Szökevény csillagok

Csukás István-Nagy Imre Erik
Szökevény csillagok
daljáték gyermekeknek, ősbemutató
nagyszínház
Kategória: 
Bemutató
Bemutató: 
2014. november 14. 19:00

Szövegét Csukás István írta.
Szegedi színpadra alkalamazta: Sándor János

Csukás István (*1936) meséin, a műveiből készült filmeken, televíziós sorozatokon nemzedékek nőttek fel. Halhatatlan figurái többek között Süsü, Mirr-Murr, Pom Pom, A Nagy Ho-ho-ho-horgász.

Ágacska című mesejátékát 2014 tavaszán a Szegedi Nemzeti Színház mintegy tizenkétezer néző előtt játszotta óriási sikerrel. Újabb darabjában komoly szerep jut a zenének, ezért a komponistát nagy körültekintéssel választotta ki, és nagy örömünkre a szegedi Nagy Imre Erikben, számos zeneszerzői pályázat nyertesében találta meg.

A gazda a szemétdombra hajítja a kicsorbult gereblyét, a törött létrát és a lyukas hordót. Mégis dühbe gurul, mikor a szerszámok elszöknek. A béresét, Fecskefiút küldi utánuk, de mivel vele is rosszul bánik, a fiú csatlakozik a szökevényekhez. Hozzájuk csapódik még Rózsalány is, aki gonosz mostohája elől menekül. A zsarnok gazda és a mostoha boszorka üldözőbe veszi a kis csapatot. Ám amikor Meseország határához érnek, furcsa dolog történik…

„FECSKEFIÚ: És hol van Meseország határa?
ÉDES DINNYE KIRÁLY: Itt van!
FECSKEFIÚ: Nem látom!
ÉDES DINNYE KIRÁLY: Persze, hogy nem látod, mivel láthatatlan! A határ is, Meseország is itt van a földön,
csak nem látjuk! A határ egy láthatatlan vonal, s aki átlépi, nem hazudhat többé! Mindig igazat kell mondania!”

Az előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta:
 
AZ ELŐADÁS HOSSZA SZÜNETTEL: KB. 120 PERC 

Szereplők: 
Rózsalány
Mostoha
Dögönye, káposztasavanyító
Vaskó, vándor köszörűs
Édes dinnye király
Savanyú uborka király
Keserű kecskeszőr király
Alkotók: 
Díszlettervező
Jelmeztervező
Koreográfus
Súgó
Zenei asszisztens
Rendezőasszisztens
Rendező
Közreműködők: 
Koboldok: - Bolla Bence - Bujtor Krisztián - Glöckler Tamás - László Lívia - Nemes Roland - Stefanik Kata - Szabados Tímea - Szalai Alexa Rita - Szalay Olimpia - Szőke Fruzsina - Varga József