Aktuális
2021. január 04.
Szilágyi Annamária a Szegedi Nemzeti Színház oszlopos tagja, játékával már 15 éve varázsolja el a szegedi közönséget, és általában nincs ez máshogy szilveszterkor sem. A népszerű színésznő évek óta a színpadon, vagy különböző fellépésekkel búcsúztatja az óévet, 2020-ban viszont megtört ez a hagyomány, hiszen a jelenlegi helyzet nem tette lehetővé ezt.
„Évek óta nem fordult velem elő, hogy a...
2020. december 29.
Hogyan lehet tervezni a bizonytalannal és helyettesíthető-e az élő színház misztériuma? Mindennapi létezésünkről és a művészetet érintő alapvető kérdésekről beszélgettünk Barnák Lászlóval, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával és Horgas Ádámmal, a teátrum főrendezőjével. Színházcsinálás vészjelzések és „becsomagolt bemutatók” közt téblábolva. Olyan időkben, amikor szó szerint „történik velünk a...
2020. december 28.
A padlás című musical után a héten befejezték a színházban a John Buchan regénye alapján készült Alfred Hitchcock krimi, a 39 lépcsőfok próbáit. Egy hónap alatt ez már a második darab, aminek főpróbáját zárt ajtók mögött tartották meg a járvány miatt.
Az eredeti évadtervben nem is szerepelt az Alfred Hitchcock krimi, amelyből 2005-ben Patrick Barlow írt színdarabot, ami a londoni bemutató zajos...
2020. december 25.
A Szeged.hu podcast-sorozata, a Szeged Podcast huszonegyedik, karácsonyi adásának témaja: Karácsony világjárvány idején.
Színházunk színművésze, Gömöri Krisztián volt a műsor egyik vendége. A vele készült beszélgetés 08:35-től 20.00-ig meghallgatható a Szeged Podcast soundcloud oldalán.
A Szeged Podcast 024 adása itt hallgatható meg.
2020. december 20.
Bizonytalanság – Barnák László szerint ez a szó összegzi leginkább a Szegedi Nemzeti Színház idei esztendejét. Az igazgató azonban hangsúlyozta, a járványhelyzet okozta nehézségek, lemondások és veszteségek egy fontos és szép tanulságra is rávilágítottak.
Az idei 12-ből mindössze 4 hónapon át tudott a Szegedi Nemzeti Színház társulata közönség előtt játszani a két játszóhelyen összesen 165...