Baracskai Judit

1992. március 23-án született Kúlán. Hét évig hegedülni tanult, majd a szakközépiskolát Szabadkán végezte zeneelmélet és magánének szakon. Énektanára Barát Emília volt. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának végzős Operaének mesterszakos hallgatója. Énektanára korábban D. Szécsi Edit művésztanár volt, jelenleg Prof. Dr. Temesi Mária tanszékvezető egyetemi tanár növendéke. Tanítja még Csengery Adrienne Kossuth-díjas énekművész és Pál Tamás Liszt Ferenc-díjas, Kiváló Művész, a Szegedi Nemzeti Színház karmestere.Szólistaként 2014-ben mutatkozott be. Önálló ária- és dalestjein számos helyen előadta több mint félszáz áriából és duettből álló repertoárját. 2015-ben 10 állam 14 városában mintegy 20 koncertet adott az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában, valamint ugyanebben az évben felkérték a Kincsem című magyar film Operaénekesnő szerepének megformálására. Az igazi sikert 2016-ban a Centenáriumi IX. Nemzetközi Simándy József Énekverseny jelentette, ahol 24 évesen, kategóriájának legfiatalabbjaként I. helyezést és számos különdíjat kapott. Ugyanebben az évben megnyerte a Petrovics Emil Énekversenyt is. Operai debütálására Melindaként 2016-ban került sor a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol jelenleg is énekli Erkel Ferenc Bánk bán című operájának női főszerepét. Tehetségét a Rotary és Soroptimist szervezetek is elismerik és támogatják.

Színpadon énekelt szerepei:

ADINA, Donizetti: Szerelmi bájital, 2014
ILONA, Tóth Péter: Árgyélus királyfi, 2014
MORTADELLA, Tóth Péter: Árgyélus királyfi, 2015
MELINDA, Erkel Ferenc: Bánk bán, 2016

Mesterkurzusok:

Andrejcsik István, 2010
Johannes von Duisburg, 2013
Prof. Dr. Temesi Mária, 2014
Vizin Viktória, 2015
Rost Andrea, 2016

Bátori Éva, 2016Versenyeredmények:

Nikola Cvejity Köztársasági Énekverseny, Ruma, II. díj, 2008
Nikola Cvejity Köztársasági Énekverseny, Ruma, III. díj, 2009
Simándy József Nemzetközi Énekverseny, Szeged, I. díj és 6 különdíj, 2016
(Különdíjak: Bartók Rádió, Miskolci Operafesztivál, MÜPA, Rotary, Soroptimist, SZTE)
Petrovics Emil Énekverseny, Debrecen, I. díj, 2016

Elérhetőségek:

email hidden; JavaScript is required

Crescendo4You Színházi és Zenei Ügynökség
email hidden; JavaScript is required
+36 20 4929 679

Előadásai
2017. december 23.
19:00
Ábrahám–Grünwald–Löhner-Beda:
Bál a Savoyban
Musztafa további feleségei
2017. december 22.
19:00
Ábrahám–Grünwald–Löhner-Beda:
Bál a Savoyban
Musztafa további feleségei
Fontosabb munkái
Szerepek az aktuális évadban
  • Georges Bizet :
    -
    Frasquita

  • Ábrahám–Grünwald–Löhner-Beda :
    -
    Musztafa további feleségei