Óriási sikert aratott a Szegedi Nemzeti Színház Hegedűs a háztetőn-produkciója a pénteki telt házas premieren: a vastapssal induló ünneplés végül standing ovation-nel zárult, a nézők felállva köszönték meg a szereplőgárdának a katartikus előadást.
A mostani volt a Szegedi Nemzeti Színház harmadik Hegedűs a háztetőn-bemutatója, és akik látták az 1986-os, meg a 2005-ös korábbi két sikerprodukciót, elsősorban arra voltak kíváncsiak, a nagy legendák, Király Levente és Gregor József után hogyan birkózik meg Tevje szerepével a prózai társulat vezető színésze, Borovics Tamás. Jelentem: az új tejesemberrel új legenda született. Borovicsnak sikerült megteremtenie egy tökéletesen az alkatára szabott, meglehetősen egyedi, mégis érvényes Tevje-karaktert. Ez a Tevje nem a zsidó kisember, hanem a falu közössége fölé magasodó aranyszívű melák, aki hol a fejét kapkodja a követhetetlenül gyors változások miatt, hol meg beletörődő bölcsességgel viseli a hagyományok elporladását és az újabbnál újabb sorscsapásokat.
És ami az igazi nagy meglepetés: Borovics Tamás pazarul énekel.
Nem lenne fair Gregor József világhódító basszusához hasonlítgatni a hangját, inkább azt érdemes észrevenni, hogy prózai színészként mennyi munkát fektethetett abba, hogy ilyen katartikusan szólaljanak meg a közismert, népszerű dalok. A „Ha én gazdag lennék...” után legalább olyan hatalmas tapsot kapott, mint két szegedi elődje a régi premiereken. A többi slágert is – különösen a Goldét, a feleségét alakító régi, kedves játszótársával, Szilágyi Annamáriával bensőségen énekelt „Szeretsz engem?” és a „Kicsi madaram…” kezdetűt – kifinomult egyszerűséggel, megrendítően adta elő.
Ideje lenne, hogy ezt a színészi formátumot ne csak Szegeden vegyék észre, amikor a díjakat osztogatják.
Ami mindig nagy értéke a szegedi produkcióknak: a minőségi zenekari játék. A szimfonikusok odaadó muzsikálása Hermann Szabolcs stílusos dirigálásával most is olyan alapot biztosított, amire bátran lehetett építeni. A társulat pedig igazi csapatjátékot mutatott be, melyben jól kiegészítették egymást a különböző tagozatok. Kimagasló egyéni énekesi teljesítményt én nem hallottam, de összességében mindenki remekül vette az akadályokat. Csorba Kata Cejteljét, Sziládi Hajna Hódeljét és Ács Petra Chaváját hasonlóságuk ellenére is sikerült három jól megkülönböztethető karakterré formálni. Károlyi Krisztián mint Mótel Kamzoil, a varrógépre hajtó szegény szabó, Krausz Gergő mint a forradalmár Percsik, Rédei Roland pedig mint Fegyka, a Chavát elbolondító orosz fiú győzött meg.
Fekete Gizi iróniába mártott Jentéje hétpróbás és örök túlélő kerítőnő, vicces, ahogy a poharazgatás után magával viszi az egész üveg vodkát. Rácz Tibor öreg rabbija is szórakoztató a nagy okosságaival. Vajda Júlia démoni Fruma Sáraként jelent meg Tevje álmából. Meglepetés volt felfedezni Tzeitle nagymama szerepében Kismárton Ilona remek karakterformáló képességét.
Hajdu Anita koreográfiájában akadtak ugyan meglepő lépések, mindenesetre a tánckar odaadása és fiatalos lendülete lehengerlőnek bizonyult. Varsányi Anna díszlete és jelmezei a takarékosság jegyében fogantak, egyszerűségükben mégis hatásosak. A nyers deszkákból épített, szinte makettszerű házak és a komor ruhák jól megidézik Anatevkát és a falu kissé archaikus közösségét.
A teljes cikk a Szeged.hu oldalán olvasható.