Varga Mátyás emlékét éltették

2022. július 25.

A szegedi kulturális élet krémje, egykori pályatársai és a színházbarát közönség gyűlt össze emlékülésre csütörtökön a Reök-palotában Varga Mátyás halálának 20. évfordulója alkalmából. A Kossuth-díjas díszlettervező szobrot kapott a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban.

Varga Mátyáshoz, illetve ahogy ők emlegették, Matyi bácsihoz fűződő élményeiket osztották meg a népes közönséggel pályatársai a Kossuth-díjas díszlettervező halálának 20. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen a Reök-palotában. A pódiumbeszélgetés moderátora Hollósi Zsolt újságíró volt. 

Szinetár Miklós, Kossuth-díjas rendező elmondta, Varga Mátyás szcenikatanára volt hajdanán a főiskolán, majd 1966-ban a Szegedi Szabadtéri Játékok Háry János operaprodukciójában dolgoztak először együtt, amelyet számos közös munka követett. Úgy fogalmazott, Matyi bácsinak különleges, személyes varázsa volt. 

A látványtervezők azon nemzedékének volt egyik legjelesebb képviselője, akik még tudtak kézzel rajzolni, egy-egy produkció teljes gondolatiságát képesek voltak a díszletben tükrözni. Varga Mátyás legendás díszletei és azok tervei a legtöbb esetben önálló műalkotásként, grafikaként vagy festményként is megállták a helyüket. 

Székely László, Kossuth-díjas díszlettervező megtisztelésként említette, hogy sokszor készíthetett kiviteli terveket Varga Mátyás díszleteihez. Rengeteget tanult tőle, egyik legemlékezetesebb mondását meg is osztotta a résztvevőkkel. 

Nagyon megjegyeztem, ahogy azt mondta, hogy az évnek 365 napja van, és ha mindennap rajzolok valamit, abból egy-kettő biztosan elfogadható lesz – idézte fel mosolyogva. 

Rácz Tibor színművész, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja gyakorlatilag beleszületett Varga Mátyás díszleteibe, négyéves korától szerepelt a szegedi teátrum produkcióiban. Varga Mátyás utolsó színházi munkáját a Rácz Tibor által rendezett Hamupipőke előadáshoz készítette, amelyet az 1998/99-es évadban tűztek műsorra. A színművész azóta is őrzi a produkcióhoz készült díszletterveket, amelyeket be is mutatott a közönségnek. 

Az emlékülést követően tisztelői felavatták a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban elhelyezett szobrát. 

A teljes cikk a Délmagyar oldalán olvasható.

>> Fotó: Sándor Judit / Délmagyar

>> Galéria: Zsiros Aliz / Szegedi Nemzeti Színház