„Újra lehetőséget kaptunk, hogy bizonyítsuk, érdemes eljönni megnézni bennünket”

2020. október 12.
„Újra lehetőséget kaptunk, hogy bizonyítsuk, érdemes eljönni megnézni bennünket”

– interjú Szilágyi Annamáriával, akivel fél év után a Sirály Arkagyinájaként találkozhat a szegedi közönség.

 

A pandémia miatt hosszú idő után, fél év elteltével lépsz újra színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Milyen érzés?

Az idei évadot nyáron a Dugonics téren egy kis műsorral jelentettük be, ott találkoztunk a közönséggel, ami hihetetlenül jó érzés volt, azt tapasztaltuk, hogy hiányzunk nekik, és természetesen ők is nekünk. A bemutatót és az előadásokat a kollégáimmal együtt izgatottan várjuk, és bízunk benne, hogy a nézők félelmét felülírja a kíváncsiságuk, és lesz bátorságuk eljönni, hiszen láthatják, hogy a színház mindent megtesz annak érdekében, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát.

Október 23-tól Arkagyinaként találkozhatnak veled a nézők. Csehovot és magát a Sirályt egyébként is szereted?

Nagyon szeretem, és nagyon örülök, hogy a produkció részese lehetek, Arkagyinát mindig is szerettem volna eljátszani, szerepálmom volt.

Miért? Mi a közös bennetek?

Valamelyest közel áll hozzám, de nem minden tekintetben. Arkagyina nagyon szereti önmagát, mindent úgy alakít, hogy ő a legjobban jöjjön ki belőle, mindenkit az ujja köré csavar, megszerez magának, felelősséget azonban nem vállal a tetteiért. Meg kell fogni azt a kettősséget, hogy mikor játszik szerepet és mikor őszinte. Izgalmas karakter, de én nem vagyok ennyire számító.

Mit emelnél ki az előadás erősségei közül?

Különösen tetszik, hogy Varsányi Anna, a darab dramaturgja és látványtervezője úgy dolgozta át a szöveget, hogy egyenrangú karaktereket kaptunk, nem valaki körül játszódik a történet, hanem minden szereplőnek van saját sorsa, minden szerepben meg lehet találni a szépséget. A díszletek és a jelmezek gyönyörűek, az erős képi világ egységet alkot a szöveggel.

Fél év kényszerszünet után mi jellemzi a próbafolyamatot?

Júniusban az olvasópróba után tartottunk egy egyhetes elemzőpróbát, ami arról szólt, hogy egy hétig mondatról mondatra átvettük a darabot, és beszélgettünk róla. Ezt mindenki elraktározta, és mikor elkezdtünk próbálni, már volt egyfajta képünk a feladatról. Nagyon szeretek Barnák Lászlóval dolgozni, mert ha az embernek van elképzelése, meghallgatja, és megnézzük, kipróbáljuk, az-e a jó irány. A színházban ugyan többször játszottunk már együtt, általa rendezett előadásban – egy mesedarabon kívül – azonban még nem szerepeltem. Régóta ismerjük egymást, rezdülésekből értjük, mire gondol a másik. Pontosan tudja, mit szeretne, de ahogy érlelődik bennünk a szerep, hagyja, hogy magunkra alakítsuk. A próbafolyamat pedig rendkívül örömteli, jó hangulatban telik, ismét meg szeretnénk mutatni magunkat. Újra lehetőséget kaptunk, hogy bizonyítsuk, érdemes eljönni megnézni bennünket.

Mit üzensz a szegedi közöségnek?

Ne féljenek tőlünk, mi sem félünk tőlük! Próbáljuk meg átlépni azt a határt, amely most köztünk áll. Ne úgy fogjuk fel, hogy milyen kényelmetlen, hogy maszkban kell ülni az előadáson, hanem örüljünk, hogy legalább maszkban el lehet jönni az előadásra. Szeretettel várjuk őket!