Aktuális
2021. június 22.
Július 26-27-én idén is megrendezésre kerül a Szegedi Füvészkertben a Szegedi Levendula Napok. Teátrumunk több művésze a színpadon szórakoztatja majd a látogatókat: Vajda Júlia, Andrejcsik István, Kónya Krisztina és Szélpál Szilveszter zenés műsorral készül, Koczka Ferenc kíséri majd őket zongorán. Társulatunk néhány tagja más szerepben is bemutatkozik a helyszínen: saját maguk készítette kézműves...
2021. június 17.
78 esztendős korában elhunyt Nagy Zoltán színművész, akinek neve egybeforrt a Família Kft-ben Kövér Lajoséval.
Nagy Zoltán Ivánka Csaba-díjas, Aase-díjas színművész 1943-ban született Budapesten. Tanárnak készült, 1966-ban a szegedi tanárképző főiskolán magyar–történelem–ének szakon végzett. A színészmesterség már hallgatókorában érdekelte, pályája így már a Szegedi Egyetemi Színpadon elkezdődött....
2021. június 15.
Mások mellett a Concerto Budapest, a The King's Singers és a Budapesti Fesztiválzenekar is koncertet ad a Filharmónia Magyarország következő, szegedi évada során. Nyáron ismét megnyitja kapuit a Dóm kerti Zenés Esték programsorozat, augusztus 5-én a vatikáni Sixtus-kápolna kórusa lép fel a napfény városában.
Világhírű együttesek és elismert szólisták lépnek színpadra a Filharmónia Magyarország...
2021. június 11.
A Szegedi Nemzeti Színház gazdasági osztálya titkársági feladatokra munkavállalót keres teljes munkaidőben, határozott időre.
Az önéletrajzokat bérigény megjelölésével a gh.titkarsag [at] szinhaz.szeged.hu címre, 2021. június 25-ig kérjük küldeni.
2021. június 10.
Az idén már negyedik alkalommal hirdetett szereplőválogatást a Szegedi Nemzeti Színház. Rekordot döntött a jelentkezők száma: mintegy százan szeretnének a jövőben a szegedi deszkákon játszani. Nemcsak Budapestről, de a környező országokból is jöttek szerencsét próbálni.
Hagyománnyá válik lassan, hogy Horgas Ádám, a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője színészválogatáson keres új tehetségeket a...