Az Akadémián is egy osztályba jártak, majd mindketten az Újvidéki Színháznál kezdtek dolgozni. Pongó Gábor családfőt, Huszta Dániel szentatyát próbál éppen. Élvezik a környezetváltozást, kedvelik az új embereket az ügyelőktől a színészekig.
Gábor, most debütáltál rendezőként a Magyar Drámaíró Versenyen. Rögtön első helyet zsebeltél be, amihez ezúton is gratulálok. Hogyan zajlik ez a megmérettetés?
Pongó Gábor: A reggeli újságból kivágják a cikkek címét, ezek közül három drámaíró húz magának egyet-egyet. Délután ötig kész kell lenniük a munkával, mert a három rendező este hétkor már ki is húzza, hogy kinek a darabját állítja színpadra. Természetesen a színészcsapatokat is ilyen módszerrel alakítják ki. Még aznap este kiosztják a rendezők a szerepeket, ha van díszlet- és jelmezötlet, arra gyorsan le kell csapni, ez is megteremti a verseny hangulatát. A rendezőnek és csapatának egy napja van a felkészülésre. Tehát másnap este a közönség és a zsűri három ősbemutatót lát.
Huszta Dániel: Nem csak újvidéki művészek vesznek részt a versenyben. Jönnek vendégek Szabadkáról, Zentáról, de Erdélyből és Magyarországról is érkeztek már hozzánk. Az Akadémia diákjai is jelen vannak, kicsit van egy össznépi színházas találkozó jellege az egésznek. Én eddig kétszer hagytam csak ki.
Pongó Gábor: Kihívás volt egy nap alatt megrendezni egy darabot. Régen, mikor színészként voltam egy-egy csapat tagja, örültem, ha nem kaptam sok szöveget. Volt pár rendezőasszisztensi munkám, diákszínpadon rendeztem is. Az Akadémián is voltak efféle gondolataim. Jó tapasztalat volt a verseny.
Ennek fényében hogyan tekintesz, tekintetek a mostani rendezésre?
Pongó Gábor: Keresztes Attila nagyon tudja, mit akar, nem szenved ötlethiányban szerencsére. Ez jó dolog.
Huszta Dániel: Mindketten jobban szeretjük a határozott elképzeléseket. Könnyebb egy lefektetett alappal dolgozni, amihez adagolhatjuk a saját ötleteinket. Persze ha nem ilyen a próbafolyamat, akkor sem esünk kétségbe.
Pongó Gábor: Otthon Mezei Kinga kezeli jól a kötetlenebb próbafolyamatot, amikor mi is kibontakozhatunk, de ahány rendező, annyi módszer, mindig megoldjuk.
Egyikőtök most református pap, a másiktok apa szerepben tűnik fel. Sőt, az apa rögtön két feleséget is kap.
Huszta Dániel: Nem ez az első papszerepem. A Tanyaszínház egyik előadásában is megkaptam, valamint decemberben mutattuk be rejtő Jenő Piszkos Fredjét Újvidéken, ahol szintén egyházi vonatkozásban vagyok jelen. Ugyanaz a szöveg itt is előfordul, csak másképp. Gondolok itt az „akarod- e férjedül az itt jelenlévő…” típusú megszólalásokra. Meg vagyok még keveredve, mivel három pap szövege kering egyszerre a fejemben. Néha nagy hirtelenjében nem tudom, melyik is az ide való. De nem skatulyázom be magam, református pap még úgyse voltam, itt az ideje. Most legalább van feleségem, Tündérke, Elor Emina szerepében.
Pongó Gábor: Én kettőt is kaptam, Borsos Beáta és Bognár Anna személyében. Ők alakítják felváltva a feleségemet, de egyelőre Annával többet próbáltam, mivel épp bemutatják a Ludas Matyit, amelyben Borsos Beáta is szerepel. Intenzív volt az elmúlt pár napunk, naponta kétszer végigmentünk az egész darabon, hogy megérezzük a történet ívét. Csak később kezdjük kibontani az apró részeket. Azt hittem, tökéletesen betanultam a saját részeimet, de alig találtam el pár hangot az elején. Nyilván a musical világa más, ahhoz jobban hozzá vagyunk szokva. Nem sűrűn találkozik az ember krimiballadával, ilyen hangzással. Felvettem a zongoraszót a telefonomra, úgy gyakoroltam be otthon az énekeket.
Hogy áll a viszonyotok a karaktereitekkel?
Pongó Gábor: Friss apuka vagyok, három éves gyerekkel. Mikor a darabban a saját fiam ellen kell fordulni, nem könnyű. Összeszorult a minap is a torkunk a próbán, nem igazán tudtuk elkezdeni a részhez illő dalt. Ettől függetlenül keserű mosolyra fakaszt sok aspektusa a produkciónak Az apa, akit alakítok, tudja, mit művelt. A gondolattól nem tud szabadulni, az a sírig elkíséri. Kihívás, hogy megtaláljam azt a hangot – és nem csak zenei értelemben –, melyen ezt a megviselt sorsú embert megértik a nézők. Azt, hogy ő döntött, minden tettéért ő felel, nem befolyásolta senki. Csak épp arra nem számított, mennyire nehéz együtt élni a bűnökkel. És persze ott a látszat. Kívülről egy boldog családot látunk, viszont koránt sincs minden rendben. Templomba járunk, de amint kilépünk az ajtaján, már káromkodunk. Tükröt tart ez a társadalomnak. Minden benne van, ami a való életben is.
Huszta Dániel: Én még nem látom teljesen, mi a legszimpatikusabb a szerepemben, de talán azt a pillanatot kedvelem a legjobban, amikor elkezdek inni. Egy bizonyos idő után már mindegyik szereplő részeg lesz, de az én papom egy darabig eltűr mindent. Aztán egy ponton fordul a kocka, ő is ugyanolyanná válik, mint a többiek, mivel semmi sem úgy történik, ahogy szeretné. Sokszor előfordul, hogy a figyelem csak pár főre összpontosul, mégis mind ott maradunk a színpadon, a távolba húzódva. Nekem mindig ez a legnagyobb kihívás: jelen lenni úgy, hogy nem zavarom azt, ami az előtérben van, mégis át kell élnem a pillanatot. Kihívás, de szeretem ezt csinálni. Nem kell mindig bánni, ha nem te vagy a fő helyen.
Milyen reakciókat vártok az újvidéki közönségtől, ha Szeged után ott is elkezditek játszani a darabot?
Pongó Gábor: Nálunk nincs bérletrendszer, hosszabb ideig játsszuk a darabokat. Remélem, lesz lehetőség tovább színpadon tartani a Parasztoperát, nem csak pár hónapig. A közönségnek biztos tetszeni fog.
Huszta Dániel: Akad, hogy öt évig is fut egy darab. Urbán András Neoplantája 70 előadást élt meg. Mindig telt ház volt, noha a végére már csak szerb közönségnek játszottuk. A produkciótól függ, hányszor szerepel a műsorban. Ha átlagot kellene vonni, talán 20 előadást mondanék egy darabhoz.
Pongó Gábor: Tavaly Szegedre is elhoztuk a Borisz Davidovics síremlékét, az számunkra inkább fesztiváldarab. Díjakat nyer, a kritikusok is dicsérik. Otthon is sokat ment, de aki akarta, az már megnézte.
