Előbb a szegediekbe szeretett bele Jakab Tamás, csak aztán a színházba

2022. november 29.
Jakab Tamás a Mária országában | fotó: Szabó Luca/Szegedi Nemzeti Színház

December 9-én tartja a szegedi színház az Élve megégetve – boszorkánytéboly című darab ősbemutatóját. Lőrinczy Attila drámájának főszereplője Jakab Tamás. A Jászai Mari- és Szeged Kultúrájáért díjas színésszel mindennapi boszorkányüldözésekről beszélgettünk. A Szegedi Tükör interjúja.

– Hogy ünnepelte a hatvanadik születésnapját?

– Hatvanéves lettem, ezt én belátom magamnak, és ennyi az egész. A kollégák felköszöntöttek, nagyon meghatódtam, nagy feneket azért nem kerítenék neki.

– Arra azért kíváncsi vagyok, milyen, ha október 23-án van a születésnapja.

– Elmondhatom. Gyerekkoromban az MK21-es kazettás magnónkkal zsúrt akartam rendezni otthon, de megtiltották a szomszédok, azok a besúgó szarládák.

– Korán kezdte a politikai ellenállást.

– Pontosan. Később, tizennégy éves koromtól kezdve Camus-t olvastam, és a francia forradalomról, nem is tudtam nyugvópontra lelni, mert amit olvastam, az merőben eltért attól, amiben éltem. Vagy például az iskolában az ebédjegyemre rányomtak egy nagy E betűt, és mi sokkal többet fizettünk a menzáért, mint a többiek, az M betűsök. Amikor tisztázni akartam a különbséget, a tanárom elmagyarázta: az M munkást, az E ellenséget jelent. Az én apám ugyanis református lelkészként kezdett dolgozni, mellesleg a DVSC jó futballkapusa volt. Amikor 1953-ban választás elé állították, azt mondta, futballozik, de a hitét nem szeretné elveszíteni. Tíz évig játszott még, olimpiai kerettag is volt, aztán a DVSC elnökévé választották.

– Ön Debrecenben született, de 1985 óta Szegeden él, hűséges a városhoz. Hívták, vagy választotta?

– A főiskolán játszottam a Kakukkfészek című darabban, és Görgey Gábor, a későbbi miniszter, a szegedi színház akkori fődramaturgja megnézett és szólt, hogy itt új színházat akarnak csinálni. Kőszegi Ákos osztálytársammal, barátommal eljöttünk. Lett is új színház, megcsináltunk egy korszakalkotó Hairt, a Hegedűs a háztetőn-t. Mindezt úgy, hogy még épület sem volt, mert felújították, a szomszéd moziban próbáltunk, játszottunk, borzalmas körülmények között. Sőt Witkiewicz Az őrült és az apáca darabját a színész klubban adtuk elő Sándor János főrendező ötlete alapján. A szorult körülmények engem mindig inspiráltak, abszolút.

Az őrült és az apáca hozta élete nagy fordulatát: Emir Kusturica és Ljubiša Ristić megnézte önt Walpurg, a részeges költő szerepében, és meghívta a legendás társulatába, az Atelier 412-be. Ott az egyik vezető művészként játszotta a Hamlet címszerepét magyarul és Richmondot a III. Richárdból szerbül.

– Az európai színházteret magasan uralta ez a társulat, a világ egyik leghíresebb színháza volt, de mi itthon nem is hallottunk róla. Sándor Jancsit is megkérdeztem, mi a véleménye arról, hogy ezek el akarnak vinni magukkal. Azt felelte: azonnal menj, nagy lökést adva nekem ezzel. Később azt is megtudtam, milyen céllal hozták létre az Atelier-t. Már tudták, hogy délszláv háború lesz, és a kultúrában próbálták megelőzni ezt a borzalmat együtt a magyarok, szerbek, szlovénok, horvátok, bosnyákok, macedónok. Az egyik produkcióval például Szabadkán és Palicson próbáltunk, aztán végigjátszottuk a tengerpartot Budva és Kotor környékén templomokban, sikátorokban. Molière Don Juanját meg egy szigeten adtuk elő, ahová hajókon vitték át a nézőket. A tenger volt a díszlet, egy máglya körül játszottunk, a közönség parti homokkal megtöltött zsákokon ült. A világosítók minden egyes nap úgy állították be a fényeket, hogy amint a lemenő nap a horizontra ér, akkorra égjen le a máglya. Szerintem ez a színház.

