Született Pillangókisasszony, de A varázsfuvola tapsrendjében is hangos ovációval méltatják. Ferenczy Orsolya régi szerepálma volt Cso-cso-szán, de Papagénát is magának kérte az évadban. Lapunknak elárulta, hogy miért szeret meghalni a színpadon, hogy miért áll hozzá néha talán túlságosan is közel a távol-keleti kultúra, és arról is mesélt, hogy hogyan lehet létjogosultsága székely tájszólásnak Mozart-operában.
Két merőben ellentétes szerepkörben remekel az aktuális évadban Ferenczy Orsolya, a Szegedi Nemzeti Színház operaénekesnője. Az egyetlen egyezés, hogy a Pillangókisasszony tragikus sorsú Cso-cso-szánjaként és A varázsfuvola tűzről pattant Papagénájaként is könnyeket csal a közönség szemébe. Nagy különbség azonban, hogy míg a Puccini-opera esetében a meghatódottságtól, a Mozart-opera esetében a kacagástól gyűlik a könny a szemekben.
Ferenczy Orsolya több nézőt is megríkatott már
– A Pillangókisasszony szerepálmom volt. 2016-ban már énekeltem a második mesterképzésemen, és már akkor beleszerettem nem csak a zenébe, de Cso-cso-szán karakterébe is. Kíváncsi voltam, hogy mikor talál meg. Nyolc év telt el azóta, de nem bánom, mert ehhez a szerephez be kell érni, fel kell nőni hangban és lélekben egyaránt – mondta el, hozzátéve, hogy lelkileg nagyon megterhelő Cso-cso-szán bőrébe bújni.
– Rengeteg érzelmet felvonultat. Nem lehet kívül maradni a szerepen, noha az énekesek általában igyekeznek megvédeni magukat érzelmileg. Itt erre nincs lehetőség, mert ha nem merülök el teljesen a szerepben, azzal a hitelességet kockáztatom. Ebbe tényleg bele kell halni kicsit – folytatta. Olyannyira hitelesen alakítja a tragikus sorsú gésát, hogy több néző sírva fakadt az előadásokon.
– Ez számomra a legnagyobb boldogság, mert azt jelenti, hogy sikerült átadnom Cso-cso-szán fájdalmát. Minden előadáson éreztem eddig, ahogyan együtt lélegeztem a közönséggel. Néhány pillanat szinte megfagyott, még a szuszogást is visszatartotta a közönség. Ekkor történt meg a csoda, összekapcsolódtam több száz emberrel, és oda-vissza áramlottak az érzelmek – részletezte a Vaszy Viktor- és többszörös Dömötör-díjas operaénekesnő, aki elmondása szerint imád meghalni a színpadon.
– A végesség élménye mindig megrendítő. Ezt szeretem átadni, mert ilyenkor mindig rádöbben az ember, hogy ki kell használni az életet, amíg van időnk – mondta. Azt is elárulta, előfordult előadáson, hogy ő maga is annyira meghatódott, hogy akaratlanul is kicsordultak a könnyei.
Született Pillangókisasszony
Beszélgetésünk során kiderült, hogy a keleti kultúra felettébb közel áll hozzá, sőt, olykor talán túl közel is.
– Már kicsi koromban sokan hívtak Pillangónak a japán arcvonásaim miatt. Később többen megkérdezték, hogy külföldi vagyok-e. Volt, aki automatikusan angolul szólított meg. Sőt, az is megtörtént egy kínai üzletben, hogy bementem vásárolni, és a kínai eladó leszidott, hogy miért nem beszélek az anyanyelvemen. De aztán ingyen zoknival jöttem ki – mesélte el kacagva.
Arcformája miatt könnyű dolga van a sminkeseknek is az előadások előtt, hogy a székelyudvarhelyi születésű operaénekesnőt távol-keleti gésává változtassák.
– Noha sokan talán nem néznék ki belőlem, de a japán nőkre jellemző finomság és törékenység is megtalálható bennem – jegyezte meg vidáman.
A teljes interjú a Délmagyar.hu oldalon olvasható.