Kazamaták

Papp András–Térey János
Kazamaták
színmű
kisszínház
Kategória: 
Bemutató
Bemutató: 
2018. február 09. 19:00

Bemutató: 2018. február 9.
Rendező: Máté Gábor Kossuth-díjas

"Ha igazat akarnak megtudni 56-ról, olvassák el Papp András és Térey János Kazamaták című drámáját, amely meggyőződésem szerint az utolsó száz év egyik legjobb drámája. Ez a forradalom első igazán irodalmi ábrázolása, mert ideológiamentesen, a napi politikától függetlenül csak és kizárólag emberi magatartásokat, indulatokat és érzelmeket mutat be, vagyis a szó igazi értelmében filozofikus. Nagyszabású és rémisztő mű, olyan, mint az ember.” Spiró György

"A Kazamaták nem ötvenhatról szól, hiszen nem fogja át az egészet, de történelmi, mert annak egyik napja elevenedik meg, és azért is az, mert általános emberi értékek és cselekvési lehetőségek jelennek meg a nagy idők lőporfüstös közegében. Mindenkori aktualitása is ebből fakadhat: a jobb és az igazságosabb és a szabadabb élet reményében küzdők kivételes pillanatokban ugyanilyen szituációban találhatják magukat.” Papp András

 

AZ ELŐADÁS SZÜNET NÉLKÜL KERÜL MEGRENDEZÉSRE, HOSSZA KB. 110 PERC.

Felhívjuk tisztelt nézőink figyelmét, hogy az előadás során - a témával összefüggésben -

erős hanghatások, robbanások, lövések, valamint vaskos kifejezések hallhatók!

 

Tájékoztatjuk tisztelt közönségünket, hogy a 2018. április 27-i előadáson, hallássérült nézőink érdekében, jeltolmács közreműködik.

Szereplők: 
Tanárnő
Mérő Endre, a Nagy-budapesti Pártbizottság harmadtitkára
Tábori Klára
Esztena István, honvédezredes
Pócs Péter, honvéd tüzérezredes
Dimitrov doktor
Pulizer, a titkárnő, Nővér
Surányi György, államvédelmi alhadnagy
Gyurica Gergely, tizedes
K. Maros, Kollár, Sofőr
Borsos, Szluka, Kapuőr
Rendőr 1
Rendőr 2., Katona 2.
Katona 1.
Jutasi Miklós
Meszena József, más néven Körző
Iringó
Tilinkó Árpád
Kacsa, pultosnő a Potyka csárdában
Szigeti János teherautósofő
Tűzoltó az Erkel Színházból
Harmonikán közreműködik
BEJÁTSZÁSBAN
őrnagy, a tankok parancsnoka, Pilóta
Alkotók: 
Jelmez
Dramaturg
Zenei asszisztens
Ügyelő
Rendezőasszisztens
Rendező