A hatalom és a színház viszonyáról fest fájdalmas és olykor groteszk képet Alföldi Róbert Szegeden, a Molière, avagy az álszentek összeesküvése című előadásban.
Valljuk be, abban azért már önmagában van valami szarkasztikus, ha a király színházba megy. Beül a díszpáholyba, onnan tapsol. Ha „nyalnak” neki, jobban, ha nem, akkor kevésbé. Ezzel a bizarr jelenettel indul Szegeden Bulgakov: a Molière, avagy az álszentek összeesküvése című előadás Alföldi Róbert rendezésében. XIV. Lajos (Medveczky Balázs) kedvenc házi szerzője, Molière darabját nézi és bizony a meghajlásnál, a színpadi író, színész, társulatvezető, igazgató (Balázs Áron) igencsak benyal a királynak, sőt még túl is teljesít, hiszen rögtönzött hódoló versikével jelentkezik. A jutalom nem is marad el, némi pluszpénz formájában. Csak meg kell élni valahogy. Ez így volt Molière korában, és nem kell nagy fantázia, hogy elképzeljük, miként megy ma is. A produkció sodrása épp a jelenidejűségben van. Hiába időzünk el a Napkirály korában, a színház és a politika viszonya, a kiszolgáltatottság, a napi zsarolások és azok a bizonyos kompromisszumok nagyon is, ahogy a műben elhangzik ,a „mai képmutatást” idézik.
A címszerepben az újvidéki Balázs Áron meghívott vendégként nagyszerű. Egyszerre karizmatikus színész, szánni való bohóc, színházi zsarnok és esendő áldozat. Jelenléte betölti a teret (díszlet-, jelmeztervező Kálmán Eszter). Olykor szeretni kell őt, máskor utálni, egy biztos, él és hal a színházért, mindezt meg is valósítja a darabban. A király pedig ha kell kézből eteti őt, máskor bünteti, sőt be is tiltja. A játék egyáltalán nem didaktikus. Jelenségeket emel ki, nagyít fel, hoz közel: rágalom, feljelentés, sakkban tartás, kiéheztetés, a színházi élet különböző szituációi, Mondhatnánk, hogy Molière korától távol ma már ezek ismeretlen szituációk, de valószínű, akkor igencsak valótlant állítanánk. Az előadás egyik legdrámaibb jelenete, amikor Molière fokozatosan sodródik bele egy koncepciós perbe. Charron, Párizs érseke (Szegezdi Róbert) megsértődik a Tartuffe miatt, amit a szerző állítólag róla mintázott, ezért elhatározza, hogy nem riad vissza semmitől és tönkre teszi. Feljelentő, mint jól tudjuk, ilyenkor mindig akad. És ha kell, a magánéleti momentumokkal támadják meg. Ugye ilyenről sem hallunk manapság?
A tavaly újonnan szerveződött szegedi társulat jó formát mutat. Molière pedig, ahogy a legnagyobbakhoz illik, a színpadon hal meg. Hogy mi következik utána, képzelhetjük.
Balogh Gyula
2019.11.29.
www.nepszava.hu