Mi történik, ha véget ér egy hosszú, stabil kormányzás, és nincs megfelelő ember, aki innentől vezethetné az országot? Vagyis lenne, de ő egy nő. Nem következhet más: megkezdődik az ádáz harc a hatalomért. Öröknek hitt szövetségek bomlanak fel, hűséges szolgálók válnak kegyvesztetté, és akkora lesz a káosz, hogy abból még a győztes sem kerülhet ki győztesen. A Mária országa című vígjátékot Alföldi Róbert rendezte, Székely Csaba drámája alapján. A neves marosvásárhelyi szerzőt kérdeztük (a) Mária országáról. A Szegedi Tükör interjúja.
– Hogyan született meg a Mária országa?
– Elég rendhagyó módon. Általában úgy szokott történni, hogy a színház felkéri a rendezőt, és ha ő kortárs drámát szeretne, felkéri a drámaírót. Szegeden nem így volt, mert a színház bízta meg a rendezőt és a drámaírót is. Eredetileg egy városhoz köthető témáról beszéltünk, a szegedi boszorkányperekről. Meg is rendeltem pár könyvet, olvasgattam, és csakhamar beláttam, hogy ez nem nekem való, mert a témáról Arthur Miller írt már egy remek darabot, A salemi boszorkányokat. Újra ugyanazt nem akartam elmondani. Helyette mi legyen más? Ha már történelem, akkoriban olvastam Kotromanics Erzsébet és Garai nádor viszonyáról, akik végül az új darab főszereplői is lettek egyben.
Szegedre szabva
– Végül nincs szegedi szál?
– Csavaros módon, de a darab mégis köthető Szegedhez, mert a Nagy Lajos király utáni periódusról, amikor a lánya, Mária lép a trónra, írt már Madách Imre egy darabot tizennyolc évesen, amelyet sem életében, sem azóta nem mutattak be sehol. A hetvenes években született belőle egy átirat, és azt Szegeden mutatták be, Molnár Piroska is játszott benne. Szóval ilyen módon volt már szegedi előzménye, de most egy mai kornak megfelelő szöveg, rendezés és játék lesz látható.
– Kellett konkrétan a szegedi színházra szabni a darabot?
– Úgy szoktam darabot írni, hogy kitalálom a főszereplőket és hogy mi a problémájuk, amit meg akarnak oldani, és kik lesznek a mellékszereplők, aki segíti vagy éppen akadályozza őket ebben. Elmondtam a színház igazgatójának és a rendezőnek, mi az ötletem, jóváhagyták, és több hónap kutatómunka következett. Rengeteget megtudtam a korszakról, az uralkodóházakról, aminek csak kis százaléka került be a darabba. Ha a saját fejem után megyek, nagyjából tíz szereplője lett volna a darabnak. Ehhez képest a színház jelezte, hogy jóval több szereplőt kér. A társulatot nem ismertem, de azt tudtam, milyen neműek és hány évesek a színészek. El is ment vagy két hónapom arra, hogy mindenkinek fontos szerepet és szöveget írjak. Csakhogy mire színpadra került a darab a Covid-járvány után, átrendeződött a színészi paletta, de Alföldi Robi megoldotta.
– Milyen lett a darab?
– Majd önök megmondják. Szerintem mozgalmas, humoros, elsősorban vígjátéknak szántam, és olyan történelmi tablónak, amelyik megmutatja, milyen abszurd és nevetséges a hatalomért vívott harc kies tájainkon.
– A rendező személyére is szabja a darabot? Hiszen már többször is dolgoztak együtt Alföldi Róberttel.
– Robi nagyon sokat szokott húzni, mert neki van egy nagyon direkt stílusa, és nem szereti a romantikát és a giccset. Most viszont azzal kényeztetett, amikor az első próbákon ott voltam, hogy „hát ebből nem tudtam húzni szinte semmit”. Ennek örültem.
– Beleszólt a rendezésbe?
– Csak az első próbákra mentem be, hogy ha kérdés adódik egy szereppel vagy helyzettel kapcsolatban, elmagyarázhassam a színészeknek, és alaposabban meg tudják formálni a karaktereket. A beleszólogatós drámaíró amúgy szerintem egy mítosz.
Előtte és utána
– Felmerült önben, hogy a darab más értelmet nyert volna, ha a parlamenti választás előtt mutatják be?
– Az eszembe jutott, hogy az előadás szempontjából jobb lett volna, ha nem ilyen eredmény születik, mert akkor jobban tükrözné a valóságot. (Nevet.) Négy év múlva hátha majd rímel a történésekre, de addig még nagyok sok idő van.
– Nemcsak a darabjaiban, hanem a közösségi oldalán és interjúkban is markáns véleményt formál az aktuálpolitikáról. Elkönyvelték ellenzékinek?
– Ellenségnek, én finomítom úgy, hogy ellenzékinek. „Attól, hogy más gondolsz, még nem vagy az ellenségem” – nekem ez az alapállapotom. Csomó helyről ki voltam tiltva korábban, az állami rádióban, tévében nem jelenhetek meg. Mintha egyébként egyfajta konszolidálódást tapasztalnék a rendszerben az utóbbi időben. Ekkora hatalom birtokában már mindegy, mit ugat az ellenzék.
– Esetleg hálás is lehet ez az ellenzéki helyzet, ha a beszűkült lehetőségek között a figyelemnek ennyire a középpontjába kerül.
– Most nem kell megfelelnem senkinek. Megúszom, hogy benne legyek egy propaganda szendvicsben. Mert például ha megkapnám ezt a vagy azt a díjat, ösztöndíjat, mennem kellene felolvasóestre, ahol előtte beszédet mond az államtitkár és a polgármester, aki az ő emberük. Most nem kell, és remélem, sikerül továbbra is függetlennek maradnom. Egyébként ha történetesen másként alakultak volna a választások, én továbbra is ellenzéki maradnék. A hatalomnak mindig ellenzéke leszek, mindig meg kell kérdőjelezni azt, amit a hatalom dönt vagy tesz, és az emberség, a józan ész oldalán kell állni. Ilyen értelemben bármilyen színű hatalom bizonyos intézkedései megkérdőjelezhetőek, és azt gondolom magamról, mindenkinek az ellenzéke vagyok, aki hatalmon van. Mivel pedig ez a kormány olyan régóta van hatalmon, el vagyok könyvelve ehhez az ellenzékhez.
– A Mária országa címet ön találta ki?
– Igen, mert kétfedelű, hiszen egyrészt Mária királynő, akinek az uralkodása az érintett időszak, másrészt Szent István óta Mária országa vagyunk. Lám, milyen Magyarországon az élet, a hatalmi harc!
A teljes interjú a Szeged.hu oldalán olvasható.