A színházi háttérmunkákat bemutató sorozatunk újabb állomásán a színpadi fények mestereinek tevékenységét vettük górcső alá. Burján Zsolt fővilágosító a Szegedi Nemzeti Színház Nagyszínházában 27 esztendeje erősíti tudásával és kreativitásával a teátrum közösségét.
A Szegedi Nemzeti Színház fővilágosítójának figyelme katonai szakközépiskolában töltött évei során fordult a színházi világosítói pálya felé.
– Elektroműszerésznek tanultam, először Debrecenben, majd Szolnokon végeztem. Sűrűn vittek minket az iskolából színházi előadásokra. A színházi dolgozókat látva, ahogy kezelték a fényeket, egyre jobban elkezdett érdekelni a munkájuk, és azt gondoltam, szívesen foglalkoznék én is ilyesmivel – mondta lapunknak.
Több mint 200 kapcsoló
Érettségi után rögvest jelentkezett is a szegedi teátrumba, ahol szinte azonnal a mély víz kellős közepén találta magát.
– Mikor felvettek, a Chicago volt műsoron Sándor János rendezésében és emlékszem, rengeteg kis izzót kellett becsavarni a díszletbe már aznap. Néhány hónap múlva pedig már a fényszabályozó pulton dolgozhattam – idézte fel a kezdeteket Burján Zsolt, aki 1998 óta már a Nagyszínház fővilágosítója.
Hozzátette, akkoriban még teljesen mások voltak a technikai lehetőségek.
– Rendszerint csak halogénlámpákkal dolgoztunk, és egy hatalmas irányítópulton 225 potenciométert húzgáltunk aszerint, hogy erősebb vagy gyengébb fényt szerettünk volna – részletezte. Az eszközpark mérete az évtizedek múlásával sem csökkent. Manapság is két-háromszáz világítási eszközre felügyelnek, ám immár számítógépes fényvezérlő pultok és korszerű, programozható reflektorok segítik munkájukat. A szereplők követőfényeit azonban a mai napig kézi erővel mozgatják.
– Ma már nagyon sok a LED-technika, elég csak megfigyelni az 1984 előadásban a gondolatrendőrök kalapjához tartozó arcvédő LED-világítását. A fénypultról csupán egy gombnyomás, és megvilágítja az arcukat – fejtette ki.
A teljes cikk a Délmagyar.hu oldalán olvasható.
>> Fotó: Kuklis István / Délmagyarország