A magyar kultúra napján a város Kölcsey-érmét vehette át Borsos Beáta, akit a kollégái és barátai Borsikának szólítanak. A színésznő kétszer is majdnem feladta a pályát, ám végül megbékélt, régóta nincs más terve. A vargabetűkről és kedvenc időtöltéseiről is megkérdezte a Szegedi Tükör.
– Gratulálok a Kölcsey-éremhez. Mit szólt hozzá?
– Az elismerés mindig nagyon jó érzés, nagyon örültem neki. Már ott kezdődik, hogy egyáltalán felterjesztenek. Ezt a díjat ugyan én kaptam meg, de köszönet az egész társulatnak, hogy élünk és virulunk, hiszen a kultúráért vagyunk felelősök. Ugyanakkor, mivel nem vagyok egy 0–24-es színésznő, nem foglalkozom azzal, milyen díjam van.
– Miért? Hánytól hány óráig színész?
– Amikor bejövök a színházba, akkor próbálkozom azzá válni. Rejtőzködő típus vagyok, szeretek civil lenni. Mivel olyan az arcom, hogy ha nincs rajtam smink, mintha nem is létezne, mindig meglepődöm rajta, és zavarba ejt, ha felismernek.
– Ha rejtőzködő, miért lett színész?
– Így születtem, nem volt soha más ötletem. Amikor kitaláltam kisgyerekként, még színházban se jártam. A tévéjátékokat viszont imádtam. Faluról kerültek be a szüleim Zalaegerszegre, 1974-ben már oda születtem. Tizenhárom évesen kerültem be a Ruszt József vezette zalaegerszegi színházba, ott is az Olivér című musicalbe. Azt gondoltam, onnan egyenes út vezet a színpadra.
– Ennyit a rejtőzködésről.
– Valahogy a színpad az más, ott nincsenek félelmek. Gyerekként nem tudtam kérni tíz deka párizsit se, sőt sokáig felnőttként se nagyon, a színpadon nincsenek bennem ilyen gátlások.
Felvételiztem a színművészetire, de még nem töltöttem be a tizennyolcat. Annyira gyerek voltam, hogy én se vettem volna fel magam. Aztán jelentkeztem a zalaegerszegi színészképző stúdióba, de hosszú tanakodás után elküldtek. Jobb híján felvételiztem szociális munkásnak, de nem készültem fel igazán, úgyhogy az sem sikerült. Végül a stúdióba felvett egyik lány nem jött el, így megkérdezték, lenne-e még kedvem, így kerültem be. Vagyis a jóisten folyamatosan terelgetett. Egyszer még 32 évesen is abba akartam hagyni az egészet, de a jóisten akkor sem engedett.
– Hogyhogy?
– Nyilván mindenkinek van ilyen pont az életében. Akkor szerződtem le Szegedre Székhelyi csábítására, de nem nagyon volt munka, ingáztam Szeged és Zalaegerszeg között. Úgyhogy fogtam magam, és bementem ott egy ismerős kutyakozmetikushoz, és mondtam, szeretnék idejönni dolgozni. Parancsolj! És dolgoztam. Aztán a jóisten utánam nyúlt, mert felhívott Harsányi Attila, hogy rendez nyáron az újszegedi szabadtérin, és szeretné, ha jönnék. Jöttem, aztán beindult az élet a következő évadban, feladtam a kutyakozmetikát. Most tényleg nincs más tervem. 2006 óta itt vagyok. Szeged pont annyira nagy város, hogy minden van, szaladnak a villamosok jobbra-balra, miközben mindent elérek gyalog vagy biciklivel. Itt folyik a Tisza, amit ugyancsak nagyon szeretek. Szóval nem akarok máshova menni.
– Tárnoki Márk rendező mesélt egy találkozásukról a hídon nemrég a lapunkban. Az ön kedvenc helye is a Belvárosi híd?
