Varsányi Anna: Akkor bolondulnék meg, ha nem olvashatnék

2022. május 06.

Ír, fordít, látványt-és díszletet tervez, és egyben dramaturgként is dolgozik a Szegedi Nemzeti Színházban. A Szilágyi Annamária színésznővel létrehozott A and A Produkció egyik előadását néhány éve meghívták a Nemzetközi Kortárs Drámafesztiválra is. A Libri irodalmi díjak kapcsán Varsányi Annát is arról kérdeztük, miért fontos olvasni, miért kell, hogy a kultúra, az irodalom, minél többekhez eljusson.

Melyik az a könyv, amit újra és újra előveszel, és nem unod meg olvasni?

Sok ilyen könyvem van. Émil Ajartól az Előttem az élet, aztán George Sand Consuelója, és egy csomó angol női szerző, akiket akkor veszek elő, amikor nagyon rossz kedvem van. Kate Atkinson az egyik, aki regényeket is, de szerintem a krimijei sokkal jobbak. Lehengerlő a humora és a mélysége is. És vannak azok a nagyszerű angol írónők, akiket én – de szerintem mások is – a klasszikusok közé sorolok, pedig bűnügyi történeteket írtak: Ruth Rendell vagy P. D James.

Ráadásul Harry Potter rajongó voltam, ami azt jelenti, hogy sorban álltam a könyvesboltban valahányszor megjelent egy új kötet, és amikor kijött a fordítás magyarul is megvettem, hogy a gyerekeim majd el tudják olvasni. Ez akkor volt, amikor még olvastak, mert nem volt internet. Azóta, ha könyvet látok a kezükben, ünnepséget rendezek, annyira ritkán történik meg.

Mennyire követed a kortárs magyar irodalmat?

A kortárs irodalmat követem, nem a kortárs magyar irodalmat. A klasszikusokon az ember viszonylag fiatalon túljut, azokon mindenképp, akiket imád, az én esetemben ezek: Dickens, Wilkie Collins, Tolsztoj és Turgenyev, és mivel tőlük már mindent elolvastam, a kortárs irodalom felé fordulok.

Minden nap olvasok, és most nem a munkámról beszélek, ahol dramaturgként változó színvonalú drámai szövegeken kell magam nap mint nap átrágnom, hanem az igazi olvasásról, amit szenvedéllyel csinál az ember.

Az átrágás nem vonatkozik persze azokra, akiket tátott szájjal olvasok, mint például Székely Csabát, Sirkku Peltolát vagy Martin McDonagh-t. Az ő soraikat újra meg újra áttanulmányozom, hátha így én magam is elsajátítok valamit. Egyébként nem mondanám, hogy „energiát szánok” az olvasásra, akkor bolondulnék meg, ha nem olvashatnék.

Kik a kedvenc szerzőid?

Rajongok John Irvingért, akinek magyarul csak öt könyve jelent meg, a többit angolul olvastam. Dickenshez hasonlítják, mert nagylélegzetű, sokszereplős, borzalmas tragédiákkal átszőtt történeteket mesél el abszurdba hajló humorral és hatalmas életszeretettel. A másik nagy kedvencem Lucia Berlin, három évvel ezelőtt találkoztam először a novelláival. Ezek a Bejárónők kézikönyve és az Este a paradicsomban című kötetekben olvashatók. Zseniális műnek tartom Kazuo Ishiguro Ne engedj el című könyvét, viszont ugyanannyira szeretem az attól igen távol álló Előttem az életet is Émil Ajartól.

Szeretem a kortárs oroszok közül Akszjonovot, Jurij Poljakovot és Alexandra Marinyinát, még akkor is, ha ezért a magas irodalom elkötelezett hívei megvetnek. A közelmúltan Michael Chabon Fenegyerekek című regénye volt rám nagy hatással. A címekből kiderül, hogy regényeket olvasok legszívesebben de Lucia Berlintől, Tóth Krisztinától, Szvoren Edinától és Olga Tokarczuktól novellákat is.

Olvastad a Libri díjas döntősök könyveit? Mit gondolsz, a mostani tízből ki érdemelné meg az elismerést? 

Gerlóczy Mártont, Szvoren Edinát és Tóth Krisztinát régóta követem. Az ő könyveiket mindig elolvasom. Verseket egyáltalán nem olvasok, csak Tóth Krisztináét, de azt is csak azért, mert a prózai művei annyira tetszenek, hogy nem akarok lemaradni a verseiről sem. Gerlóczy Mártontól nekem az Elvonókúra, A csemegepultos naplója és a Check-in a kedvenceim, Tóth Krisztinának pedig most verseskötete jelent meg, így Szvoren Edinának adnám a díjat.

Miért tartod fontosnak, hogy a kultúra, az irodalom mindenkihez eljusson?

Én nem azt szeretném, hogy a kultúra vagy az irodalom eljusson mindenkihez, hanem azt, hogyha eljut, akkor élvezzék. A fontos az, hogy az emberek szeressenek olvasni, és igazából mindegy, hogy mit. Nem vagyok különösebben jó választás arra, hogy szakértőként analizáljam a kortárs irodalmat, mert ösztönösen olvasok, azért hogy beszippantson egy-egy könyv, hogy el tudjak benne merülni, hogy együtt tudjak menni a szereplőkkel, hogy elvarázsoljon a stílusa. Nem vesézem ki tudományosan, nem érdekel, hogy divatos-e, nem érdekel, hogy elég intellektuális-e. Tetszik vagy nem. Ennyi.

Nem olvasok szerzőket azért, mert sikkes őket olvasni. Sok olyan szerző irritál, aki fel van kapva. Nem szeretem a formalista, túlírt, köldöknéző írásokat.

A teljes interjú Libri oldalán olvasható.