Készül A kaukázusi krétakör a Kisszínházban

2024. október 15.
Készül A kaukázusi krétakör a Kisszínházban / fotó: Tari Róbert

Bertolt Brecht örökérvényű színművét, A kaukázusi krétakört próbálja mától a Szegedi Nemzeti Színház társulatának egy része a Kisszínházban. Az izgalmas színészi megoldásokkal készülő, zenés betétekkel kiegészített produkciót november 29-től láthatja a közönség Tárnoki Márk rendezésében.

„Nagyszerű feladat Brechttel foglalkozni, mert a világban ritkán fogalmaznak meg kérdéseket az erkölccsel kapcsolatban, a Szegedi Nemzeti Színház viszont szeret morális kérdésekkel foglalkozni – az idei évad eddigi két bemutatója, az Iván, a rettentő és a My Fair Lady is komoly kérdéseket vet fel emberi mivoltunkról. Kérdéseket teszünk fel ahelyett, hogy biztos dolgokat állítanánk” – kezdte az olvasópróbát Barnák László főigazgató, majd kitért arra is, hogy a társulat összetétele – a sokszínű színészi eszköztárnak köszönhetően – lehetővé teszi, hogy egy sokszereplős darabot kevesebb színésszel állítsanak színpadra, vagyis egy színész több karaktert is hitelesen megformáljon a produkcióban.

A társulatot A két Korea újraegyesítésében megismert Lelkes Botond egészíti ki Énekmondóként, és ő írta a darab zenéjét is, amelynek célja, hogy a szívünkre hatva segítse a történet átélhetőségét.

Tárnoki Márk rendező elmondta, A kaukázusi krétakör az egyik kedvenc darabja, ezért nagyon örül, hogy a szegedi csapattal közösen dolgozhat vele. A történet rávilágít arra, mennyi elképesztő körülménynek, sokszor váratlan és valószerűtlen helyzetnek kell létrejönnie ahhoz, hogy egy ilyen elképesztő és kaotikus világban az élet jól alakuljon.

Az előadás a jelenben játszódik, a mai korból táplálkozó jelmezek is ezt erősítik némi stilizációval – a cél az, hogy a látvány ne távolítsa el a történetet, amely, Brecht felvetése alapján, szuggesztíven előadva megelevenedik, a képzeletünkkel egészítve ki a látottakat. Tárnoki Márk szavaival élve: a közönség minden szempontból egy nagyszabású csapatjátékra számíthat.