Rétfalvi Tamás

Rétfalvi Tamás

1986 július 18-án születtem, Egerben. Egész gyermekkoromat színház közelében töltöttem. Óvodás koromtól kezdve gimnáziumi tanulmányaim végéig egy alapfokú művészeti iskolába jártam, ahol táncolni tanultam, az utolsó néhány évben pedig a színjátszással is megismerkedtem. Ezen 13 év alatt számtalan fellépésen és előadáson keresztül ivódott belém a színpad szeretete, működési szabályai.

Harmadik próbálkozásra vettek fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, Máté Gábor osztályába. Már az egyetemi évek alatt több színházban volt szerencsém dolgozni mind Pesten, mind vidéken. Gyakorlati két évemet a Vígszínházban töltöttem, majd a diplomázást követően a Radnóti Színház tagja lettem. Ott töltött 4 évem után szabadúszóként dolgoztam 2 évig, ami után kaptam a meghívást Szegedre. De a diplomázást követően minden évben egy-két független előadás létrejöttéban is részt vettem, legyen az akár prózai vagy táncszínházi előadás.

Egy pesti színiakadémián 3 évig a színész oktatásba is belekóstoltam.

Szerepek

Marc Norman – Tom Stoppard – Lee Hall: Szerelmes Shakespeare - Ned / Mercutio
Móricz Zsigmond: Rokonok - Kopjáss István, az új főügyész, a volt kultúrtanácsnok
Székely Csaba: Mária országa - HORVÁTI JÁNOS, macsói bán
Edward Snape és a Fiery Angel Limited engedélye alapján John Buchan és Alfred Hitchcock: 39 lépcsőfok - Bohóc 2
Peter Shaffer: Black Comedy - Harold Gorringe
Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog - Újságíró
George Orwell: 1984 - Winston Smith
Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - FURKÓ, Matyi botja
Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Gábor Andor: Mágnás Miska - Miska
Gimesi-Jeli-Tasnádi-Vészits: Időfutár - Benedict
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak - Dr. Jay Strauss, Frankie, Dr. Ferguson
Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában - Ficsúr
William Shakespeare: Szentivánéji álom - Lysander
William Shakespeare: Szentivánéji álom - Orrondi, üstfoldozó

Soron következő előadások

máj 22. szerda, 19:00 - Marc Norman – Tom Stoppard – Lee Hall: Szerelmes Shakespeare - Ned / Mercutio
máj 23. csütörtök, 19:00 - Marc Norman – Tom Stoppard – Lee Hall: Szerelmes Shakespeare - Ned / Mercutio