Borovics Tamás

1974-ben született Nagyatádon. 1993 és 1997 között elvégezte Békéscsabán a négyéves színészképzést, majd leszerződött a Szegedi Nemzeti Színházhoz, melynek azóta is tagja. 2006-ban Szegeden Melkvi Beával, Harsányi Attilával, Gömöri Krisztiánnal és Pataki Ferenccel megalapította a Hetek Csoportját. Együtt állították színpadra Mrożek: Nyílt tengeren című darabját és Arrabal Triciklijét. 2013-ban Kaszás Attila-díjjal tüntették ki. Hatszor nyerte el Szegeden a Dömötör-díjat. Játszott Nyíregyházán, Kőszegen, Békéscsabán. 2015-ben a Békéscsabai Jókai Színház Koldusopera című előadásával, melyben a főszereplőt, Bicska Maxit alakította, eljutott a POSZT-ra. Fontosabb szerepei: Lysander a Szentivánéji álomban, Torkos a Nemzeti drogériában, Giovanni az Anconai szerelmesekben, Magaldi az Evitában, Hamlet, Akela a Dzsungel könyvében, Sátán a Portugálban, Lennie az Egerek és emberekben.

Szerepek

Ben Jonson: Volpone - Mosca, inas
Huszka Jenő - Szilágyi László: Mária főhadnagy - Kossuth Lajos
John Steinbeck: Egerek és emberek - Lennie
Füst Milán: Boldogtalanok - Húber Vilmos
Johann Wolfgang von Goethe - Peter Hacks: A mundérvásárhelyi búcsú - A úr, (Ahasvéros király)
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő - Tündérkirály
Hubay Miklós: Ők tudják, mi a szerelem - Adolphe, Estella veje, ügyvéd
Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása - Polgármester
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak - Lipitlotty, szeleburdi

Oldalak

Soron következő előadások

okt 02. szombat, 19:00 - George Orwell: 1984 - Tillotson
okt 05. kedd, 19:00 - George Orwell: 1984 - Tillotson
okt 15. péntek, 19:00 - Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog - Dirk
okt 16. szombat, 19:00 - Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog - Dirk
okt 17. vasárnap, 15:00 - Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog - Dirk
okt 19. kedd, 19:00 - Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog - Dirk
okt 20. szerda, 19:00 - Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog - Dirk