Óriási kőszínházi sikere után július 15-én a szegedi színház az Újszegedi Szabadtéri Színpadon is bemutatja az Egy csók és más semmi című zenés vígjátékát. A főszereplőt, Gömöri Krisztiánt a darabról, az őszi folytatásról és természetesen Szegedről is kérdeztük. A Szegedi Tükör interjúja.
– Hogy érzi magát a Juronics Tamás rendezte Egy csók és más semmiben?
– Önmagában nagyon kedvelem ezt a műfajt. Alapvetően a musicaleket és operetteket nagyon szeretem, de nem áll távol tőlem a dráma, a vígjáték sem. Pofán csapott a Doktor Sáfrány szerepe, ahogy szokták mondani a színészek. Nem akarom lelőni a poént, de a táncos-komikus évtized után elég nagyot léptem előre az életkorban, úgyhogy ez már buffó szerepkör, ha operettben gondolkodunk. Érdekes, hogy '97 óta vagyok a színháznál, vagyis a következő évad a 28. lesz, és azt kell, hogy mondjam, elég kevés ilyen zenés darabot játszottunk, pedig az látszik a nézőszám alapján, hogy van rá igény, mert mindig teltházas.
A színészek részéről is örömjáték, kicsit olyan, mint a tenger hullámzása: a színpadon elhangzik egy poén, az lecsapódik a nézőkön, és az a reakció jön vissza hozzánk. Tehát mi adunk, és ők is adnak nekünk, ettől mindenki boldog.
– Mennyiben lesz más az Egy csók az újszegedi szabadtérin?
– A mozdulatok, gesztusok lehetnek kicsit szélesebbek. Míg stúdió előadásnál az is elég, ha az ember összevonja a szemöldökét, itt lehet nagyobb szemöldököt rajzolni, de ettől az igazságának ugyanúgy meg kell maradnia, hogy semmiképp se essünk át a ló másik oldalára.
– Melyik a kedvenc szerepe az elmúlt időszakból?
– Mondja ön előbb!
– Nekem a 39 lépcsőfokban az önök szerepe, melyet Borovics Tamással játszanak kettős szereposztásban.
– A covidos időszakban találta ki Horgas Ádám és Barnák László, hogy kevésbé kockázatos, ha egy kevés szereplős darabot választ, azt is kettős szereposztásban. Nagyon kedveltem és kedvelem azt az előadást, négy színész játszik benne negyven szerepet, mi Borovics Tomival összesen 27-et, megszámoltuk.
Szerintem Tamás nevében is nyugodtan mondhatom: életünk egyik legnagyobb kihívása volt. Szoktam mondani: amikor kimegyek a színpadról, rám ugrik azonnal öt nő, csak nem azért (rossz az, aki rosszra gondol), hanem azért, hogy kvázi, mint egy Forma-1-es kerékcserénél, lerántsa rólam a ruhát, és kapjam a következőt másodpercek alatt.
– Melyik szerepét emelné ki ön?
– Az évadnál maradva Turayt a Játék a kastélyban-ból. Ezzel jelöltek Dömötör-díjra is. Sosem gondoltam, hogy ezt a karaktert valaha is játszani fogom. Kőkemény kihívás volt, mert ő annak a darabnak a motorja, habitusban viszont teljesen különbözünk. Turay hidegebb, szárazabb, főleg agyból dolgozó karakter, én inkább szív- és lélekember vagyok.
– Milyen szerepekben láthatjuk ősztől?
– A Lúdas Matyiban Döbrögi leszek, Szabó Magda Az ajtó című darabjában is játszom és másokban, de szeptemberben elsőként Kleist vígjátékában, Az eltört korsóban. Izgatottan várom, mert abban a bírót játszom, aki a darab motorja. Remélem, kevés szöveget kell bikkfanyelven mondani, mert az Egy csók végén, a bírósági jelenetben is kattognak ám a fogaskerekek!
