LÁSZLÓ MIKLÓS VÍGJÁTÉKA,
AZ ILLATSZERTÁR HATALMAS SIKER A KISSZÍNHÁZBAN
Sztarenki Pál színészközpontú rendezésében telitalálat az Illatszertár a Szegedi Nemzeti Színház kisszínházában. László Miklós örökzöld vígjátéka olyan üdítő, mintha egy nehéz nap után frissítő fürdősóval fűszerezett meleg vízzel teli kádban zamatos portóit kortyolgatnánk.
Vígjáték három részben – amikor megláttam a színlapon, arra gondoltam, úristen, hogy bírom ki. Ez majdnem annyi, mint egy nagyopera, csak zene nélkül. Aztán hamar kiderült, nem véletlenül lett világsiker László Miklós 1937-es darabja – 2019-ben, Szegeden is tökéletesen működőképes. A szerző pályafutása csúcsán mondott búcsút a mostanában megint gyakran megszépítő ködbe burkolt Horthy-rendszernek, és Bartók Bélát két évvel megelőzve időben kitántorgott Amerikába. Bár seregnyi kabaréjelenetet, több színdarabot is írt, az Illatszertár diadalát egyik sem tudta felülmúlni. Már 1940-ben filmet forgattak belőle James Stewart főszereplésével, kilenc évvel később pedig Judy Garland kedvéért készült egy újabb változat. A legújabbra, a modern Egyesült Államok viszonyaira áthangszerelt romantikus mozira, amit a népszerű sztárpár, Meg Ryan és Tom Hanks vitt sikerre, még a fiatalabbak is emlékezhetnek. És akkor a feldolgozások sorában a kasszasiker Broadway-musicalt és a parádés színészekkel készített hazai tévéjátékot még nem is említettük.
Sztarenki Pál sem sokat kockáztatott, a zalaegerszegi színház művészeti vezetőjeként 2012-ben egyszer már színpadra állította a mindenhol telt házakat vonzó vígjátékot. Igazából nem is talált ki semmi különlegeset, egyszerűen jól osztotta ki a szerepeket, és felrakott egy korhű, színészcentrikus előadást. Szlávik István díszlete majdnem ugyanolyan, mint a zalaegerszegi produkcióé volt, csak a színpad előterében a kör alakú kanapé színe kékről mélyzöldre változott. Lehetne kicsit mívesebben kidolgozott is a menő pesti drogéria bútorzata, de legalább a sok kölcsön kapott eredeti, régi patikai üvegcse, színes porcelán edény jól mutat, és Cselényi Nóra elegáns, stílszerű jelmezeivel, a nézőtérre kúszó kölniillattal, a kirakatba állított karácsonyfával azonnal megteremti a darab miliőjét, az ünnepváró hangulatot.
A Hammerschmidt Illatszertárban 1937 karácsonya előtt két héttel indul ugyanis a darab, melynek tulajdonosa egyik napról a másikra rettenetesen utálatosan kezd bánni legszorgalmasabb, legtalpraesettebb beosztottjával. Miközben a szombat esti csúcsforgalomban minden alkalmazott pörög az üzletben, hogy nagy igyekezettel, legjobb tudása szerint kiszolgálja a vevőket, szinte mellékesen rajzolódnak ki a szereplők közötti bonyolult viszonyok.
Pálfi Zoltánt egyszerűen pofon csapta Hammerschmidt szerepe. Finom érzékkel, minden túlzástól mentesen, pszichológiai hitelességgel mutatja meg a folyamatot, ahogyan a magabiztosan főnökösködő, tehetős drogériatulajdonosban egy névtelen levél hatására megszületik a zöld szemű szörny, és kicsúszik a lába alól a talaj. A telefonban a feleségének először még illedelmesen bólogató, megöregedett papucsférj szemünk láttára válik féltékeny és bosszúszomjas, tomboló vadállattá, majd omlik össze pillanatok alatt lelki és fizikai értelemben is, amikor gondosan felépített, nyugodt családi élete széthullását vizionálja.
A szegedi előadás másik telitalálata Jakab Tamás zseniális alakítása. A családja megélhetéséért aggódó Sipos úr szerepében a félelmében, önvédelmi célzattal feljelentő névtelen levelet író kisember jellegzetes alakját jeleníti meg, aki nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy elvei legyenek. Történjék bármi, mindent és mindenkit megpróbál túlélni. Jakab Tamás olyan meggyőzően azonosulva, annyi humorral, öniróniával, összekacsintással mutatja meg a szánalmas figura kiszolgáltatottságát, hogy a néző – ha elfogadni nem is tudja – képes megérteni ezt az önbecsapásra épülő, ma is gyakori életstratégiát.
Poroszlay Kristóf az igazságtalanságot, hanyag munkát, normaszegést rosszul viselő, önérzetes Asztalos úrban munkáló belső feszültség hiteles ábrázolásával teszi igazán életszerűvé az üzlet legrégibb alkalmazottjának sótlan figuráját. Remek párost alkot a naiv és kissé hisztis Balázs kisasszonyt sok színnel, emócióval alakító Menczel Andreával. Nagyszerűen érzékeltetik, milyen erejük van a kimondott szavaknak, hogyan alakul át a gyűlölködő, ellenséges viszony mondatról mondatra gyengédséggé, szerelemmé.
Bánvölgyi Tamás rutinos lazasággal hozza a nőktől folyton kölcsön kérő, jampec Kádár úr nem túl összetett, gátlástalan szépfiú figuráját. Tetszett a gázolásokra hajtó biciklibolond Árpádot viccesen korlátoltra formáló Krupp Bence lendületes játéka. A további szerepekben is jók a többiek, különösen Borsos Beáta a kissé flegma kasszás Molnár kisasszonyként és Tánczos Adrienn a megcsalását, mellőzését rosszul viselő Rácz kisasszonyként.
László Miklós vígjátéka pazar nyelvezetével, mesteri dramaturgiai felépítésével, nyolcvankét év múltán sem avuló parádés humorával joggal bukkan fel időről időre színházaink repertoárján. Érdemes megfigyelni, a szerző néhány mellékesnek tűnő mondattal hogyan képes egy egész mikrovilágot, sorsot teremteni szereplői mögé. Az pedig különösen érdekes, hogy napjaink és a Horthy-korszak szociológiai viszonyaiban, a kisemberek életstratégiáiban a megváltozott világ ellenére is milyen sok párhuzamot lehet felfedezni. Így az Illatszertár ebben az élvezetes előadásban egyszerre kellemesen szórakoztató és tanulságos színházi élmény – nem csak az ünnepekre.
Hollósi Zsolt
Forrás: tiszatajonline.hu