Hangjáték készült a Szegedi Nemzeti Színházban

2020. május 14.
Hangjáték készült a Szegedi Nemzeti Színházban

Szegezdi Róbert vezetésével hangjátékot készítettek a Szegedi Nemzeti Színház művészei. Valentyin Katajev A kör négyszögesítése című vígjátéka három részben, 2020. május 18-án, 20-án és 22-én kerül fel a színház YouTube csatornájára, ahol június 20-ig lesz elérhető.

Az elmúlt időszakban számtalan versmondást, meseolvasást, előadást hallhatott és láthatott az interneten a közönség, a színdarabból készült hangjáték azonban újdonság az online kínálatban. A cím önmagában egy lehetetlennek tűnő mértani feladat: egy adott kör területével egyenlő területű négyzet szerkesztése. Valentyin Katajev vígjátékában egy ma már letűnt korszak hajnalán, 1921-ben, hasonló feladattal birkóznak meg főhőseink, valahol Moszkvában, egy albérleti szobában. Két friss házaspár elveszve az izmusok ideológiáiban, összeköltözésük napjától küzdenek a szocialista családerkölcs, az ágyrajáró költő barátjuk, és az ajtó előtt veszteglő kerékpár akadályaival. Az első titkolózások, veszekedések után lassan, de egyre biztosabban ismernek rá teljes szabadságuk-boldogságuk zálogára: az igazi szerelemre, és már nem csak a szobában, az ágyként funkcionáló utcai padon, a vacsorán, hanem előbb-utóbb házastársaikon is osztoznak. „A cél ugyanaz, mint mindig: jelen lenni. Valahogy, mindenáron megadni a közönségünknek a lehetőséget, hogy találkozhassunk. Hogy jelen legyünk akkor, amikor sehol sem megy fel a függöny, üresen kong a nézőtér, sötét és néma a színpad. Hogy tudják, ebben a kényszerű magányban is gondolunk rájuk. Hogy nekünk színészeknek, a hétköznapjainkban milyen fontos az, hogy esténként eljöjjenek hozzánk újra meg újra. Ezektől a gondolatoktól vezérelve született meg a hangjáték ötlete mint elfeledett műfaj, mellyel az interneten keresztül szórakoztathatjuk a színházra szomjazókat” – mondta Szegezdi Róbert, a hangjáték rendezője.

Szereplők:

Ludmilla - Menczel Andrea
Abram - Szívós László
Tonya - Sziládi Hajna
Vászja - Vicei Zsolt
Jemeljan Csernozemnij - Poroszlay Kristóf
Csemadanov professzor - Jakab Tamás
Rádióbemondó - Tánczos Adrienn
Szomszéd kislány - Vicei Cili
Szomszéd kisfiú - Horgas Marci

Hang  -  Tóth-Bagi Csaba, Bojan Markelity, Kothencz Arnold
Zörej   -  Tóth Ádám
Főcímzene - Deák Gábor, Szegezdi Róbert
Zenei szerkesztő - Medveczky Balázs
Felvételvezető - Czene Zoltán
Rádióra alkalmazta és rendezte - Szegezdi Róbert

A felvételek a Szegedi Nemzeti Színház hangstúdiójában készültek.

A hangjáték Sediánszky Nóra és Koltai M. Gábor szövegváltozata, Radnai Annamária nyersfordítása nyomán.