Kiskoromban, amikor édesanyámmal a buszon utazva jeleltünk egymásnak, úgy néztek ránk, mintha a Holdról jöttünk volna. Amikor megfordultam és megkérdeztem, mit segíthetek, leesett az álluk. Ma már sokkal elfogadóbbak az emberek a hallássérültekkel, nem bámulják meg az utcán, aki jelnyelvvel kommunikál – mondja Vörös Zsolt, aki napi munkája mellett esténként a Szegedi Nemzeti Színházban a siket nézőknek „mutogatja el” a színpad szélén az előadásokat.
Vörös Zsoltnak gyakorlatilag ez az anyanyelve, ugyanis szülei is hallássérültek. A jelnyelvi tolmács családjában több generáció élt együtt, ezért szüleitől a jelelést, nagyapjától pedig a hangzó nyelvet sajátította el, akárcsak húga, Krisztina.
Egy évtizeddel ezelőtt az ő példáját követve kóstolt bele a színházi tolmácsolásba, amit azóta nagyon megszeretett.
– Magyarországon az első szabadtéri színházi előadást is a húgom jelelte a Dóm téren. Vidnyánszky Attila rendezte Az ember tragédiáját 2013-ban. Később én vettem át a helyét, a Háry Jánost és az Elfújta szél világhírű szerelmi történetét is én tolmácsoltam a siket nézőknek a Fogadalmi templom előtt.
Vörös Zsolt civil foglalkozása is a tolmácsolás. Másfél évtizede hivatásos tolmácsként dolgozik napközben a megyei jelnyelvi tolmácsszolgálatnál, ahol rajta kívül még három kollégája igyekszik segíteni a megyében élő hallássérülteket.
– Az élet legkülönfélébb területein dolgozunk. A bevásárlásban, a hivatali ügyintézésben, bírósági tárgyaláson, postán vagy az orvosnál segítjük a mindennapi életét a hallássérülteknek. Ez bizalmi állás. Minket is köt a titoktatás, akár az orvosokat, ügyvédeket vagy a papokat.
Kiderült, a jelnyelv is folyamatosan változik. A koronavírusra például teljesen új jelet kellett kitalálni, ahelyett, hogy összeforrasztották volna a királyi koronát a vírussal.
– Ráadásul hét jelnyelvi iskola működik Magyarországon, mindegyik speciális tájnyelvet használ egy-egy szóra, kifejezésre. Amit pedig nem tudunk lejelelni, azt lebetűzzük.
A magánéletben és a színházi munkában is a zenés darabok a kedvencei. Operán kívül minden műfajú előadást jelelt már.
– A kedvenceim a musicalek. A legnagyobb élmény és a legnagyobb kihívás eddig A dzsungel könyve volt, ami telis-tele van szójátékokkal, a jelnyelv pedig sokkal vizuálisabb, mint a hangzó. Megizzadtam, mire lefordítottam. Hasonló élmény volt annak idején a színházi premierem, a Charlie Chaplin némafilmje nyomán született A kölyök című musical, amit 2011-ben rendezett Pozsgai Zsolt és Gömöri Krisztián volt a főszereplője.
Az idei évadban két produkciót, A padlást és a Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog című produkciót tekintheti meg akadálymentesítve a Szegedi Nemzeti Színház siket és nagyothalló közönsége.
– Sokan azt gondolják, hogy a hallássérültek nem élvezik a zenét. De ez nem igaz. A zárt térben ugyanis nagyon jól lehet érezni a rezonanciát. Gondoljunk csak arra, ha túl közel megyünk egy hatalmas hangfalhoz. Szinte a bőrünkön érezzük a zenét és ritmust. Így hangolódnak rá a muzsikára a nagyothallók is.
A teljes interjú a Szeged.hu oldalán olvasható.