Dobszay Péter lett a Szegedi Nemzeti Színház új zeneigazgatója

2023. szeptember 19.
Dobszay Péter / fotó: Török János

Nagy energiával és részletes tervekkel kezdte meg munkáját Szegeden Dobszay Péter, a Szegedi Nemzeti Színház új zeneigazgatója. Lapunknak elmondta, jól átgondoltan, felelősséggel vállalta a pozíciót.

Kilencéves korában egy Turandot-előadás pecsételte meg életre szólóan Dobszay Péter opera iránti elköteleződését, aki az idei évadtól a zeneigazgatói pozíciót tölti be a Szegedi Nemzeti Színházban. Lapunknak elmondta, új munkakörében a műfaj iránti rajongása és a társulati lét, a közös építkezés vágya találkozott.

A társulati létben való munkálkodás kezdettől fogva vonzott. Akár az opera-, akár a szimfonikus irodalomról beszélünk, számomra mindig is a közös építkezés volt a legizgalmasabb. Soha nem úgy képzeltem el a pályámat, hogy vendégkarmesteri meghívások sorát teljesítve utazom városról városra – mondta el lapunknak.

A Junior Prima díjas karmester és orgonaművész korosztályának egyik legfoglalkoztatottabb muzsikusa hazánkban. A szegedi színház zenei vezetésének ellátása érdekében gyökeresen átszervezte az életét, több munkakörét hátrahagyta a társulat érdekében. Tíz éven át volt a Dohány utcai Zsinagóga, nyolc éven át a Gazdagréti Szent Angyalok-templom első orgonistája, a Magyar Állami Operaház több felkérését is visszautasította. Szegedi feladatai mellett változatlanul betölti a székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeti vezetői és vezető karmesteri posztját.

Jól átgondoltan és felelősséggel vállaltam a két intézmény zenei vezetését, szoros egyeztetéssel, mindkét vezetőség közös támogatásával. Ráadásul a személyemben megvalósuló kapcsolatban kölcsönösen hasznos, komoly lehetőségeket látok mindkét társulat számára. Ennek egy példája, hogy Réti Attila, Szélpál Szilveszter és Tötös Roland is fellépett Erkel Bánk bánjában augusztus 20-án, Székesfehérváron – fejtette ki.

A szegedi operatagozat színvonalát országos tekintetben kiemelkedőnek és egyedülállónak minősítette. A közeljövő legsürgetőbb feladatai között egy állandó basszista szólista szerződtetését, valamint a korrepetitori létszám növelését említette.

Elismerően beszélt a szegedi operaélet gazdag hagyományairól, valamint a helyi operabarátok nagy elkötelezettségéről is. 

Tudom, hogy a szegedi közönség igényli a szépet, az izgalmasat, a minőséget. Nagy öröm és kihívás számomra ennek megfelelni. Nyilván a lehetőségeket számos tekintetben meghatározza a színház anyagi helyzete. A távlati tervek még sok egyeztetést kívánnak, de annyit elárulhatok, hogy nem feltétlenül tartom az egyedüli üdvözítő útnak, ha mindig kizárólag új operabemutatókban gondolkodunk. Meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy milyen módon tudunk az eddiginél szélesebb repertoárt műsoron tartani, hiszen az operairodalom számos gyöngyszeme megérdemelne újrajátszást akár több éven keresztül is – közölte.

Azt is elmondta, hogy az idei évad összeállítása során az elsődleges szempont a változatosság volt.

A teljes interjú a Délmagyar.hu oldalon olvasható.

>> Fotó: Török János