Évadot hirdetett a Szegedi Nemzeti Színház

2022. május 07.
Évadot hirdetett a Szegedi Nemzeti Színház

15 bemutató, köztük ős- és magyarországi bemutató, világsikerek, klasszikusok, opera- és balett-előadások, valamint minden korosztály számára könnyed kikapcsolódást ígérő produkciók várják a nézőket a Szegedi Nemzeti Színház 2022/23-as évadában. Május 9-től június 10-ig kedvezményes áron válthatók, illetve újíthatók meg a bérletek.

Remek hangulatú zenés műsor keretében jelentette be a Szegedi Nemzeti Színház a 2022/23-as évad programját. A Reök-palota előtt megtartott eseményen fellépett Vajda Júlia, Máthé Beáta, Kónya Krisztina, Gömöri Krisztián, Szélpál Szilveszter és Szívós László, közreműködött Dinyés Dániel.

„Következő évadunk repertoárjának összeállításánál arra törekedtem, hogy minél szélesebb palettáról válogathassanak nézőink. A műfaji sokszínűség mellett továbbra is a magas színvonalú, értéket hordozó produkciók megvalósítása a legfontosabb cél. Országosan elismert rendezők érkeznek hozzánk az új évadban is, köztük többen már sikeresen dolgoztak együtt társulatunk művészeivel. Mind olyan alkotók, akik az örök emberi dilemmákat, vágyakat, problémákat feldolgozó színpadi műveket a környezetünkre reflektáló frissességgel dolgozzák fel, gazdag szellemi és lelki feltöltődést kínálva az érdeklődő közönségnek” – mondta Barnák László főigazgató.

Fontos információ a közönségnek, hogy a 2021/22-es évadra meghirdetett ideiglenes bérletkonstrukcióban megváltott bérletes helyek megszűnnek. A 2019/20-as évad bérlői számára akkori helyeiket az új évad előbérletezési időszakának végéig (május 9.-június 10.) fenntartja a színház. A 2022/23-as évadra szóló bérletek június 10-ig kedvezményes, augusztus 15. és október 15. között pedig emelt áron vásárolhatók meg. A nem értékesített, illetve a vételi szándékkal nem megerősített helyek foglalásai június 10. után automatikusan törlődnek.
 

A 2022/2023-as évadunk:

NAGYSZÍNHÁZ

Molnár Ferenc:
JÁTÉK A KASTÉLYBAN
vígjáték
Rendező: Bezerédi Zoltán

Carl Maria von Weber:
A BŰVÖS VADÁSZ
opera
Rendező: Szőcs Artur

Ránki György:
POMÁDÉ KIRÁLY ÚJ RUHÁJA
meseopera
Rendező: Toronykőy Attila

ifj. Johann Strauss:
A DENEVÉR
operett
Rendező: Vida Péter

Joseph Stein - Jerry Bock - Sheldon Harnick:
HEGEDŰS A HÁZTETŐN
musical
Rendező: Barnák László

Fazekas Mihály – Benkó Bence – Fábián Péter – Zságer-Varga Ákos:
MATYI ELSZABADUL
fabula két felvonásban
Rendező: Benkó Bence, Fábián Péter

Giuseppe Verdi:
FALSTAFF
opera
Rendező: Göttinger Pál

Szegedi Kortárs Balett:
LEAR
táncdráma
Koreográfus: Juronics Tamás

KISSZÍNHÁZ

Örkény István:
MACSKAJÁTÉK
színmű
Rendező: Novák Eszter

Eisemann Mihály – Halász Imre – Békeffi István:
EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI
zenés vígjáték
Rendező: Juronics Tamás

Lőrinczy Attila:
ÉLVE MEGÉGETVE – A SZEGEDI BOSZORKÁNYOK
színmű, ősbemutató
Rendező: Koltai M. Gábor

Szegedi Kortárs Balett:
LÁNGLELKŰ
táncjáték
Rendező: Juronics Tamás

Ken Kesey – Dale Wasserman:
KAKUKKFÉSZEK
színmű
Rendező: Vidovszky György

Móricz Zsigmond:
ROKONOK
színmű
Rendező: Szikszai Rémusz

REÖK-PALOTA

Peter Handke:
ZDENEK ADAMEC
kortárs színmű, magyarországi bemutató
Rendező: Szilágyi Bálint

A 2022/23-es évad előzetesen meghirdetett műsora változik:

Giuseppe Verdi Falstaff című operája helyett A kalózt láthatja a szegedi közönség 2023 tavaszától.
A korábban megváltott bérletek automatikusan módosulnak, érvényesek az új előadásra.

A Szegedi Kortárs Balett Lánglelkű című táncjátéka helyett a TŰZ című produkció kerül színre a 2022/23-as évadban.
A korábban megváltott bérletek automatikusan módosulnak, érvényesek az új előadásra.

Az energiaválság a Szegedi Nemzeti Színház mindennapjait is nagy mértékben befolyásolja. Ennek értelmében lekerül a műsorról: POMÁDÉ KIRÁLY ÚJ RUHÁJA, ZDENEK ADAMEC. Bővebben az évadnyitóról ITT.