Ferenc József magyar király és osztrák császár jelenlétében 1883. október 14-én, díszelőadással avatták fel az árvíz után újjáépített Szeged első állandó színházát. Az épületet a monarchiaszerte népszerű Fellner és Helmer építésziroda tervezte és nagyjából 440 ezüstforintból építették be. Ma, 140 évvel később ugyancsak ünnepi gálaműsorral emlékeznek a jeles évfordulóra.
A városházán kezdődött minden, persze nem úgy, ahogy első hallásra gondolnánk. Már az 1800-ban megfordultak Szegeden azok a magyar nyelven játszó színtársulatok, amelyek később legendává váltak. Kelemen László együttese két alkalommal is fellépett a Tisza-parti városban, Wesselényi báró kolozsvári társulata 1803-ban, Ernyi Mihály együttese pedig 1806 októberétől 1807 áprilisáig szórakoztatta művészetével a közönséget.
Nagyon kevesen tudják Szegeden, hogy a város az elsők között építtetett hivatásos színjátszás céljaira egy termet. A városházán alakítottak ki a színházi előadások befogadására alkalmas helyszínt, ebben Kelemen László társulata, az első magyar színtársulat is játszott. A terem nagyjából az 1850-es évekig szolgálta a színművészetet, még zsinórpadlása is volt – idézte fel lapunknak a szegedi színjátszás kezdeteit a kétszeres Jászai-díjas rendező, színháztörténész, Sándor János.
Vasfüggöny jelentette a moderintást
Mielőtt Szeged régi óhaja teljesülhetett, tragédia sújtotta a várost. 1879-ben a Tisza, amely életet adott a településnek, életek sorát vette el, de az újjáépítés során a teátrum is megépülhetett. Ferdinand Fellner és Hermann Helmer tervei alapján nagyjából 440 ezer ezüstforintból egy impozáns színházépületet emeltek a városban. A korabeli teátrum hatalmas, kétezer fős nézőtérrel, ehhez viszonyítva kicsi színpaddal és kiszolgálóhelyiségekkel rendelkezett.
Ez az építésziroda kifejezetten színházépítésre alakult és követték a kor még évenként is változó modernizáló törekvéseit. Például a sok halálos áldozatot követelő 1881-es bécsi színháztűz után alapvető követelmény lett a színpad és a nézőtér vasfüggönnyel való elkülönítése. A szegedi színházba is már vasfüggönyt építettek be. Bár a teátrum üres épülete 1885-ben, emberi hanyagság miatt keletkező tűzben leégett, a leengedett vasfüggönynél a nézőtéren senki sem került volna veszélybe – hangsúlyozta Sándor János. A színháztörténész arra emlékeztetett, hogy az 1930-as évekig az épületben gázvilágítás volt, a gázt pedig nagy tömlőkben szállították. Sziklai Jenő direktorsága alatt modernizálták az épületet, akkor kapott villanyvilágítást és forgószínpadot.
A legendás építésziroda
Az ifjabb Ferdinand Fellner és Hermann Helmer által 1873-ban alapított bécsi építésziroda hamar Közép-Európa egyik meghatározó színháztervezőjévé vált. Első zajos sikerüket brnói színházépülettel aratták, ezt követően szerte az Osztrák-Magyar Monarchiából kaptak megrendeléseket. 1875-ben a budapesti Népszínházat, 1894-ben a Fővárosi Orfeumot, a mai Operetszínházat tervezték meg, a millennium évében, 1896-ban épült a budapesti Vígszínház és „kistestvére", a kecskeméti városi teátrum, a mai Katona József Színház. A világhírűvé váló építésziroda külföldről is kapott felkéréseket: Szeged ukrán testvérvárosa, Odessza operaházát is ők tervezték.
Vastapssal köszöntötték a királyt
A színházavató díszelőadás este fél 8-kor kezdődött. Ferenc József magyar királyt és osztrák császár Tisza Kálmán miniszterelnök és Tisza Lajos királyi biztos kíséretében érkezett, akiket Nagy Vince, az első igazgató kísért a királyi páholyba.
„Az előadást Szabados »Prolog«-ja nyitotta meg, Erkel Elek sikerült alkalmi zenéjének kísérete mellett. A »Prolog« első részében a gyászoló Szeged siralmait meghatóan szavalta Nagy Ibolyka s midőn rá Hunyadi Margit a vigasztaló „Részvét« szavait szavalta kitűnő melegséggel, az uralkodó nevének említésénél az egész közönség felállva, lelkesen éljenzé a királyt, ki páholyában jobbjára Tisza Kálmánt, baljára Tisza Lajost ülteté. Midőn pedig Nagy Ibolyka Szeged háláját mondá bensőséggel köszönetet mondván a mindenhatónak, s az intéző vezéri kéznek (Tisza Lajosnak), kit szintén éljenzés üdvözöl, továbbá a külföldnek, a hazának s végül e szavakkal : »Kit a hazával együtt s emleget atyjának hi a honfi kegyelet, légy áldva fényes őrszemünk király!« — riadó éljenzés hangzott fel” – írta az országos szenzációról a korabeli Budapesti Hírlap. A díszelőadást az uralkodó tiszteletére megrendezett tűzijáték követte.
Az örökös tag
A kétszeres Jászai-díjas, érdemes művész rendező Sándor János hosszú pályafutása alatt Kaposváron, Debrecenben és Békéscsabán is dolgozott. 1982 és 1988 között a Szegedi Nemzeti Színház tagozatvezető főrendezője volt, azóta a társulat örökös tagja. Külföldön is dolgozott, Litvániában, az egykori Jugoszláviában, Romániában és Franciaországban is állított színpadra előadásokat. Színháztörténeti kutatásait több könyvben és több száz szakcikkben publikálta.
Legendás igazgatók és művészek
A szegedi színház benne volt abban a kilenc társulatban, amelyik az 1800-as évek végén, az 1900-es elején a kor vezető színészeit, legnépszerűbb művészeit foglalkoztatta. A társulat nemcsak Szegeden játszott, hanem például Máramarosszigeten, az volt a nyári állomása, vagy egyidőben Fiumében is. Ha belegondolunk abba, hogy gyakorlatilag a 19. század 80-as éveitől kezdve olyan színházigazgatók bérelték ki ezt a teátrumot, mint – a teljessége igénye nélkül – Makó Lajos, Krecsányi Ignác, Janovics Jenő, Sziklai Jenő, vagy a második világháború után Vaszy Viktor irányította, akkor ezen nem csodálkozhatunk
– mondta Sándor János, aki arra emlékeztetett, hogy nemcsak legendás igazgatók, de színművészek is kötődtek a teátrumhoz, terjedelmi okokból, sajnos, nem tudjuk most valamennyiüket felsorolni.
A teljes cikk a Délmagyar oldalán olvasható.
>> Fotó: Török János