„A magyar ember csak azt becsüli, akinek van valamije!” – hangzik el a színpadon nem sokkal az előadás kezdetét követően. Ismerős mondat, csak az elmúlt években kicsit másként hallhattuk: „Mindenki annyit ér, amennyije van!” A két mondat között pedig több mint kilencven év telt el. Móricz Zsigmond Rokonok című színdarabja ma anélkül is aktuális, hogy akár csak egy kicsit is hozzá kellene nyúlni. Az évad utolsó prózai bemutatóját Szikszai Rémusz állította színpadra. Bemutató pénteken este a Kisszínházban.
Móricz Zsigmond dzsentriregénye 1930-ban, a kezdődő nagy gazdasági világválság árnyékában született.
A regény az elmúlt kilenc évtizedben számtalan színpadi feldolgozást ért meg, két film is készült belőle, 1954-ben Máriássy Félix, majd negyvenkilenc évvel később Szabó István is vászonra álmodta a sógorkomaságra épülő nagyurak történetét.
Nem először rendez színdarabot Szikszai Rémusz Szegeden. 2021 októberében mutatták be a Kisszínházban a kortárs angol szerző, Martin McDonagh Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog című fekete komédiáját. Szikszai Rémusz Alföldi Róbert és Lorena Santana Somogyi főszereplésével állította színpadra egy dobozba zárt pigmeus nő kegyetlen történetét. Az előadás az egész évadban telt házakkal ment.
Most Móricz Zsigmond kötelező középiskola olvasmányát vette elő, és mivel egyetlen korábbi adaptáció sem nyerte el a tetszését, megkérte Vörös Róbertet, készített színpadi változatot, kifejezetten a szegedi színháznak. A pénteken este bemutatásra kerülő előadásnak ez az átdolgozás lett az alapja.
A dráma középpontjában akár csak a regényben, a színpadon is Kopjáss István, egy alföldi kisváros, Zsarátnok frissen megválasztott főügyésze áll. Első útja pedig a polgármesteri hivatalba vezet, ahol gyorsan megérinti és megérti a „kéz kezet mos” elven működő kapcsolatok kibogozhatatlan szövedékét, amely még az alapvetően tiszta embert is képes lehúzni a sárba.
– Elfogadni is nehéz, de nem elfogadni még nehezebb! – mondja feleségének, aki már a kezdet kezdetén igyekszik számon kérni urán, miért hagyta el a gerincét.
A főszereplő, Kopjáss István a tisztesség és az érvényesülés, az igazság és a korrupció ellentmondásos és kibékíthetetlen ellentétei között őrlődik, míg végül a rokoni kapcsolatok romboló erejének esik áldozatául.
– A figura, akit játszom, már az első napon megérti, mi itt a dörgés, hogy valamennyien egy nagy korrupció részesei, rokonok. Bár kezdetben rendet szeretne tenni, de mire észbe kapna, már be is szippantotta a valóság – mondta Rétfalvi Tamás
A kicsit naiv és sokat vívódó Kopjássokat végül mindig bedarálja a rendszer. A darabban éppúgy, mint a Móricz-regény megírása óta eltelt több mint kilencven évben bármikor. A politikai rendszerektől független, mindent átvészelő svihákoknak viszont nem kell félnie a lebukástól, mert úgyis minden marad a régiben.
Móricz regénye közel egy évszázad távlatában is erős üzenet a gátlástalanságról, a morál hiányáról és a korrumpálódás folyamatáról.
– Ma is ugyanazok a mechanizmusok működnek, ugyanúgy, mint száz évvel ezelőtt. Megint vármegye van és most is kiválóan működik az atyafiság. Ma sem fontos a felül lévőknek a hétköznapi ember élete, csak a nagy biznisz. A kígyó beleharapott a saját farkába és megérkeztünk a huszonegyedik század Magyarországára, ahol semmi sem különbözik attól, ahonnan elindultunk – mondta rendező.
Az előadás főszerepében a szegedi társulat korábbi tagját, az 1984 című disztópia főszerepében nagy sikert aratott Rétfalvi Tamást láthatja viszont a szegedi közönség, darabbéli feleségét Csorba Kata játssza.
Kárász Zénó alakítja a korrupciós szálakat rutinosan mozgató polgármestert, akinek a környezetében előbb-utóbb mindenkiről kiderül, hogy rokon, ha akarja, ha nem.
Menczel Andrea Magdalénája egyszerre számító és csábító, de ugyanakkor sok emberi is van benne. Egyszerűen csak túlélni szeretne egy férfiak által uralt világban, és ehhez minden nőiességét igyekszik felhasználni.
Az új dramaturgia dinamikáját Bagossy Levente folyton változó, folyamatosan mozgó díszlete hivatott erősíteni. Az előadást egy elvont térbe helyezte a díszlettervező, mert a lakás és a városházi irodák gyors egymás utáni váltakozását nehéz lett volna másként követni, ráadásul ez tűnt a legköltséghatékonyabb megoldásnak is.
Bagossy Levente ezért nyolc mozgó zsaluval játszik a térben, ezek mozognak le és fel, forognak a színváltásokkor, amelyekben minimális kellékek, egy-egy kanapé, íróasztal vagy szék jelképezi csak a berendezést.
A főhőst egy szék kíséri végig, jelképezve, hogy aki egyszer beleül, soha nem tud belőle kiszállni. Mindezt Papp Janó szép, korabeli jelmezekkel színesíti.
A teljes cikk a Szeged.hu oldalán olvasható.
>> Fotó: Kuklis István / Szeged.hu