– Ha olyan nagyszerű volt, miért nem maradt?

– Kitört a háború. Gőze nincs annak, aki nem élt ott, hogy milyen az, amikor az egyik szomszéd levágja a másik fejét a szó szoros értelmében. 1989-ről beszélünk. Felajánlották, hogy mehet a társulat Kusturicával Mexikóba, a másik fele Párizsba. Nagyon szerettem volna velük tartani, de hazajöttem, mert abban az évben született meg itthon a kislányom, és a családomat nem vihettem volna. Nagyon megszomorodtam, megmondom őszintén, mert egészen más környezetbe estem vissza. Csak pazarlást láttam magam körül a színházban, semmi ötletet, merthogy költségvetés volt, amit el kellett költeni.

– Szegeden maradt, hűséges a városhoz. Szereti Szegedet?

– Nagyon szeretek Szegeden lenni, tulajdonképpen életem háromnegyedét Szegeden töltöttem. Nagyon jó barátaim vannak itt. Az első, ami megfogott a városban, hogy amikor Kőszegi Ákos barátommal először eljöttünk, várnunk kellett az igazgatóra, ezért átmentünk a Tisza Szállóba kávézni. Ott ült két ügyvéd, és felajánlották, ha elintéztük a dolgunkat, látogassuk meg őket a Szabadság úszóházon. Ott Szeged krémje élte hétköznapi civilizált életét, fürdőgatyában. Az a közösség olyan mérvű erővel hatott rám, hogy eldöntöttem, maradok. Ákos is ugyanígy határozott.

– Akkor a szegediek fogták meg, nem is a színház.

– Pontosan. Az a szabad gondolkodásmód, hogy ha az ember még be is van kasztlizva, akkor is tud szabadon élni, ha megteremti magának a lehetőséget. Ezt hozta nekem Szeged.

– Ugorjunk egy nagyot az időben! Hogy érzi magát a mostani szerepeiben? A Mária országában ön az esztergomi érsek és a királyi ajtónálló.

– Alföldi Robi rendezőként elviselhetetlennek tűnik, mert maximalista. Nekem ez ismerős, mert az Atelier 412-ben is mindenki maximalista. Én erre vártam, hogy olyan rendezők legyenek, akik tudják, mit és hogyan akarnak, segítsék a színészt. Magyarul abban a darabban jól érzem magam.

– Alföldivel játssza Charles Dickenst a Nagyon, nagyon, nagyon sötét dologban.

– Most én kérdezek: miért nem játsszuk? Tudom, egyeztetési problémák miatt. Kiváló előadás; kezd azokhoz a darabokhoz hasonlítani, amelyek engem érdekelnek.

– Tengerparti máglyát emlegettünk az előbb, de gyújtanak egyet a szegedi színpadon is. Az Élve megégetve – boszorkánytéboly című darabban főszerepet játszik: Szeged egyik régi polgármesterét.

– Készülő darabról igazán nehéz mesélni, főleg amikor az ember küszködik a szerepével. A lényege az, hogy milyen ocsmány indokok által lett valakiből boszorkány Szegeden, akit aztán a Boszorkányszigeten elégettek. Háromszáz évvel ezelőtt játszódik a történet, amikor a törökök már kivonultak, a Habsburgok uralkodnak az országban, és négy éve aszály van, kényes helyzet. Engem, az egyik volt polgármestert az utódom megvádol azzal, hogy eladtam a törököknek az esőt. Ez olyannyira primitív, mint a mi világunk manapság. Ha valakire ráköpik, hogy ő a bűnbak, mindjárt máglyára küldik.

A teljes interjú a Szeged.hu oldalon olvasható.