Papp András–Térey János

Kazamaták

színmű

Bemutató: 2018. február 9.
Rendező: Máté Gábor Kossuth-díjas

"Ha igazat akarnak megtudni 56-ról, olvassák el Papp András és Térey János Kazamaták című drámáját, amely meggyőződésem szerint az utolsó száz év egyik legjobb drámája. Ez a forradalom első igazán irodalmi ábrázolása, mert ideológiamentesen, a napi politikától függetlenül csak és kizárólag emberi magatartásokat, indulatokat és érzelmeket mutat be, vagyis a szó igazi értelmében filozofikus. Nagyszabású és rémisztő mű, olyan, mint az ember.” Spiró György


"A Kazamaták nem ötvenhatról szól, hiszen nem fogja át az egészet, de történelmi, mert annak egyik napja elevenedik meg, és azért is az, mert általános emberi értékek és cselekvési lehetőségek jelennek meg a nagy idők lőporfüstös közegében. Mindenkori aktualitása is ebből fakadhat: a jobb és az igazságosabb és a szabadabb élet reményében küzdők kivételes pillanatokban ugyanilyen szituációban találhatják magukat.” Papp András

 

AZ ELŐADÁS SZÜNET NÉLKÜL KERÜL MEGRENDEZÉSRE, HOSSZA KB. 110 PERC.

Felhívjuk tisztelt nézőink figyelmét, hogy az előadás során - a témával összefüggésben -

erős hanghatások, robbanások, lövések, valamint vaskos kifejezések hallhatók!

 

A 2018. április 27-én 19 órakor kezdődő előadásunk siket és nagyothalló nézőink számára jelnyelvi tolmácsolással kerül akadálymentesítésre.

 

Az előadás létrejöttét a 

támogatta

 
Játszóhely: Kisszínház

    Szereplők
    Alkotók
      Szereplők
        Szereplők
          Szereplők
            Szereplők
              Szereplők
                Szereplők
                  Szereplők
                    Szereplők
                      Szereplők
                        Szereplők
                          Szereplők
                            Szereplők
                              Szereplők
                                Szereplők