Botos Éva: Bakancslistás volt nálam, hogy Alföldi Róbert rendezzen

2022. május 17.

A Mária országa egyetlen vendégművésze, Botos Éva a királynét alakítja. Nem irigyli a mostani politikusokat, elnézve, milyen visszajelzéseket kapnak a vetélytársaiktól, a kollégáiktól, a néptől és a szakértőktől. Szegedi kollégáiról viszont azt mesélte: kiváló csapat, kiváló művészekkel. A Szegedi Tükör interjúja.

– Hogyan került a képbe?

– Amikor a férjem, Horgas Ádám négy éve főrendező lett Szegeden, megbeszéltük, teljes egyetértésben, hogy csak akkor fog hívni Szegedre, ha kimondottan engem kér egy rendező. Nekünk fontos, hogy egy szakmai helyzetre ne vetüljön valamiféle családi elfogultság vádja. Így is történt, Alföldi Róbert kért engem erre a szerepre. Ádám negyedik éve dolgozik együtt a csapattal egy fantasztikus színházon Barnák László főigazgatóval. Lacit is ismertem régről, egy rendezésében is szerepeltem, a hívása nagyon-nagyon jólesett, nagy örömmel jöttem.

– Hogy kell elképzelni a meghívást?

– Tavaly jött a telefon, átgondoltuk a helyzetet, és vállaltam.

– Érdekelte Székely Csaba darabja, Alföldi Róbert rendezése?

– Nem is kérdés. Alföldivel nem dolgoztam még, bár találkoztunk már párhuzamos próbafolyamatok kapcsán, és nagyon érdekesnek, izgalmasnak találtam a munkáit. Kíváncsi voltam rá, hogy úgy mondjam, bakancslistás volt. Nagyon nagyra tartom, sok előadását láttam színészként és rendezőként is, rutinos Alföldi-előadásnéző vagyok.

– Hogyan fér bele az életébe a szegedi ingázás más szerepek, a szinkron és saját rendezések mellé?

– Szoros logisztikával. A tévésorozat miatt (Mintaapák a TV2-n – a szerk.) félretettem egy időre a színházi munkáimat. Most, hogy vége a sorozatnak, újra belelendültem, havi rendszerességgel a Centrál Színházban játszom, saját munkáim is vannak. A Jurányi Inkubátorházban a napokban lesz premierem, egy kétszemélyes darab Réti Adrienn-nel, Cseh Juci rendezésében, Anya születik! címmel. Vagyis most kezdek újra utat találni, bár jólesett egy kis pihenő, mert nagyon intenzív és fárasztó három év volt a forgatás miatt. Teljesen más jellegű munka, mint a színház, más az időbeosztás, minden áttolódott kora reggelre. Most jó újra ilyen klasszikus színházi körülmények közé visszatérni.

– Ráadásul mindjárt királynészerepben. Milyen? Ha csak a jelmezeit nézem, igen színes, sőt susogós.

– Csodálatos. Van egy nagyon erős stílusa a jelmezeknek, elképesztően vicces és szerintem nagyon kreatív ötlet, hogy susogós torna-, mackó-, jogging- – ki hogy nevezi – szerelésben vagyunk, és hozzá arany magassarkú cipőm is van. Nagyon tetszik Kálmán Eszter tervezői munkája.

– A másik véglet egy nagyon erotikus jelenet egy hozzáillő csipke alsóneműben. Ez nem feszélyezi?

– Szerintem ez minden embert feszélyez, de itt a helyzet megkívánja. Egyébként a szerelmi jelenet nem könnyebb és nem nehezebb, mint a nevetés vagy egy komoly pillanat megteremtése.

– A darab alaphelyzete a királyné, Kotromanics Erzsébet és a nádort szerelmi viszonya. Milyen ez a nő? Hogy érzi magát a szerepben?

