy máz. Együtt vacsorázunk, mindenkinek mosolyognia kell. Szedjük le ezeket az álarcokat, ahogy mi is tesszük itt.

Csorba Kata: Lehet őszintének lenni és kell is.

Hogyan fog telni a ti decemberetek, karácsonyi időszakotok?

Csorba Kata: Suhancot játszom majd a Valahol Európában című darabban, és ott lesz még a Virágot Algernonnak előadás is. Épp ezt meséltem tegnap Rolinak, hogy talán még nem is volt olyan időszak az életemben, hogy az összes darabot ennyire imádjam, amiben benne vagyok. Szóval boldogság van!

Rédei Roland: Van Szegeden kívül előadásom, és persze ott a vizsgaidőszakom az egyetemen, ahol spanyol alapszakos vagyok, és ha minden igaz, majd a tanári pálya felé fogok kacsintgatni.