Az Élet-ritmusra arra is jó, hogy megtudjuk, egy kicsit mindnyájan mások vagyunk

2021. december 08.
Az Élet-ritmusra arra is jó, hogy megtudjuk, egy kicsit mindnyájan mások vagyunk

Szokatlan és különleges produkció hazai bemutatójával zárja az idei évet a Szegedi Nemzeti Színház. A mentális problémákkal küzdő fiatalember, Adrien Lepage világát bemutató monodrámát Hojsza Henrietta állította színpadra, főhősét Medveczky Balázs alakítja. A darab közönségtalálkozóján jártunk a Reök-palotában.

A kortárs francia szerző, Cédric Chapuis saját magának írta és játszotta is az Élet-ritmusra című darabot, aminek humora, költőisége és embersége a francia és belga színpadokon is szinte minden korosztály szívét gyorsan meghódította.

A monodrámát a szegedi színház dramaturgja, Varsányi Anna ültette át magyarra, hazánkban először Szegeden állítják színpadra.

Az első olvasópróbát még a pandémia előző hullámának idején tartották, majd nyáron pihenőre vonult a darab és az elmúlt hetekben vették ismét elő, a rendező szerint még most, a bemutató előtt is naponta változik, időről-időre alakítanak rajta.

Hojsza Henrietta tavaly végzett a Színművészeti Egyetemen Horváth Csaba fizikai színházi koreográfus-rendező osztályában, a szegedi monodráma első önálló rendezése. A beszélgetést vezető Barnák László főigazgató elsőként ezért arra kérte, néhány szóban mutassa be ezt a ma még különlegesnek számító szakot.

A táncművészettel összevetve az a különbség, hogy itt minden mozgást a színház nyelvére kell lefordítani. A szöveg folyamatosan összekapcsolódik a különféle mozgásformákkal, és egymást erősítik a színpadon – mondta a fiatal rendező.

A történet szerint a darab kamasz főhőse kicsit más, mint a többiek. Bukdácsol az iskolában, nemigen barátkozik, ám egy nap rátalál élete értelmére, a dobolásra. Eleinte jobb híján anyja mosóporos dobozain üti a ritmust. Kisvártatva viszont megígérik, hogy vesznek neki egy dobszerkót, ha összeszedi magát. Adrienből egy szempillantás alatt osztályelső és házi tündér válik. Azonban ahogy zenélni kezd, szemernyi ideje sem marad semmi másra. Heti tíz eurót fizet az öccsének, hogy az ő leckéjét is megírja. A dobolás kezd a család idegeire menni, de Adrien felfedezi, hogy létezik elektromos dobszerkó is. Már csak a kérdés, honnan szerez rá négyezer eurót?

A teljes cikk a Szeged.hu oldalán olvasható.