Ősbemutatóval indítja az újévet a Szegedi Nemzeti

2021. november 24.
Ősbemutatóval indítja az újévet a Szegedi Nemzeti

Georg Büchner Leonce és Léna című művét hangolta újra a kortárs magyar költészet és könnyűzene két meghatározó alakja, Závada Péter és Subicz Gábor. A zenés színpadi játék ősbemutatójára január 14-én, Barnák László rendezésében kerül sor a Kisszínházban.

A mai olvasópróbával kezdetét vette a Szegedi Nemzeti Színház legújabb ősbemutatója, 2022 első premiere, a Leonce és Léna próbafolyamata. Barnák László főigazgató, a darab rendezője kiemelte, az intézmény törekszik olyan produkciók létrehozására, melyekkel csak Szegeden találkozhat a közönség vagy innen indulnak útjukra. Büchner alapművét világszerte sok színház tűzte már repertoárra, a szegedi feldolgozáshoz hasonló azonban még nem született. A készülő előadással elsősorban a fiatalokat szeretnék megszólítani olyan, számukra fontos témákkal, mint a szerelem, az identitáskeresés és a generációs szakadék. Az alkotók zenében és szövegben megerősítették a karaktereket, a női figurák erőteljesebben vannak jelen a történetben.

A járvány a teljes társadalmunkat meghatározó félelmet, cinizmust hozott magával. Könnyedén, átgondolatlanul véleményezünk másokat, dobálózunk bántó gondolatokkal – ezt a falakkal elzárt, véleményező távolságtartást igyekszik feloldani a mű. Felhívja a figyelmünket arra, hogy lássuk meg a bennünket körülvevő finomságokat, költőiséget.

Az előadás zsigerileg próbál hatni a nézőre, ezt erősíti a szöveg és a zene mellett a látvány is. Varsányi Anna díszlete és jelmeze nem konkretizál, nem köti adott korhoz és térhez a történetet, így tágabb értelmezési lehetőséget biztosít. Megjelenik a cirkusz, a szórakozás világa, de amint kihunynak a fények, láthatóvá válik a csillogás mögötti, elrejteni kívánt, szürkébb, lepukkantabb valóság. Az elsődleges célcsoport, a fiatalok ízléséhez alkalmazkodva a népszerű fantasy sorozatok kissé elrajzolt karakterei is visszaköszönnek a látványvilágban, mely ugyan eklektikus, a modern összemosódik a régivel, mégis egy stílust alkot.

Dinyés Dániel zenei vezető hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy jelen korunkat meghatározó kérdésekre keressünk válaszokat, erre épül az előadás is, melyben összművészeti produkciót létrehozva az operatagozat mindhárom pillére – az operaénekesek, a tánckar és a kórus – részt vesz, színészekkel karöltve.

Závada Péter és Subicz Gábor Büchner fiatalkori elképzeléseit fogalmazzák meg mai nyelven, mai zenével, középpontba állítva az ifjúkori lázadást és generációk közötti áthidalhatatlannak tűnő különbségeket, illetve magát a bátorság eszméjét, hiszen a fiatalság meghatározó kérdése, hogy meg tud-e hozni egy olyan döntést, tenni egy lépést, amit az előző generáció nem mert, mert nem volt hozzá bátorsága.