A Szegedi Nemzeti Színház a 2024/25-ös évad legújabb nagyszínházi bemutatójára készül március 28-án. Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét mutatják be, Koltai M. Gábor rendezésében. A premierhez kapcsolódóan ma délután a Reök-palotában tartottak zenés közönségtalálkozót az alkotók közreműködésével.
A történet szerint a magának való, mogorva Endrődy Tasziló gróf felélte a családi vagyont, és álnéven gazdatiszti állást vállal egy Kolozsvár melletti birtokon. A birtok úrnője, Marica grófnő a hozományvadász kérők elől menekülve szintén a vidéki magányban keres nyugalmat. Az álruhás gróf és a férfiak elől elzárkózó grófnő egymásba szeret. Boldogságuknak számos akadálya van: egy eltérített levél, egy Zsupán nevű báró (aki nem létezik, mégis felbukkan a kastélyban), rengeteg pezsgő és pálinka, különféle rokonok, egy dúsgazdag román herceg és legfőképp a szerelmesek által gyártott hazugságok – a happy endhez nemcsak a zűrzavaron, hanem saját konokságukon is úrrá kell lenniük.
A Marica grófnő Kálmán Imre egyik legsikeresebb operettje. Gyönyörű dallamokban és viharos szenvedélyekben gazdag remekmű, mulatságos epizódok és tomboló szenvedélyek hullámvasútja, amelyen olyan világhírű slágerek kísérik végig a nézőt, mint a Szép város Kolozsvár, a Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket, a Ringó vállú csengeri violám vagy a Hej, cigány.
A premier előtti közönségtalálkozón Koltai M. Gábor rendező, Pál Tamás zenei vezető, valamint a darab szereplői közül Kónya Krisztina (Marica grófnő), Ódor Botond (Tasziló gróf) és Polák Ferenc (báró Liebenberg) vettek részt.
Az eseményen három duett hangzott fel: a Vedd fel a szép ruhád és a Szent Habakuk, amelyet Kónya Krisztina és Ódor Botond adtak elő, valamint a Jöjj el Varasdra című dal, amelyet Kónya Krisztina Polák Ferenccel énekelt el.
Zongorán Zalánki Rita működött közre, míg az est moderátora Dobszay Péter zeneigazgató volt.
A Marica grófnő mostani változata több szöveg variánsa. A moderátor szerint a színházban az utóbbi hetekben gyakran elhangzott, hogy erről a darabról a rendező mindent tud.
– Az nagyon megtisztelő, hogy azt gondolják, mindent tudok. Természetesen nem tudok mindent. Fel kellett rá készülni, mint minden produkcióra, amit az ember rendez és mivel operettet még nem csináltam, erre többet kellett készülnöm. Talán egy kicsit túl is készültem magam, de én minden rendezői felkészülésről azt gondolom, hogy addig tart, amíg el nem kezdődnek a próbák. Akkor a jelentős részét el kell felejteni és arra várni, hogy működtesse önmagát, azért hogy kinyíljon az ember szeme arra, ami az orra előtt történik a színpadon. Ebben az értelemben az emberek a legizgalmasabbak a darabban, az az élet, ami ott fenn történik. Fantasztikusan különös dolog nekem ennyire zenés darabot csinálni. Nem illik agyonkészülnie magát az embernek, hiszen arra valók a próbák, hogy megnézzük, hogy ki hogyan működik valakivel. Az ember nem azt igyekszik erőltetni, amit otthonról hozott, hanem mindenki köré és mindenkiből azt és úgy kell építeni, ami azoknak az embereknek a leggazdagabban működik. Mint minden operettnek, ennek is rengeteg változata van. Van egy eredeti 1924-es bécsi változata, ami egy nagyszerű, éles, okos, szellemes anyag, és akkor ennek van egy 1925-ös magyar fordítása Harsányi Zsolt tollából. Az már önmagában is bizonyos nem elhanyagolható pontokon egy átirat, de azért valamilyen módon követi az eredetit. Aztán ugyanennek az osztrák eredetinek van egy Eörsi István által készített fordítása, ő ezt 2006-ban készítette a Kaposvári Színház számára. Mi a Harsányi Zsolt-féle és az Eörsi István-féle fordításból is erősen merítünk. Nagyon figyelünk arra, hogyha a közönség bizonyos sorokat a Harsányi-féle változatban megszokott, akkor azok vagy egy ismétlésben, vagy egy reprízben, de mindenképp elhangozzanak.
Ugyanakkor arra törekedtünk, hogy valójában az eredetihez való leggazdagabb hűséggel, annak a játéklehetőségeihez és szituativitásához való hűséggel válasszuk éppen azt a változatot, amelyik a legjobban megfelel. Időnként hozzányúltunk, de ezek elhanyagolhatóak. Tehát inkább a prózát fejlesztettük feljebb.
Prózából is van egy ismert változat, ez Kardos G. Györgynek az 50-es évekbeli átirata. Szegeden 1993-ban és 2002-ben is ez a Kardos G féle változat ment, rengeteg poén ismerős innen a szegedi nézők számára. Ezeket a poénokat mondhatnám, hogy elloptuk, de nem elloptuk, mert kifizettük őket Kardos G. György jogutódjának. Alapvetően mi nagyon-nagyon erősen az eredeti nyomvonalán haladunk – jelentette ki Koltai M. Gábor.
Pál Tamás a Marica grófnő zenéjének sikerét az égiek kegyelmének nevezte.
– Kálmán Imre egy isten áldotta csodagyerek volt és nagyszerűen zongorázott. A művész egész életútja is azt bizonyítja, hogy a zenében nincsenek válaszfalak. Fiatal korában szimfonikus műveket és komoly zongoradarabokat alkotott, nem is sikertelenül. Berlinben voltak olyan bemutatói, ahol kiderült, hogy ott is megállná a helyét, de az élet úgy hozta, hogy végül operetteket írt a mi legnagyobb szerencsénkre és örömünkre – mondta az operettről a darab zenei vezetője.
A teljes cikk a Szeged.hu oldalán olvasható.