– Mindig is érdekelt szakmailag, amit a valóságban szerencsére soha nem fogok megtapasztalni, hogy milyen lehet egy országot vezetni. Hiszen abban a korban nem létezett média, vagyis a politikusok nem érzékelték közvetlenül egy-egy döntésük hatását, nem olvasgathattak kommenteket. Az uralkodónak az udvarban volt egy bizonyos információs biztonsága, és lassan érkeztek be a hírek innen-onnan. Ahogy a mostani politikusokat elnézem, és hogy milyen visszajelzéseket kapnak a vetélytársaiktól, a kollégáiktól, a néptől és a szakértőktől, arra gondolok: nemhogy nem irigylem, hanem kibírhatatlan, pokoli. Nem lehet épp ésszel végigcsinálni, hogy elképesztő mennyiségben záporoznak az információk, és több ezer hozzászólás születik minden lépésem után. A darabban a szerepemen akkora súly van, amit halandó ember nem kívánna magának. Azt a feszültséget, hogy minden szava életekbe kerülhet, minden döntésével országrészek pusztulhatnak, elképzelhetetlenül nehéz lehet feldolgozni. Ugyanakkor egy idő után szül is egy apátiát, amikor a következmények már nem érdekelnek, már mindegy, csak az ego vezérel, hogy a saját céljaim megvalósuljanak. Az ego elkezdi félretolni az érzelmeket, mert valahogy túl kell élni ezt a mennyiségű feszültséget, és akkor úgy dönt, hogy nem baj, az a lényeg, hogy én túléljem, én, én, én. Ebbe pedig ugyanúgy bele lehet pusztulni, az ego túltengése szétrobbantja a lelket, az agyat, és tönkreteszi akár a legnemesebb terveket is. Erre gondolok, amikor a darabról gondolkodom, mert izgalmas és élesen jelen lévő helyzet háborústul, mindenestül.

– Hogy készült fel? Aktuálpolitikából indult ki, vagy beleásta magát a történelembe?

– Nem, az emberből kiindulni mindig könnyebb. Az aktuálpolitika pillanatnyi értékrend, nézőpont, érdekcsoport. Az ember érdekelt, a döntéseinek a súlya, a szavainak hatása a tömegekre, és hogy ezt miként dolgozza fel, miért ragaszkodik a pozícióhoz. Engem ezek az emberi gyarlóságok, jellemhibák vagy éppen jellemnagyságok foglalkoztatnak, mint minden más szerepben is. Aktuálpolitikához navigálni bármit színészként, az nem az én utam.

– Milyen a szegedi kollégákkal dolgozni?

– Az elmúlt négy évben sokat jártam színházba Szegedre is; nem vagyok elfogult, ez egy fantasztikus csapat. Ahogy figyeltem a jeleneteket, a társulat olyan profi módon összedolgozott, például hogyan jöjjön létre egy mozgásos jelenet, amire másutt koreográfust szerződtetnek. Érződik, hogy kialakult egy közös nyelvük, félszavakból értik egymást. Kiváló csapat, kiváló művészekkel. Ha lehetett, kívülről is néztem a kollégák próbáit, és nagy örömmel nyugtáztam, hogy milyen jó nekem köztük.

– Sokszereplős a darab, a csatajelenetekről már nem is beszélve, ráadásul jó humorral. Csoda, hogy egyáltalán felférnek a Kisszínház színpadára.

– Nagyon melós. Mondtuk is Borovics Tamással (aki Garai nádort alakítja – a szerk.), hogy ez nem is öt-, hanem inkább hattusa, a végére úgy érezzük, mintha eltoltunk volna három hegyet oda-vissza. Fizikailag is iszonyúan megterhelő.

– Milyen Alföldi rendezőként?

– Határozott, nagyok az elvárásai, nagyon katonás, feszes munkatempót diktál, ezt tapasztaltam, de előtte ezt is gondoltam róla.

– És milyen a darab? Székely Csaba drámaíró azt mondta róla, vígjátéknak szánta, ugyanakkor történelmi tablónak is, amiből sokat tanulhatunk.

– Ez mind így igaz. Üzenem a kedves nézőknek, hogy én, amikor ülök, és kívülről nézem a többieket, rengeteget nevetek. Amellett valóban egy történelmi tabló, mert hiteles történelmi személyek és események töltik meg, miközben a stílusa humoros, lendületes, különösen a nyelvezete izgalmas, ami erősíti az abszurdot.

A teljes interjú a Szeged.hu oldalán olvasható.