Aktuális

2023. február 13.
Réti Attila / Fotó: Karnok Csaba
Több mint három évtizede szolgálja erőteljes baritonjával és felemelő színészi játékával a szegedi közönség örömét Réti Attila, a Szegedi Nemzeti Színház operaénekese. Lapunknak elmondta, legszívesebben az operairodalom legnagyobb gazfickóinak bőrébe bújik. Nemrég Kölcsey-éremmel méltatta a város. Noha Réti Attila gyakorlatilag beleszületett a színház világába, mégsem volt pályaválasztásakor...
2023. február 03.
Karikó Teréz emléktábla avatás
Karikó Teréz Liszt-díjas szegedi operaénekes negyven éven át lakott abban a Bocskai utcai épületben, ahová pénteken délután emléktáblát és koszorúkat helyzetek el barátai, tisztelői, pályatársai. Galéria: Tari Róbert / Szegedi Nemzeti Színház
2023. február 03.
Czene Zoltán | Fotó: Török János
Kölcsey-érmet vehetett át a Magyar Kultúra Napján Czene Zoltán rendezőasszisztens a városházán. Húsz évvel ezelőtt újraszervezte a szegedi, egyetemi színjátszást, és éppen tíz éve erősíti a Szegedi Nemzeti Színház társulatát. Most a Hegedűs a háztetőn bemutatójára készülnek. Ha egy színházi produkció megszületésében résztvevő összes alkotót felírnánk egy papírlapra, középen a rendező neve állna. Ha az...
2023. január 28.
Borovics Tamás | fotó: Török János / delmagyar.hu
A boldogság és az aggodalom egyszerre dolgozott Borovics Tamás lelkében, amikor átvette a Szeged Kultúrájáért Díjat. Számára ugyanis minden kitüntetés egyben kötelezettség is. A magyar kultúra napja alkalmából idén Borovics Tamást méltatta aranygyűrűvel a szegedi városvezetés. A Szegedi Nemzeti Színház színművésze pénteken vette át a városházán a Szeged Kultúrájáért Díjat. Korántsem az első komoly...
2023. január 26.
Sok hűhó semmiért | Poroszlay Kristóf és Menczel Andrea
A Szegedi Nemzeti Színház ugyan zárva tart, a munka nem állt meg: a társulat egy része a Hegedűs a háztetőnt próbálja, kilencen pedig a Sok hűhó semmiért című vígjáték február 1-i bemutatójára készülnek a Müpában Gábor Sylvie rendező vezetésével. A készülő produkcióról Menczel Andrea és Poroszlay Kristóf mesélt. A készülő előadást összesen egy alkalommal, február 1-jén a Müpában lesz látható. Mire...

Oldalak