Félvér afrikai színésznőt kellett szerződtetnie a főszerepre a Szegedi Nemzeti Színháznak, hogy bemutathassa a Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog című új darabját. Lorena Santana Somogyi tízéves kora óta lép fel, legtöbben a Jóban rosszban sorozatból ismerhetik. Most pigmeus írónőként tér vissza a színpadra.
– Legelső színpadi szerepem egy kisfiú volt tízévesen a Kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című musicalben az Operettszínházban Verebes István, Rudolf Péter és Kézdy Gyuri bácsi mellett. Gyuri bácsi mutatott be a feleségének, aki egy öt darabból álló Lázár Ervin-mesecsokrot állított bábszínpadra, és onnantól egymás után jöttek a felkérések. Tizenegy évesen Makk Károllyal forgattam a Lili című háromrészes tévéfilmet. Játszottam a Kolibri színházban, szerepeltem a köztévé Képben vagyunk és Cimbora című ifjúsági műsorában. Nincsenek színészek a családomban, hanem ahogy az lenni szokott, gyerekként szívesen szerepeltem, anyukám ismerőse pedig hallotta a rádióban, hogy latinos kinézetű énekelni, táncolni tudó gyerekeket keresnek. Elvitt a húgommal, neki sajnos nem sikerült akkor, én viszont maradtam – eleveníti fel a harmincéves Lorena Santana Somogyi gyerekszínészi múltját. Tizenhét évesen a Jóban rosszban tévés sorozattal zárta a karrierjének azt a részét.
Szembenézett a halállal
– Tudatosabban éltem egy átlagos tízévesnél, már ha van ilyen. A háttere az, hogy előtte nem sokkal súlyos betegséggel, vesedaganattal küzdöttem, szóval nem is kis dolgokkal kellett szembenéznem. Azt sem mondanám szokványosnak, hogy tinédzserkoromban már dolgoztam, hiszen nem jártam be az iskolába, magántanuló voltam. Így viszont piszkálni sem tudtak a gyerekek, igaz, már jóval előtte megtették: az óvodában nem játszottak velem a göndör hajam miatt, mondván, a Barbi baba szőke. Ahogy tinédzserként felkerültem Pestre, ott előfordult, hogy a hajamat akarták megfogni az utcán – mosolyog. – A kíváncsi érdeklődés nem bánt, a rasszista beszólások annál inkább. Sok évet éltem külföldön, és vannak bizonyos kifejezések, amiket ott nem illik használni; nem néger lányoznak le például, mert az pejoratív a történelmi háttere miatt. Itthon viszont nincsenek meg ennek a gyökerei, nagyon sokan nem is gondolnak bele, ezért ha mégis azt mondják rám, „de szép néger lány”, nem haragszom érte, de vissza kell fognom magam, mert máshoz vagyok hozzászokva. Itt ha valaki bántani akar, sokkal egyértelműbben fejezi ki magát. Ráadásul nem is vagyok annyira PC, hanem azt szeretem, ha köntörfalazás nélkül megkérdezik, amit tudni akarnak. Úgyis az az első, hogy anyukám vagy apukám afrikai. Egyébként anyukám lengyel–magyar, apukám angolai, a keszthelyi Georgikon agráregyetemen ismerkedtek meg.
Litvániában egyedül
Nevelőapám jóvoltából külföldre költözhettünk. Szüleim rám bízták, hogy velük megyek, vagy tizenhat-tizenhét évesen itthon maradok, leérettségizek és folytatom a sorozatot. Úgy döntöttem, szeretnék megtanulni angolul, így kerültem Litvániába, egy amerikai nemzetközi iskolába. A szüleimet azonban továbbvezényelték, így maradtam ott egyedül két évre. Belekóstolva ebbe a toleráns közegbe nem is akartam hazajönni. Az kikristályosodott, hogy a színjátszás érdekel legjobban, felvételiztem Amerikába egy drámasuliba, fel is vettek, de teljes ösztöndíjat nem kaptam. Végül Londont választottam, és hogy a magyar tapasztalatok alapján egy kenyérkereső foglalkozásom is legyen, nemzetközi kapcsolatokat tanultam az egyetemen, mellette voltak színházi óráim is. Nem szerettem Londonban, beláttam, hogy ott sincs kolbászból a kerítés, keményen dolgoznom kellett a túlélésért, a megélhetésért, úgyhogy a színészkedés háttérbe szorult, kiégtem a sok stressztől. Azt viszont éreztem, hogy a színészetet folytatnom kell, mert ha nem volt színházas órám, az összes többi jegyem is romlott. Közben jártam haza nyaranta, és egyre jobban tetszett Pest, egyre több külföldivel találkoztam, aki itt él, és láttam, hogy mennyire élhető ez a környezet. 2017-ben hazajöttem. Kint már belecsöppentem az értékesítés világába, és azóta sem jöttem ki belőle. Egy kis magyar startup cégnél dolgozom trénerként, értékesítőknek tartok angolul tréningeket, akik szoftverfejlesztő cégek termékeit segítenek eladni.
A teljes cikk a Szeged.hu oldalán olvasható.