Harminc év után jelentkezik ismét önálló esttel a Szegedi Nemzeti Színház tánckara. Aki beül a Peron-swing péntek esti bemutatójára, gyorsan megállapíthatja, kár volt ennyit várni, Hajdu Anita táncosai kiváló formában vannak. Reméljük, a folytatás sokkal hamarabb eljön.
Nagyon sokféle műfajban mozog otthonosan a színház tánckara: operákban, operettekben, musicalekben egyaránt fellépnek. Pénteken este most ők válnak a színpad főszereplőivé: egy táncest keretében mutatják be, hogy önállóan is képesek betölteni egy egész estét a színpadon. Mellék szereplőkből főszereplővé válnak.
Három évtized után felébredt csipkerózsika álmából a szegedi tánckar és pénteken este Peron-swing címmel elhozza a Kisszínházba önálló estjét.
Utoljára a ’80-as évek elején, a „Zenés Színház” helyszínén – a Belvárosi Moziban dolgoztak fel néhány mesedarabot – Péter és a farkas, Hamupipőke, Hófehérke – a tánc nyelvén.
Most Hajdu Anita tánckarvezető-koreográfus ötletéből született a Peron-swing című egyrészes, könnyed, szórakoztató táncjáték, amely az 1920-as évekbe kalauzolja a nézőket egy örökmozgó amerikai nagyváros pályaudvarára, egy-egy emberi történetet elmesélve fűzi össze a közel egy órás előadást.
A táncesten – amihez Czene Zoltán dramaturg írt összekötő történeteket – minden alkalommal élő zenekar, a PapaJazz működik közre.
A színpadkép hamisítatlan amerikai pályaudvar tele cigaretta és édesség reklámokkal, a vágányokat mutató feliratokkal és egy hatalmas órával, ami éppen kilencet mutat – láthattuk a csütörtöki főpróbán.
Egymás után elevenednek meg a tánc nyelvén a történetek és kelnek életre a különleges figurák: vonatra váró és unatkozó dámák, portékáját kínáló hírlapárus, hordár, kalauz, vagy a peronon randevúzó szerelmespár. A vasutas belefúj a sípjába – indulhat a tánc.
Rendőrök kergetnek csavargót, derékfájós hordár cipel bőröndöket, vagy éppen cilinderes urak lábai alatt dübörög a színpad.
Egy újabb képben megelevenedik a pályaudvari resti: csíkos mellényes pincérek táncolva szolgának ki ásítozó hölgyeket és urakat, miközben a háttérben, a bárpult mögött játszik a zenekar.
A történetek sorában megelevenedik a huszadik század Amerikájának vasútépítési láza is: építőmunkások civakodnak egymással, majd sétapálcává változik a hatalmas kalapács, hogy a sztepptudásukat is bemutathassák a táncosok.
Közel egy órában, színészi eszközöket is felvonultatva, rövid etűdökben a jazz-, swing, sztepp- és modern elemeket vegyítő táncstílusban, sok-sok humorral, a burleszk eszközeivel és élőzenével igyekszik megmutatni a tizenkét fős kisegyüttes tehetségét, rátermettségét, tánc szeretetét.
A teljes cikk a Szeged.hu oldalán olvasható.