Fülöp Ádámot 10 éve láthatja a közönség a Szegedi Nemzeti Színház produkcióiban a tánckar oszlopos tagjaként, és a Szegedi Szabadtéri Játékokon is évről évre találkozhatnak vele a nézők – idén az összes Dóm téri előadásban. Ahogy ő fogalmaz, szereti aktívan tölteni a szabadidejét, ami abból áll, hogy táncos karrierje mellett folyamatosan képzi magát és a színházon túl saját együtteseivel is dolgozik, hiszen „ha feladat van, azt csinálni kell”.
A nyári szüneted nem érdeklődés hiányában, hanem pont a nagy érdeklődés miatt idén elmarad. Hogy bírod?
Ez nekem nem fáradság, szeretek dolgozni, a mostani közös munkát pedig Juronics Tamás rendezővel és az Ezeregy éjszaka hatalmas csapatával rendkívül élvezem. Nagyon jó hangulatúak a próbák, mindenki lelkes, lendületes, és mindannyian azt szeretnénk, hogy a lehető legjobban sikerüljön a produkció, de nem feszülten, inkább izgatottan. Van, akinek ez az első Szabadtéri-élménye.
Te mikor táncoltál először ezen a monumentális színpadon?
A 2005-ös Néptáncfesztiválon még gyerekként, utána volt egy hosszabb szünet, de 2012 óta minden évben itt vagyok. Mindegy, hogy táncolok, statisztálok vagy csak átfutok a színpadon, öröm itt lenni. Amikor 4000 ember egyszerre nevet vagy éppen a nemtetszését fejezi ki, az olyan pluszenergiákat hív elő, hogy még jobban akarjuk csinálni, elérni, hogy tetsszen nekik. Amikor pedig tapsolnak, az semmihez sem fogható.
Egészen kicsi korod óta táncolsz, és ahogy beszélsz róla, az alapján egyértelmű, hogy nem pusztán a szakmád, hanem kétségkívül a hivatásod. Gyerekkorodban te választottad?
1999-ben a Szeged Táncegyüttesben kezdtem, anyukám hatására. Ő nem tanult táncolni, ezért azt szerette volna, hogy a testvéremnek és nekem ne maradjon ki ez az élmény. Azt mondta, 10 évig táncolnom kell, utána választhatok, de végül megszerettem. Azok közül, akikkel az együttesben gyerekként megismerkedtem, többen a mai napig legjobb barátaim. Nagyon szerettük egymást, az volt a lényeg, hogy együtt legyünk, kezdetben nem is feltétlenül a tánc, hanem egymás szeretete miatt jártunk jártunk próbákra, a színházba pedig 2013-ban szerettem bele igazán, addig nem foglalkoztam vele különösebben.
Mi történt 10 éve?
Akkor végeztem a Tömörkény István Gimnáziumban, és a barátaim korábban már ódákat zengtek arról, hogy mennyire jó a Szabadtérin egy előadásban táncolni, statisztálni, ezért jelentkeztem az Elfújta a szél című produkcióba. Elképesztő volt azzal a csapattal dolgozni. Utána 2 évig vendégtáncosként vettem részt a Szegedi Nemzeti Színház produkcióiban, a 2015/16-os évadban pedig csatlakoztam a tánckarhoz.
A kőszínházi évadban sem unatkoztatok, ráadásul a tánckar sorra nyeri a díjakat, elismeréseket. Melyik munkát élvezted legjobban az utóbbi időben? Milyen műfajban szeretsz leginkább táncolni?
Mindegy. Ha jó a zene és a koreográfia, akkor szeretem. A Hegedűs a háztetőnben koreográfusasszisztensként több dolgom volt, mint a többi darabban, táncos szempontból is az volt a legnagyobb feladat, és a nézők is nagyon szeretik. Ez volt a kedvencem az évadban, illetve az önálló produkciónk, a Peron-Swing.
