Bernarda Alba háza
A táncmű egyfajta sűrítmény, a Lorca mű olvasása után bennem kialakult érzések, gondolatok esszenciája, lenyomata. Nem a dráma történetét és karaktereit akarom megmutatni, hanem a bezártságból, az elfojtásokból adódó feszültséget, a vágyakozás erejéből táplálkozó egymás ellen fordulás természetét. A Bernarda Alba háza fő mondanivalója az egyéni boldogságot eltipró társadalmi kötöttségek bírálata. Lorca remekül érzékelteti a visszafojtott szenvedélyek fülledt légkörét. Aki meghajlik a kemény hagyományok előtt, magára vállalja az örök boldogtalanságot. Aki lázad ellene, aki derűt, boldogságot igényel, az belepusztul. “Nem halál s kiközösítés illetné azt, aki az évszázados morális szabályok helyett vágyainak és érzéseinek enged, ám amíg a puritán társadalom befolyása ilyen erős, fájdalom fog kísérni minden egyéni boldogságkeresést és akaratot.” Lorca szavakkal, dallamokkal, színekkel harcolt az emberi méltóságért, egyenlőségért, méltányosságért, demokráciáért.
DUENDE
"Mindenben, amiben fekete hangok vannak, van duende. Ez a fekete hang a titok. Gyökerei a fövenybe mélyednek, amely mindannyiunknak ismerős és mindannyiunknak ismeretlen, de rajta keresztül szívódik belénk mindaz, ami a művészet lényege. Ez a titokzatos erő, a szent áhítat a duende. Ha a fekete vér elkezd áramolni a szívből a test felé, az emberbe mintha egy szellem költözne. Kilép önmagából, hogy atomjaiból újraépítse a lelkét. Igényli és meg is teremti a közvetlen kapcsolatot az alkotó, a befogadó és valami felső erő között. Olyan alapkérdések táplálják, mint a bűn és az erény, a jó és a rossz harca, az Isten és az Ördög létezése. Mindig ellentétek szembeállítása jelenik meg - ez okozza azt a feszültséget, ami az előadóból kitör. De ez a kitörés ez olyan, mint a vulkán. A felszín alatt összegyűlnek ezek az ellentétes erők, a test, ami fogva tartja őket, igyekszik elnyomni, de egy belső lázadás eredményeként megállíthatatlanul törnek felszínre. Ezeket az erőket és érzelmi hatásokat legjobban talán a szeretkezéshez lehet hasonlítani, hiszen a végén letisztul és elcsendesedik minden. A feszültség feloldódik, a duende pedig elillan.”
Lorca szellemi vezetője, atyai jóbarátja volt a kor leghíresebb spanyol, andalúz zeneszerzője, Manuel de Falla.
Falla műveit a képszerű megjelenítés vágya ihlette, e törekvésében részben szenvedélyes vérmérséklete, részben a táncokban gyökerező mimikus készsége segítette.
Táncolják: Takács Zsófia, Szigyártó Szandra, Bocsi Petra, Tokai Rita, Nier Janka, Kovács Enikő, Kiss Róbert, Vincze Lotár, Wéninger Dalma
Zene: Manuel de Falla
Fény: Stadler Ferenc
Díszlet kivitelező: Scabello Bt.
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Koreográfia: Juronics Tamás
Exit
A darab egy furcsa, idegen valóság képeit, és az ebben létező egyének helyzetét, viszonyait vázolja fel. Egy kizökkent állapotot ábrázol, amelyben az események egy pontján az emberek letérnek kollektív útjukról. A korábbi személyes és spirituális szövetségek felbomlanak, minden kapcsolat és fogalom átértékelődik. Ebben az ismeretlen és idegen új valóságban próbálják megtalálni azokat a fogódzókat, amelyek utat, vagy talán kiutat jelenthetnek számukra az ürességből.
Táncolják: Bocsi Petra, Czár Gergely, Csetényi Vencel, Hegedűs Tamás, Horváth M. Gergő, Kiss Róbert, Kovács Enikő, Szigyártó Szandra, Takács Zsófia, Tokai Rita, Vincze Lotár
Zene: montázs / Milan Savic
Fény: Stadler Ferenc
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Koreográfia: Czár Gergely
Tabula Rasa
A tabula rasa latin fogalom, új kezdetet, tiszta lappal való indulást jelent. Igyekszünk harmóniát teremteni a minket körülvevő kaotikus társadalomban. Valódi hőstett megtalálni magunkban azt az erőt, aminek segítségével képesek vagyunk elengedni fájdalmas élményeinket, saját fejlődésünk gátjait. A Michael Gordon lendületes és forradalmian kidolgozott zeneművére készült koreográfia ennek a kihívásnak tesz eleget. Az előadás társadalmunk és egyéniségünk különféle perspektíváit tükrözi, amelyben a zavar és a feszültség rivaldafénybe kerül, és olyan fordulóponthoz juttat minket, ami egy új kezdet szükségességét veti fel.
Táncolják: Takács Zsófia, Czár Gergely, Szigyártó Szandra, Kiss Róbert, Bocsi Petra, Hegedűs Tamás, Vincze Lotár, Tokai Rita, Nier Janka, Kovács Enikő, Horváth M. Gergő
Zene: Michael Gordon
Fény: Stadler Ferenc
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Koreográfia: Corneliu Ganea és a Társulat