Csorba Kata

1984-ben született Szegeden. 2006-ban végzett a Szegedi Színitanodában. A vizsgaelőadást követően szerződést kapott a Szegedi Nemzeti Színháznál, ahol színész I-es minősítést szerzett. Fontosabb szerepei: Gwendolen Fairfax a Bunburyben, Marie a Fekete Péterben, Mairead az Alhangyában, Annie a Játék a kastélyban című darabban, Pierette a Nyolc nőben, Víg Vilma a Boldogtalanokban, Nóra a Másikemberben, Solange a Cselédekben, Viola az Üvegcipőben. Játszik a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Pass-port című darabjában. 2010-ben és 2014-ben Dömötör-díjat kapott. Énekesnőként is fellép különböző zenei formációkban. A Nádasdy Kálmán Országos Sanzonversenyen III. helyezést ért el.

http://csorbakata.mindenkilapja.hu/

Szerepek

Gábor Andor: Dollárpapa - Rozál, cseléd, majd szobalány
William Shakespeare: Ahogy tetszik - Phoebe, pásztorlány
Pozsgai Zsolt: A Vasgróf - Csinszka, Ady Endre szerelme, majd felesége
Mary Shelley: Frankenstein - Elizabeth, a barátnője
Jean Genet: Cselédek - Solange
Molnár Ferenc: Az üvegcipő - Viola
Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél - ZOELETTA, a fent említett Elnök Úr felesége
Bertolt Brecht - Paul Dessau: Kurázsi mama és gyermekei - Yvette Pottier
Ábrahám–Grünwald–Löhner-Beda: Bál a Savoyban - Madeleine unokatestvére, Daisy Parker
Várkonyi Mátyás–Békés Pál: A Félőlény - Rakonc

Oldalak

Soron következő előadások

okt 02. szombat, 19:00 - George Orwell: 1984 - Katharine, Énekes, Parsons lány
okt 05. kedd, 19:00 - George Orwell: 1984 - Katharine, Énekes, Parsons lány
okt 29. péntek, 19:00 - Peter Shaffer: Black Comedy - Clea
okt 30. szombat, 19:00 - Peter Shaffer: Black Comedy - Clea