Kecskeméten történt 1830. április 16-án, hogy a város köztiszteletben álló főügyésze, Katona József, egy hosszú és fáradságos tárgyalás után felállt és kilépett az ajtón, hogy odakint levegőzzék. Amint kiért a szabad ég alá, szívéhez kapott és holtan esett össze. A város nagy részvéte mellett temették a már fiatalon is tekintélyes jogtudóst. De a népes gyászoló közönségből nyilván senkinek sem jutott eszébe, hogy a főügyész ifjúkorában verseket, sőt drámákat is írt. Legkevésbé pedig az juthatott volna bárki eszébe, hogy az oly korán elhalálozott jogtudós a magyar irodalom legnagyobb tragédiaköltője volt, akinek főművéhez hasonlatos nemzeti tragédiát a következő emberöltőkben sem fognak írni. A Bánk bán ugyan megjelent, de a könyvbe nyomtatott drámát alig-alig vásárolta valaki. Először csak három évvel a szerző halála után adták elő, de sokáig csak egyes színészek fedezték fel maguknak, mint jó szereplehetőséget.
„A Bánk bán egyszerre tudott korhűen középkori és izgalmasan aktuális lenni, mint a legjobb Schiller-drámák. A jellemek mélysége és gazdagsága Shakespeare-t idézi. Szerzője nem volt forradalmár, de műve forradalmasító hatású, mert elkeseredést ébreszt minden zsarnokság ellen, és részvétet a megalázottság mellett. Nyelve olyan erőteljes, mint soha még magyar drámáé. Rímtelen jambusos formájával pedig odakapcsolódott a Shakespeare-Schiller-hagyományhoz.”
(Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka)