– Jól megy egyébként az improvizálás? Előfordul, hogy megviccelik egymást a játszótársakkal?
– Állok elébe, de visszanyal ám a fagyi.
Szoktam mondani: betyárgyerek vagyok én. Főleg régebben fordult elő, most már kissé visszafogottabban.
Más az, amikor az ember visz a hátán egy darabot, és hozzá jönnek be, mint amikor még nem voltak ekkora formátumú szerepeim, és én mentem be a nagyobb szerepet játszó kollégához, volt időm pajkoskodni. Most örülök, ha azt megcsinálom, ami a feladat, persze hozzám is jönnek be a kollégák, ha pedig valakinek van egy huncut szava, akkor azt mosolyogva elfogadom, és ha olyan a szituáció, tovább is viszem. Szeretek viccelődni kollégákkal, szeretem, ha jó a hangulat körülöttem. Ha már olyan sok időt töltünk együtt, legalább érezzük jól magunkat.
– A kötelező kérdés: 28 éve egy váratlan fordulattal jött Szegedre. Azóta hat Dömötör-díj a közönségtől, Makó Lajos-díj a kollégáktól az egyetem közönségdíja mind azt bizonyítják, hogy Szeged megszerette. És ön? Hogy érzi magát a városban?
– Fájó pont, hogy eljöttem Miskolcról, pontosabban Ongáról Szegedre, ugyanakkor nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt a várost. Persze hazajárok, de a szüleimet eltemettem nem oly rég. Látok párhuzamot az utolsó táncos-komikus szerepem, Mágnás Miska és magam között. Hiszen Miska is lovász gyerek, akit Baracs mérnök úr felöltöztet, hogy jelenjen meg a grófi kastélyban, mint gróf Eleméry.
Én meg Ongáról, az ötezer lakosú (akkor még falu, ma) kisvárosból származó egyszerű gyerekként eljöttem ide a nagyvárosba, és rögtön Szeged egyik legimpozánsabb épületébe kerülhettem.
A Mágnás Miska amúgy az egyetlen nagyoperett, ahol a címszereplő maga a táncos-komikus, és arról álmodtam, hogy ezzel a szereppel tenném fel a táncos-komikus múltamra a koronát – és megkaptam.
– Az első szegedi szerepe is a Mágnás Miskához köthető.
– A Miskolci Nemzeti Színháznál voltam színésznövendék, de egy idő után azt éreztem, már nem olyan az az oktatás, mert a meghatározó tanárok, rendezők, színészek, átszerződtek ide Szegedre. Így jöttem én is utánuk, és milyen érdekes, valóban, az első beugrásom, hogy valamiből élni tudjak, a Mágnás Miska pármondatos gondnok szerepe volt. Szegeden előtte soha életemben nem jártam, sem rokonom, sem ismerősöm nem volt itt. Amikor megérkeztem két bőrönddel, gyakorlatilag azt sem tudtam, hol alszom.
Első éjszaka a szegedi színház mosdójában aludtam, de nagyon akartam jönni és hála a jóistennek, nem csalódtam, egyáltalán nem bántam meg a döntésemet.
Jó érzés itt lenni, Szeged élhető város, tényleg a nap fénypontja, szeretem, hogy egyetemváros, hogy van élet, zsizsegnek az emberek, a fiatalok, van színházunk, szabadtérink, borfesztiválunk. Bár a szülővárosomtól sem szakadtam el, két éve díszpolgárrá választottak. Nagyon fontos nekem, mert annak idején nem csak a szegedi színházigazgató, de az ongai polgármester is megígérte, hogy támogatja a tanulmányaimat, ha felvesznek a színművészetire. Kilencszer próbálkoztam, háromszor az utolsó rostán estem ki, úgyhogy fáj, mert mindent megtettem érte. Most magántanítványokat készítek fel a főiskolára, hétből hatot be is juttattam, ez egyfajta elégtétel nekem.
A teljes interjú a Szeged.hu oldalán olvasható.