Ha „rosszkedvünk tele” elől valahova menekülni szeretnék, menjünk el a Szöktetés a szerájból szegedi előadására. Pénteken ugyanis kőszínházi premiert láthatunk. Az opera sokat javult a nyári Szabadtéri bemutató óta, aminek több magyarázata is lehetséges.
Magával ragadó életkedv árad Mozart vígoperájából, ami nem csoda, mert a fiatal zeneszerzőre húszéves korában ez volt a legjellemzőbb. A róla szóló könyvtárnyi életrajz ezt támasztja alá.
Milos Forman 1984-ben róla készült Amadeus című filmje az életrajzi tényeket sokaságát önkényesen átírta, de érintetlenül hagyta Mozart derűs, játékos viselkedését. Ezek a személyiségjegyek tetten érhetőek a Szöktetés a szerájból zenéjében.
Nem véletlenül emlékeztetett a bemutató előtt közönségtalálkozón Dinyés Dániel, a színház zenei igazgatója, egyben az operaelőadás karmestere, hogy a szerző első operájával van dolgunk ebben az esetben. Dinyés szerint Mozart minden tudását igyekezett bemutatni, belezsúfolni a vígoperába, keveset törődve annak színpadi előadhatóságával.
Nem túlzás azt állítani, hogy Mozart fiatal kora ellenére – mindössze huszonnégy évesen látott hozzá a Szöktetés komponálásához – mindent tudott a zenéről, a zeneszerzésről. Korabeli kivételezett helyzetét jelzi, hogy az akkor egy éve uralkodó II. József császár külön kérése volt, hogy Szöktetés a szerájból című dalmű szövegkönyvéhez Mozart írjon zenét. A zeneszerzőt fűtötte a becsvágy. Egyfelől a felkérést tévő személy kiléte, másfelől amiatt, hogy operát addig még nem írt. E kettő külön-külön inspiráló erőt jelentett a zeneszerző számára. Ezért is érte csalódás, amikor a premier után az uralkodó kitérő választ adott arra a kérdésére, tetszett-e neki az opera.
Mozart számára bizonyára elképzelhetetlen volt, hogy II. József nem vagy nem nagyon ért a zenéhez. A helyzet azonban ez volt.
Merész döntés volt, hogy német szövegkönyvet írt Gottlob Stephanie a vígoperához, hátat fordítva az opera addig természetesnek gondolt nyelvének, az olasznak. A szerző számára azonban a közérthetőség alapvető fontosságú volt. Szerette volna, ha közönsége pontosan érti, mi történik a színpadon.
A vígopera története nem bonyolult, de örök emberi témáról, a szerelem tartósságáról, a hűségről szól, arról a reményről, hogy annak lángja nem lobban el gyorsan. Belmonte fiatal nemes szerelme Konstanze emberkereskedők fogságába esett barátaival együtt, és a cselekmény kezdetekor már Szelim basa vendégszeretetét élvezi Blonde-val és Pedrillóval.
Hamar megszületik a terv a fogva tartottak megszöktetésére.
Belmonte felfedi kilétét Pedrillónak. Ketten ravasz cselt eszelnek ki, hogyan tudnának kereket oldani. A helyzetet azonban bonyolítja, hogy Szelim basa valóban szerelmes lesz Konstanze-ba, és arra vár, hogy érzései utat találnak a nőhöz.
Szelim nagyhatalmú ember, elvben korlátlanul rendelkezik a nő élete felett. Az élet azonban felül írni látszik az alaphelyzetből következő erőviszonyt. Mindezt roppant nehezen éli meg az ellentmondásokat maga körül nem tűrő hatalmasság.
Konstanze folytonosan kikosarazza a basát, nem feledi szerelmét, Belmonte-ot. A foglyok dolgát az sem könnyíti, hogy a basa egyik magas rangú szolgájának, Ozminnak ajándékozza Blonde-t. Ozmin heves udvarlását rátermetten utasítja vissza a Blonde. Noha csöppet sincs könnyű dolga.
A teljes cikk a Szeged.hu oldalán olvasható.