Telt házzal nyílt meg az első Rekamié Fesztivál a Kisszínházban

2019. április 09.
Telt házzal nyílt meg az első Rekamié Fesztivál a Kisszínházban

A város ma kezdődő színházi fesztiválja kulturális híd Szeged, Szerbia és Románia között – mondta a színház új kulturális attrakciója, az első Rekamié Fesztivál megnyitóján Solymos László alpolgármester.
A Kisszínházban ma kezdődött kamaraszínházi fesztiválon határon túli magyar nyelvű színházak előadásait láthatják a szegedi nézők. A fesztivál nyitóelőadása a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Az ördög próbája című produkciója volt.

– Szeged színházi nagyhatalom – mondta az előadás előtt az alpolgármester, majd reményét fejezte ki, hogy a most debütáló fesztivál is felzárkózik a szabadtéri játékok, a Thealter Fesztivál és az egyetemi színházi találkozó mellé.

A marosvásárhelyiek produkcióját követően holnap, kedden Schilling Árpád és Láng Annamária darabját láthatja a közönség a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában.
Az Exit című előadásra a fesztivál meghirdetése után pillanatok alatt elkapkodták az összes jegyet, ezért a darab két alkalommal is látható lesz a Kisszínházban: a kedden nemcsak este 7 órától, hanem délután fél 5-től is bemutatják.
A programban helyet kapott a Danilo Kis novellája alapján készült Borisz Davidovics síremléke című darab, az Újvidéki Színház produkciója, Alekszandar Popovszki rendezése is.
A Zentai Magyar Kamaraszínház Molnár Ferenc Liliom című művével, Mészáros Tibor rendezésével érkezik a fesztiválra.
A programban pénteken helyet kap a házigazda Szegedi Nemzeti Színház produkciója, Závada Pál Az utolsó üzlet című előadása is. A darab ősbemutatóját ősszel tartották a Kisszínházban, Lukáts Andor rendezésében.
A fesztivál minden előadását követően közönségtalálkozót szerveznek.

A Rekamié Fesztivál programja

Április 8., hétfő 19.00
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Mihály Társulat
Az ördög próbája
Rendező: Radu Afrim irányításával a társulat

Április 9., kedd 16.30 és 19.00
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
Schilling Árpád, Láng Annamária: Exit
Rendező: Schilling Árpád

Április 10., szerda 19.00
Újvidéki Színház
Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke
Rendező: Alekszandar Popovszki

Április 11., csütörtök 19.00
Zentai Magyar Kamaraszínház
Molnár Ferenc: Liliom
Rendező: Mészáros Tibor

Április 12., péntek 19.00
Szegedi Nemzeti Színház
Závada Pál: Az utolsó üzlet
Rendező: Lukáts Andor

Április 13., szombat 19.00
Magyváradi Szigligeti Színház
Heltai Jenő: Naftalin
Rendező: Novák Eszter