Cseh Antal

magánénekes

1978-ban született Makón. 2005-ben diplomázott a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Karának magánének szakán, Andrejcsik István növendékeként, majd 2006-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaénekesi szakán, ahol Andor Éva és Kovalik Balázs voltak a mesterei. Részt vett Hamari Júlia, Halmai Katalin, Polgár László, Renato Bruson, Jevgenyij Nyeszterenko, Vásáry Tamás és Marton Éva mesterkurzusain. 2006 óta énekel a Szegedi Nemzeti Színházban. Fontosabb szerepei: Háry János, Figaro a Sevillai borbélyban és a Figaro házasságában, Leporello/Masetto a Don Giovanniban, Anyegin, Reich a Windsori víg nőkben, Don Magnifico a Hamupipőkében, Scarpia a Toscában, Dulcamara a Szerelmi bájitalban. Énekel a Magyar Állami Operaházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a Debreceni Csokonai színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban. 2001-ben az Országos Bordaléneklési Versenyen első díjas lett. 2003-ban a Gyurkovics Mária Énekverseny különdíjasa volt. 2003-ban a VI. Nikola Cvejics Nemzetközi Énekversenyen, Szerbiában elnyerte a Nagydíjat. 2004-ben megnyerte a IV. Országos Simándy József Énekversenyt, az I. Országos Erkel Ferenc Énekversenyen második díjat nyert.  2009-ben Dömötör díjat kapott.

Előadásai
2018. december 2.
19:00
Wolfgang Amadeus Mozart:
Figaro házassága
Figaro
2018. november 21.
14:00
Dargay – Nepp – Romhányi – Strauss:
Szaffi
Loncsár
2018. november 21.
10:00
Dargay – Nepp – Romhányi – Strauss:
Szaffi
Loncsár
2018. november 18.
16:00
Dargay – Nepp – Romhányi – Strauss:
Szaffi
Loncsár
2018. november 17.
18:00
Dargay – Nepp – Romhányi – Strauss:
Szaffi
Loncsár
Fontosabb munkái
Szerepek az aktuális évadban