A színházon kívül is a tánc tölti ki az időd nagy részét. Mesélsz egy kicsit a saját együtteseidről, a Sándorfalvi Kiss Mátyás Néptánc Egyesületről és a Suhancokról?
Tősgyökereses sándorfalvi család vagyunk, Sándorfalván születtem, a családom ott is él, és a város polgármestere, Gajdonsé Pataki Zsuzsanna kérésére elkezdtem feléleszteni a helyi néptáncéletet. Marton Réka gyógypedagógus barátommal és Cseh Bencével alapítottunk egy egyesületet; bölcsődékben, óvodákban tartunk táncos-mondókázós fejlesztő foglalkozásokat, emellett iskolásokat is tanítunk, és van egy kezdő felnőtt csapatunk. Szeretnénk minél több gyereket megismertetni a néptánc világával.
A Suhancokat 2010-ben alapítottuk volt tömörkényes osztálytársaimmal, Németh Györggyel, Horváth Dániellel és Király Tamással. Egyre nehezebb összehoznunk a próbákat, de a barátság megmaradt, rendezvényeken lépünk fel, jótékony célból is. Oda megyünk, ahová hívnak bennünket, a színházban is láthatták már a nézők a csapatot. A Tömörkénybe egyébként azóta visszajárok segíteni emelés órára, mert kevés a fiú.
Ez általános probléma táncos berkekben. Szerinted miért alakult így?
Régen nagyobb presztízzsel bírtak a színészek és a táncosok, máshol nem igazán volt lehetősége megmutatnia magát egy embernek, a sikerért pedig meg kellett dolgozni. Ma már digitális tartalomkészítőként sokkal könnyebb ismertségre szert tenni. Régen kiugrási lehetőséget jelentett a táncolás, világot láttunk, én is sokfelé jártam a táncegyüttessel.
Mit tanácsolsz a gyerekeknek, elsősorban a fiúknak, miért kezdjenek el táncolni?
A szép lányok miatt, engem ez motivált, de katartikus élményt tud okozni, ha valamit együtt, egy csapattal elkezdtek a nulláról, és azt be tudjátok mutatni színpadon és annak siker a vége. Az együttdolgozási folyamatot megélni és sikert aratni, esetleg versenyt nyerni csodálatos érzés. A csapatmunka felemelő, és biztonságot nyújt egy olyan közösséghez tartozni, ahol valódi értékek számítanak: egymás tisztelete, a kitartás és a munka szeretete.
Nagyon fiatal vagy még, de céltudatos is. Mik a hosszú távú terveid?
Minden érdekel a színházzal kapcsolatban, a koreografálástól kezdve a rendezésen át a háttérmunkáig. Elvégeztem a Magyar Táncművészeti Egyetem táncpedagógus alap- és mesterképzését néptánc szakirányon, szeptembertől pedig kezdem a Szegedi Tudományegyetem kulturális mediáció mesterképzését.
Világos, hogy nem szoktál unatkozni, és alig hagysz magadnak szabadidőt, de amikor éppen nem táncolsz vagy nem a tánccal foglalkozol – ha van olyan –, mit csinálsz?
A családi, baráti vállalkozásokba szoktam besegíteni, akár burkolok is. Ha van szabadidőm, szeretem aktívan tölteni, kis pihenés után elmegyek oda dolgozni, ahol tudok segíteni. Ez van, hogy a tánchoz kapcsolódik, szalagavatóra készítek fel osztályokat vagy leendő házaspárokat az esküvői nyitótáncukra. Most nagyon élvezem, hogy a saját szakmámban dolgozhatok egész nyáron.
Egész évben, megállás nélkül.
Igen, de nekem ez jó, nem tudok mit kezdeni a sok szünettel. Augusztus 20-án vége a Szabadtéri Játékoknak, és 22-én kezdünk a színházban, de ennek én örülök. 12 éves korom óta aktívan dolgozom az iskola mellett, nyaranta, és hálás vagyok a szüleimnek, hogy megtanítottak dolgozni, a mestereimtől pedig megtanultam, hogy ha feladat van, azt csinálni kell.