A Mohácsi testvérek, azaz Mohácsi István és Mohácsi János Johanna című színművének ősbemutatójára készül a Szegedi Nemzeti Színház. A címszerepet alakító Ágoston Katalin mesélt a nem mindennapi próbafolyamatról.
A Mohácsi testvérek munkamódszere igazi kuriózum a szakmában. Megnehezíti a próbafolyamatot, hogy menetközben írják a darabot vagy inkább szabadságot ad ez a metódus?
- Sosem dolgoztam még ilyen munkamenetben, azt szoktam meg, hogy az olvasópróbán megkapjuk a szöveget, ami ad egy vázat, és ez most nincs meg. Bizonyos időközönként kapunk új jeleneteket, ez pedig megteremti a lehetőségét annak, hogy ránk alakítsák a szöveget, a rendező meghallgatja - és ha egyetért, el is fogadja - az ötleteinket. A bizalom nagyon fontos, meg is van, hiszen azok az anyagok, melyeket már megkaptunk, mind zseniálisak. Érzünk egyfajta biztonságot, a Mohácsi testvérek pontosan tudják, mit csinálnak, mit szeretnének látni. Monty Phyton-módon fogják meg a történet humorát, szórakoztató, nem parodisztikus előadás készül, amelynek remélem, meglesznek a maga mélységei is. Nagyon izgalmas, ha egy előadást végignevet a néző, de közben azért megpiszkálgatjuk a lelkét is. Mindemellett türelmesnek kell lennünk, nem szabad rágörcsölnünk arra, hogy nincs meg a teljes példány, így nem látjuk át az egész darabot. Majd menetközben kiforrja magát. Egyfajta kurzusként is felfoghatjuk ezt a próbafolyamatot. Jelenetről jelenetre változik az idő, a tér, mindig máshol és máskor vagyunk, a kollégáim más-más figurákat játszanak az egyes jelenetekben, rengeteg szerepük van emiatt. Ezért is íródik a darab a próbafolyamat során, mert így lehet látni, hogy kihez mi passzol.
Johanna mellett a Mágnás Miska című operettben Marcsát alakítod, mennyiben különbözik a két feladat, mennyire más történelmi személyt megformálni, mint fiktív karaktert?
- Teljesen más a két szerep, egyrészt a műfaj miatt is, Marcsaként énekelnem és táncolnom kell, egészen más világ, más a humora is. Johannáról sokat olvastam. Számtalan legenda lengi körül, nem tudni, melyeknek van valós alapja, mik a konkrét tények és az idők során meseszerűen körészőtt történetek. Bármilyen műfajban is játszom, igyekszem mindig az embert megtalálni. Akár Marcsa, akár Johanna életéről legyen szó, keresem a gondolatait, az érzelmeit, az indíttatását, a miérteket.
Johanna személyisége mennyire áll közel a tiédhez? Van olyan közös tulajdonságotok, melyekre alapozod a megformálását?
- Johanna egy egyszerű parasztlány, aki nagyon erősen, tisztán hitt valamiben, és ez a hit vezette őt mindenben.Van az a pszichés állapot, mikor az ember annyira hisz, hogy megszűnik minden bizonytalanság, és csak megy előre az útján, nem foglalkozva veszéllyel, belerohan olyan helyzetekbe, melyekbe józan ésszel nem menne, és egyáltalán nincs a szeme előtt a bukás lehetősége – én is tudok nagyon hinni emberekben, érzésekben, egy-egy feladatban, van, hogy minden realitással szemben. Persze nincsenek látomásaim és nem beszélnek hozzám hangok, így azért el is tudok bizonytalanodni…
Helen Mirren állítólag azért kapta meg Nagy Katalin szerepét az HBO minisorozatában, mert egy interjúban azt nyilatkozta, szívesen eljátszaná, az HBO pedig nem sokkal később felhívta, hogy övé a szerep, írják a forgatókönyvet. Te kit formálnál meg szívesen? Hátha olvassák az HBO producerei, de ha ők nem is, a színház vezetősége biztosan.
- Nincs szerepálmom, mindig annak örülök, ami épp van, teljesen bele tudok veszni, megkeresem magam az aktuális feladatokban. Mikor megtudtam, hogy a műsorban szerepel a Johanna, teljesen odáig voltam érte, nagyon szerettem volna eljátszani, pedig korábban nem gondoltam rá. Általában megtalálnak a szerepek, ráadásul idejében, mikor készen állok az adott feladatra. Jó érzés, hogy Szegeden figyelnek ránk, sokszor hamarabb látják, kitalálják, milyen szerepeket játszanánk szívesen, mint mi magunk. Ez nagy biztonságot nyújt.