– Nem, nekem a Tisza közepe a kedvenc helyem, a vízben. A víz harmónia, az érzelmek kifejezője. Amúgy a születési jegyem szerint rák vagyok. Bár leginkább nézni szeretem a vizet, vagyis nem annyira pocsolni benne, hanem csak nézni. Teljesen odavagyok tőle. Ha látok valami szépet, másutt is megállok, és nézem. Bámészkodós vagyok. Leselkedős, szeretek benézni az ablakokon. És újabban szeretek beszélgetni, bárkivel szóba állok.
– Sokat sétál ezek szerint, virtuális kutyasétáltatásnak nevezi. Miért nincs igazi kutyája?
– Mert Mukiból egy létezett, tizenhat évig, városképi látványosság volt, szabad bejárást kapott a színházba, még színpadon is játszott. Idestova öt éve ment el, azóta csak virtuális kutyát sétáltatok. Emellett nagyon szeretek kocogni. A színházi kollégák közül Kürtös Petrát sikerült elcsábítanom vele: két apró nő, futottuk a félmaratont a töltésen. Huszonegy kilométer, az utolsó egy-két kilométeren ránéztünk egymásra, hogy lehetünk ilyen hülyék, hogy ezt csináljuk, de végigcsináltuk.
– Csodálatosan horgol is. Mi mindent?
– Mindent. Körbehorgolom a fél világot. Nagy vágyam, hogy egyszer a színházat fogom körbehorgolni. Vannak rendezők, akik kifejezetten szeretik, például Koltai M. Gábor mondta, hogy neki nagyon megnyugtató, ha ott ülök mellette a próbateremben, és horgolok. Közben természetesen figyelek, és néha megszólalok, amikor én következem, esetleg mondok valami vicceset, és nevetünk.
Többfelé tudok figyelni egyszerre, még számolós minta közben is tudok kommunikálni. Sőt előfordult, hogy futógépen gyalogoltam, előttem a monitoron egy feliratos film ment, és közben horgoltam. Koncentrációnak kiváló, karbantartja az agyat.
Volt egy próbálkozásom, hogy árultam a kézimunkákat, de nem tudtam elkérni a munkám árát, hogy megérje, úgyhogy inkább ajándékozok. Jobban kellene értékelni a munkámat is, meg magamat is. Ez nagy probléma, hogy nem teszem.
– A színészi pályán sem ártana a magabiztosság.
– Más is lenne a karrierem, ha az lennék.
– És elégedett a mostani helyzetével?
– …
– Nem mondott mindjárt igent.
– Aki igent mond, szerintem nagyjából hazudik. Mert mindig van vágya az embernek. Szerepálmom viszont például soha nem volt. A színésznek két baja van: ha sokat játszik, vagy ha keveset. Én most kevesebbet játszom, nyilván az életkoromból fakadóan is, de minden csak ötlet kérdése. A két tavalyi bemutatót viszont nem adnám semmiért, mert olyan kielégítő volt, annyira boldog voltam.
– Az egyik az Egérke a Macskajátékban?
– Az korábban volt, de nagy szerelem. Az egész próbafolyamat az volt. Tavaly A két Korea újraegyesítésében és a Gazdálkodj okosan!-ban voltam benne, ezeket továbbjátsszuk, imádom őket. Mindkettő halálos boldogság, a próbafolyamat, a játék is mindig. Szerencsére már sok emberrel van annyi közös múltunk, hogy nagyokat tudunk nosztalgiázni. Azt nagyon szeretem ebben a társulatban, hogy támogató közeg.
Kifejezetten szeretem a fiatal kollégákat is, a gyerekeim lehetnének. Más generáció, másképp látják az életet, szeretem nézni, hogyan léteznek, sokkal bátrabbak, van önvédelmi reflexük, harcosak, önállóak, tisztelettudóak, de szeretettel is fordulunk feléjük, elfogadóan. Jó az összhang.
A teljes interjú a Szeged.hu oldalán olvasható.