Alföldi Róbert
Jászai Mari-díjas színművész, rendező.
Kalocsán született, 1967. november 22-én.
A szentesi Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozatának elvégzése után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, ahol Horvai István és Kapás Dezső színészpedagógusok osztályában 1991-ben diplomázott.
Színészi pályája a Vígszínházban indult, melynek 1991 - 2000 között volt társulati tagja. Első rendezése is ide kötődik, Trisztán és Izolda történetét saját adaptációjában állította színpadra.
Országos ismertségre televíziós személyiségként tett szert, 2000 - 2006 között több műsorban is szerepelt: például reggeli műsor műsorvezetőjeként, portrésorozatában a kulturális élet neves képviselőivel beszélgetett. 2013 után több tehetségkutató műsor zsűrijébe hívták meg.
2006–ban a Bárka Színház társulata kérte fel igazgatónak, majd 2008–ban sikeresen pályázott a budapesti Nemzeti Színház vezetésére. A Nemzeti Színház az ő irányítása alatt máig nem halványuló sikereket ért el. Igazgatói megbízatása lejárta, 2013. július 1. óta ismét szabadúszó színész, rendező.
Pályafutása alatt több mint 50 szerepet játszott el, és majd 90 darabot rendezett az ókori görög drámáktól kortárs darabokig. Számos nagyprodukció rendezője. Külföldön is keresett rendező, a világ számos országába hívták dolgozni az Egyesült Államoktól Dél-Koreáig. Szinte minden színházi műfajban kipróbálhatta magát, rendezett színdarabot, musicalt, bábjátékot, klasszikus zenei képzettségére tekintettel operát és operettet, pályája elején még ír tánc-showt, valamint divatbemutatót és videoklipet is.
Munkásságát számos szakmai és közönségdíjjal ismerték el. Legmagasabb kitüntetése a Magyra Köztársasági tisztikereszt érdemrendje (2007).
2019 óta Budapest XIII. kerület díszpolgára.
Ismert műgyűjtő, saját festményeiből számos alkalommal rendeztek önálló kiállítást.