Szegezdi Róbert: Nem szeretnénk, hogy elfelejtsenek bennünket

2021. április 26.
Szegezdi Róbert: Nem szeretnénk, hogy elfelejtsenek bennünket

Bár a Szegedi Nemzeti Színház kapui még mindig zárva vannak a járványhelyzet miatt, heves alkotómunka zajlik a kulisszák mögött. A hetekben veszik fel Michel de Ghelderode flamand drámaíró Barabbás című művének hanganyagát Szegezdi Róbert rendezésében a teátrum közel húsz színészének közreműködésével.

Immár második alkalommal készül rádiójáték a Szegedi Nemzeti Színházban. Az előző évadban szintén Szegezdi Ró­­bert rendezésében volt hallható Valentyin Petrovics Katajev A kör négyszögesítése című műve. Ez alkalommal pedig Michel de Ghelderode Barabbás című darabjának hanganyagát veszik fel a teátrum legfelső szintjén kialakított stúdióban.

Szegezdi Róbert: A tét maga az élet

A rendező elmondta, több mint húsz esztendeje pihent már félrerakva a fiókjában a darab, nagy vágya volt, hogy valamilyen formában feldolgozza.

– Másrészt ugye itt van velünk a pandémia. A kényszerű leállás alatt az ország minden színháza próbál új, online utakat keresni. A kör négyszögesítése tavaly si­kert aratott a közönség körében, ezen felbuzdulva folytatjuk a hangjátéksorozatot. Gyakorlatilag az életünkért küzdünk. Ha nem foglalkozhatunk a hivatásunkkal, ha nem számolhatunk a közönség jelenlétével, nincs értelme felébredni reggel. Akkor meghalunk. Márpedig nem hiszem, hogy van színész, aki azt szeretné, hogy itt felejtsenek bennünket. E produkciók jeladások: hogy továbbra is értékesek és képesek vagyunk – hangsúlyozta.

Sok szereplő

Fontos szempont volt továbbá Szegezdi Róbert számára, hogy a teátrum minél több színésze szerepet kapjon a készülő hangjátékban. A nagyszabású produkcióban a prózatagozat összes férfi tagja mellett Menczel Andrea és Tánczos Ad­­rienne színművésznők is szerepet kaptak.

A teljes cikk a Délmagyar.hu oldalán olvasható.

fotó: Délmagyar.hu/Kuklis István